[2010. június]

Szimfóniák, szonáták, áriák
szüremlenek, áradnak mindenünnen:
zenél a csillag, szellő, kő, virág,
a töltőtoll vagy kalapács kezünkben,

csupa zene a világegyetem,
csupa igéző, fényes, tiszta dallam,
szép, mint az áldás és a szerelem –
miért élünk hát zsibvásár-zsivajban?

Miért van, hogy fülünk nem hallja meg
a zenét, mely betölti a világot,
hogy lelkünk daltalan, sivár, rideg?

A mi fülünkbe nem jut semmi más,
csupán torzsalkodás, szitok, jaj, átok,
sakálüvöltés, szamárorditás.