[2014. május]

---

Az ország legdélibb tartományá-
ban barnább a föld és sárgább
a homok. Sárga homok és
barna földek. De hát itt amúgy
is mindenki barna.
Gyermekedből, akit most
egy titkos forrásból itatsz, nem
lehet tudni még, ki lesz.
Fényt izzad az ing, izzó fehér
gyolcsba takarva a sebek az első
kis halálon túl, de még a feltáma-
dáson innen – parázslanak a
rőt-kopasz hegyek. Az ingatag
déli szélben dűnék homok-
halmairól mondanánk ki az
eget és a tengert: igent és igent.
Vétlen mozdulatokkal – part-
nak fordul a szó. Ha szólítod,
így szól: „Fordulj vissza, fehér
bőrű idegen, fordulj vissza,
amíg nem késő, menj, siess a
tieid közé! Itt minden csepp
szerelem rést üt a túlvilágon, itt
minden maroknyi árnyék a
halállal rokon. Nem félsz, észa-
ki ember?”
Géniuszok útja minden út, félig
sötétbe visz. Az éj kibomló
hajával követ a partszegélyig.