Fúj, süvölt, hogy lobog bele
hajam is, jaj!, elhullóban már.
S mind harsányabb belem szele –
hová tűntél, ah!, jószagú nyár?!

Nyakam ráncán botlik a fény.
Arcbőröm, uh!, szél cserezte ki.
Sarkam kérge cudar-kemény.
Mondják: töke, ej!, biz’ még teli.

Ajkam ugyan keskenyedik,
de cuppogok, huh!, ha látom azt,
halogén-ég fényeskedik,
s mi gyönyör ér, ó!, mind jó malaszt.

Hetvenkedve hatvankodom,
s reggelente, hijj!, ha ébredek,
hálával fogadom napom:
kedvemnek, huhh!, seggére verek.

Jól tudom, sajn’, dalom nyegle,
fújom mégis, hahh!, van bennem szusz.
Gyógyír ez elmúlás-sebre:
utánozz hát, hej!, pajtás, ha tudsz!

2008. február 15.