[2015. november]
Dizzi Dulcimer: Dizzi Jig
Együtt sétáltak a mezőn, aztán az egyik azt gondolta, most egy kicsit egyedül akar sétálni. De a másik ment vele, és nem lehetett mit, most mondja, menj el? Mentek egyik saroktól a másikig, de az egyik aztán már nem tudott mit, hát csalt, most először, az egyik saroknál gödör volt, hopp, beleugrott. A másik meg csak ment tovább, hogy majd a másik saroknál, de nem, akkor az egyiknél, de ott sem, akkor? Akkor arra gondolt, sétál addig egyedül.
Amíg a másik elment egyedül sétálni, az egyik a gödörben ült, és nem sétált. Meg kellett várnia, hogy elmenjen a másik, különben nem tud egyedül sétálni majd kint. De a gödörből nem látta, hol lehet a másik, hát csak ült, és nem sétált, mert ilyen kis gödörben nem lehet jól. A másik meg közben egyik saroktól a másikig ment, és nézte a Napot, mert az előtte sétált. Gondolta, megy vele. A Nap meg hosszan ment, lefelé, mondjuk.
Akkor az egyik meg kimászott a gödörből, gondolta először, de nem mászott ki, mert benne volt a gödörben. Nem baj, gondolta, még biztos nem ment el a másik, jobb is idelent. Majd kimászik. Most nincs kedve. Sétál addig a gödörben. Itt is lehet. Egész jól. Erre-arra lépegetett a gödörben. Nézte a Napot, hogy milyen laposan megy lefelé, vajon hová megy. Aztán nézte a gödröt, az milyen, miért nem sétált még itt, hát milyen jó.
A másik felment a dombra, és leült és felállt és leült és felállt, körbenézett vagy csak a Napot nézte, vagy körbe, vagy a Napot, hogy hátha látja az egyiket, vagy legalább a Napot, azt biztos, amíg el nem megy. Aztán már nem látta a Napot, az egyiket meg amúgy se, úgy elment, nem is jön vissza soha. Pedig este lett, és akkor haza kell menni, mert a harmatnak nem szabad az emberre ráereszkedni.
Az egyik közben kimászott a gödörből. Nem is tudta, ilyen mély. Körbenézett, nem volt Nap, nem volt másik, a mező üres. Sarkok meg nincsenek is, és soha nem is voltak, hülye játék volt csak, amikor még a másikkal sétált. De most egyedül sétált, és nem voltak sarkok, és nem tudta, mitől meddig sétál, csak ment előre meg hátra, jobbra meg balra, és nem voltak sarkok sehogy. Meg haza kellett különben is menni. Kiment a mezőből, és úgy.
A másik reggel a mezőre ment, megkeresse a sarkokat, de akkor már ő se talált semmit. Kereste itt meg kereste ott, de nem voltak sarkok, se egyik, se másik, a mező az nem olyan, hát nyilván. Nézte a Napot, meg ment szerteszéjjel, a gödröt is megtalálta, és belemászott, miért ne. A gödörben eszébe jutott, amikor egyszer együtt sétáltak a mezőn, és észrevette, az egyiknek van kedve, neki pedig nincs. Aztán az egyiktől elvette a kedvet, és úgy mentek haza akkor.
Akkor nála maradt az a kedv, egész este vele volt, és úgy is aludt el, a kezében feküdt a kedv, és ő mégis szomorú volt, mert az a kedv nem az ő kedve volt, és az egyik most kedv nélkül alszik miatta. És vissza kellett menni a mezőre reggel, ha nem ment volna ki amúgy is mindig, visszaadni a kedvet. De akkor az egyik már olyan idegen volt a kedvének meg a kedv őneki, hogy nem lehetett visszaadni, a kedv kicsusszant a kezéből, és elment, többé sohasem jött.
Az egyik kijött a mezőre, és ült a dombon, és állt a dombon, és nézte a Napot meg körbe, de nem látta a másikat, aki a gödörben ült. És akkor végül lefeküdt háttal, és nem nézett semmit, mert eszébe jutott, hogy amikor egyszer a másikkal a mezőn sétáltak, sarkok voltak, és a sarkokon befordultak, és az jó volt, de neki nem volt kedve, a másiknak meg volt, és akkor elvette a kedvet, és hazamentek úgy. Ő pedig szólongatta a kedvet, és kedveskedett neki.
De mégiscsak szomorú volt, mert az a kedv nem az ő kedve volt, és a másik most kedv nélkül alszik miatta. És vissza kellett a mezőre, mindig, így ment ez, és a kedvek meg mindig csak kicsusszantak, és elmentek folyton, nem maradt belőlük semmi. És akkor el lehetett gondolni, halként mint úsznak a víz felé, és a vízben összegyűlnek, és micsoda boldogság kerekedik ottan, ahol a kedvek egymással sétálnak a vízben.
A másik kimászott a gödörből, gondolta először, de nem mászott ki, mert benne volt a gödörben. Nem baj, gondolta, biztos odafönt van az egyik, és akkor nem tud egyedül sétálni, jobb is. Majd kimászik. Most nem. Sétál addig a gödörben. Itt is lehet. Egész jól. Ide-oda tette a lábát, mutassa, valóban lehet. Még sarkok is lehetnek, vagy akármi, de inkább nézte a Napot, hogy megint csak lefelé süllyed, nem föl.
Este lett, és az egyik felállt, és haza is indult. A másik közben kimászott a gödörből. Nem volt Nap és nem volt körbe. Sarkok meg végképp. Az egyik hazament és a másik hazament, nem is látták egymást. Aznap este kedv se volt, se az egyiké, se a másiké, az összes kedv abban a tóban rostokol, hiába, egymásba fulladnak, mi lesz így. És kedv nélkül kellett aludni reggelig, hogy akkor megint a mezőre. És nem sarkokat keresni meg Napot, nem.
Egyenesen bele a gödörbe. Odalent sötét van. Sötét. És az egyik meg a másik ült a gödörben, és semmi. A Nap meg fenn volt meg lenn volt, közte meg épp ment, lefelé, mondjuk, körbenézett, és sarkokat rajzolt. A kedvek meg kedvükre úsztak, föl meg alá, a puha vízben. Akkor este lett, és az egyik kimászott a gödörből, gondolta, de nem mászott ki. A másik kimászott a gödörből, gondolta, de nem mászott ki. Az egyik gondolta, most egy kicsit együtt akar sétálni.
A másik nem gondolta. A másik inkább azt gondolta, most egy kicsit egyedül akar sétálni. És kimászott a gödörből, és sétált, ha ráereszkedett is a harmat. Ha szabad, ha nem. És az egyik nem mászott ki, aztán kimászott, és egyedül sétált, pedig arra gondolt, együtt sétálna. Akkor látta a Napot felkelni, és elindult, hogy utána sétál. Megy vele. De nem tudta követni, mert nem voltak a sarkok, azt se tudta, hol van.
Akkor a másik összetalálkozott az egyikkel, de nem mászott ki a gödörből, csak először gondolta. Az egyik is, furcsa, épp akkor találkozott össze a másikkal, de nem mászott ki a gödörből, csak először gondolta. És akkor ott a gödörben világos lett, és egymásra néztek, de az egyik már olyan idegen volt a másiknak meg a másiknak az egyik, hogy nem lehetett visszaadni őket egymásnak. Kicsusszantak egymás kezéből, és többé sohasem jöttek, csak mentek.
2015. 03. 19. 23: 10: 11
