[2015. április]

---

Összegyűlve békességben odafenn mind az istenek.
Önmagáért viaskodik Szacsva, Szamoskistelek,
Csibakáposztásszentmiklós, Vladivosztok,
sorolják dühödten nevét, aki szeretett és aki fosztott.

Csak néznek, hallgatóznak odafenn, bor mellett:
amit cselekedtek érettünk, kellett vagy nem kellett?
Jupiter, Allah, Buddha, Mohamed, s ott van az Isten.
– Mindenki meghal, aki él! – Ennél szebb igékben is hittem.

Mert miért élt és miért halt? Volt, ki takarított,
volt, ki szemetelt. Akasztófát állítgatott itt-ott.
Láttuk, hogy tengernyin a lármafáknál melegedtek.
S ahogy máglyarakásokba sok nemzet belegebbedt.

Nem elég megélni rendre az életet, de látva!
Megvallani az Igazat mindörökké! Hátha?!
Műanyag próféták fogadkoznak, lelkendeznek, rínak.
Az igazakkal egy sorban, egyszer mindenkit behívnak.

Így nem lehet házunk, hazánk, mit az álnok tákol!
Óceánokon üzen át, ki megszenvedte, mi is az a távol.
Lehetünk jóravalók – széprevalók már nem.
Nem édesével vonzza Alit már a hárem.

Itt lenn az elvadult istenségek egymásnak esnek.
Egyik csillaggal öl, másik a fejébe vágja a keresztet.
Valahol, bor mellett, szomorkodnak az istenek.
Az ember öl apát, anyát, gyermeket – és temet.

2014. dec. 30.