[BukarestLátó – 2009. április]

Hogyan él ma Bukarest, milyen a város, kik népesítik be? Kikkel és mivel találkozik, ki otthona ajtaján kilép reggelente, és mit tapasztal, ha az utolsó metrót lekésve éjjel gyalogolni kényszerül? Olyasfajta Bukarest-kép megrajzolására törekedtünk, amelyet útikönyvekben biztosan nem talál meg a szemlélő, s ehhez a fővárosban élő bloggerek bejegyzéseit hívtuk segítségül. Bukarestben íródó magyar nyelvű internetes naplót ugyan jó néhányat leltünk, de szerzőik egyike sem született bukaresti – így hát, az egyensúly kedvéért, a metropotam.ro oldalon működő, ízig-vérig fővárosiak által jegyzett D’ale Bucureştilor nevű közösségi blog néhány posztjából is magyarra ültettünk részleteket. A fellelt – magyar és román – bejegyzések témaköre leírhatatlanul változatos, Bukarest színeitől, ízeitől, illatától, szagától és zamatától a városi legendáriumon át az ott lakók számára dühítő és szerethető valóság hű bemutatásáig igen széles a skála. A blogokból mégis az derül ki, a fővárosi lét egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eleme a közlekedés, melyet persze nem mutathatunk be utazóközönsége nélkül. Válogatásunk két pillére tehát: bukaresti közlekedés, bukaresti emberek. (Botházi Mária)

Az örök és elbűvölő Bukarest
Kovács Péter, 2008.05.29.

Ma reggel a bukaresti csúcsforgalomban két sofőr összerugdosta egymást, majd az egyik áthajtott a másikon. Mindez tőlem 10 méterre.
A történet a következő: reggelente Otopeni irányából mindig nagy kocsisor tart Bukarest felé, három sávban gyúródnak az autók. Ma reggel egy mentő miatt az egyik sávot felszabadították a sofőrök, és ilyenkor „természetesen” többen megpróbálnak rátapadni a szirénázó autóra, hátha hamarabb sikerül előrejutniuk. Így történt, hogy ketten majdnem összeütköztek: az egyik a B 92 TWR jelzésű személygépkocsi (ha jól tudom, a közszolgálati televíziónak vannak ilyen rendszámtáblái), a másik egy Best Western Parc hotel feliratú kisbusz. Pillanatok alatt a két sofőr kiugrott, és a forgalom kellős közepén elkezdtek pofozkodni, majd rugdosódni. Amikor úgy tűnt, hogy megnyugodtak, visszaültek, de a kisbuszos búcsúzóul hozzávágott egy üveget a másik autójához. Ekkor a személygépkocsi vezetője megkergette a buszt, belekapaszkodott a kilincsbe, azonban megcsúszott, és beesett a kerekek alá. A kisbusz áthajtott a combján, majd elhúzott.

Bukaresti valóság
Kovács Péter, 2008.04.16.

Bukarestben a zöld lámpánál a sor legelején lévő gépkocsivezető is dudál egyet, mielőtt elindul...

Bukarestben éjszaka: útban hazafelé
Ioana, D’ale Bucurestilor, 2008.10.04.

A bukaresti tömegközlekedést nem a bulizósaknak találták ki: az utolsó metró éjfélkor megy. (...) Hogyan jutsz haza?

1. változat: taxiba ülsz
Jó estét, szabad?
Hová megy?
A Panduri-ba.
Nem meek oda, túl közel van, próbálkozzon a kollégánál.

Jó estét, szabad?
Igen, de jobb, ha előre tudja, nem megyek a Berceni-be.
Nem is oda akarok.
Szálljon be!
Éjjel még a taxisoknak sincs kedvük beszélgetni. Csupán az adóvevő hangját hallod. Az autó monoton zúgására majdhogynem elalszol. Az ülést kényelmesnek találod, megérkezéskor sajnálod is, hogy nem volt hosszabb az út. Aztán a számlagép hangja kijózanít, keresgélsz a zsebedben, és rájössz, egy kis extra szundikálás csődbe vitt volna.

2. változat: gyalogolsz
(…) Egy bukaresti éjszakai séta sikere leginkább attól függ, hol kell elhaladnod. De bárhova is szeretnél eljutni, a non-stop saorma-árudák illatát fogod belélegezni, motorbiciklisek előznek majd meg, akik épp melletted elhaladva adnak gázt dobhártyaszaggatón a bulváron; ha blokkok közt vezet az utad, lábujjhegyen kell járnod, ellenkező esetben mindkét seggpofádon egy-egy kóbor kutyával térsz haza. Viszont, ha valóban szerencséd van, és egészben megérkezel, másnap elmesélheted a haveroknak, milyen menő vagy, hogy gyalog hazakalandoztál a központtól.

Belülről kifele
igenbiza, egyedem begyedben, 08.08.11.

Bukarest. Belülről kifelé csúnyul. A központban nagyon szépek az épületek, az autók, a nők. A férfiak sem büdösek, és van blútúthendszfrííjük. A belső kör és a külső kör között elvétve látni még szupernénit meg szuperbácsit, néha elgurul egy-egy Maseratti is. A szebbecske épületeken háló van, pont azokat javítják, amik eddig is néztek ki valahogy. A külső kör és a körgyűrű között már gyatra a felhozatal. A villamos is recseg-nyikorog, fogynak a fogak, és egyre erősebbek a parfümök. A nőkön. A férfiak meg egyre természetesebbek. Na, ott lakom én. És úgy érzem, én vagyok a legkevésbé büdös messze a vidéken. Tehát jól érzem magam. Amolyan kutyák királya érzés. A körgyűrűn már csak a benzinkutaknál van merszem megállni, ott is kibiztosítom a rugóskést, mielőtt kiszállok az autóból. Beszari vagyok.

Mozgókoldusok
Gergely Edit, Magánterület, 2007.10.09.

(...) Mióta átköltöztem a hatkerbe, reggelente metró, majd busz helyett félóra villamos. Kevesebbet fulladozom. De nincs zene. Zötyögnek a szagos férfiak. Az idősebbek szappanszagúak, ez jó. A nem idősebbek meg, és egyáltalán, egyetlen férfi se fogja meg a korlátot mellettem úgy, hogy hozzám ér, mert ütök. Fejben. De ütök.
A 41-es light metrón menetrendszerű a mozgókoldus. Napok óta harmonika, trió is, copfos kislánnyal, Love story, Kék Duna keringő, manele. A világtalanok, az Erény útján szállnak be. A Şoseaua Virtuţii-n van a Măcelăria Halal mészárszék,* mellette a Casa vinului – Dr. Puşcaş borház. Kétkerben két évig a búsan daloló árva gyermekek voltak, ugyanazzal az egy őzikeszemű dallal – ez üdítőbb.
Mai menüben hektikásan éneklő gégebeteg, nem tudom, férfi-e vagy nő, mert nem fordultam meg. Meglátogatnak utunkon a mozgó újságárusok is, erszényes, erős fickók, érces hanggal.
Leukoplasztot áruló fiú, sajátos hanglejtéssel – koldulásmarketing. Rivanolos, csak egy lej a tíz – viszi fel a végén. A vaknak is adtak a nénik, ezúttal is első szemkontaktusra. Míg visszajárót keres a lábszárzsebben – másik kezében a dobozkákkal –, a szemközti utas karjánál fogva támasztja meg szótlan, hosszú percekig. Aztán biccentenek. Így mosolyog Bukarest.

Bohóc utcagyerekek?
Thinking about things, 2008.07.31.

Bukaresti bohóc utcagyerekek, ki halott róluk? Ráadásul mindenhol ismerik őket, számtalan angol, francia, olasz cikket olvastam róluk, románt vagy magyart összesen 2-t találtam. Szóval a történet az, hogy készül egy film olasz, francia és román koprodukcióban, most fogják a velencei filmfesztiválon bemutatni. Címe Pa-ra-da, angolul azt hiszem Clown. A film Miloud Oukili francia bohóc történetét mutatja be, aki még a 90-es években járt Bukarestben, és megesett a szíve a metróban kéregető, szipós utcagyerekeken. Miután együtt élt velük az utcán, felkarolta őket, mutatványokat tanított nekik. ’96-ban létrehozta a Parada alapítványt és a Parada, asszem ma már Agora nevet viselő artista csoportot, melyet utcagyerekekből állított össze. Külföldön elég ismertek. Az alapítvány ma már kiterjedt szolgáltatásokkal rendelkezik. Éjszakai menhelyet, szociális központokat működtet. Furcsa, hogy egy filmet kell készítsenek róluk az olaszok, ahhoz, hogy halljunk erről a valóban filmbe illő történetről.

Bukarest
kis n, negyven, 2008.04.09.

minden alkalommal, mikor bukarestben járok, meglepődöm valamin.
első alkalommal a mérete fogott meg, a zavarossága, vagy nevezzem inkább vegyességnek?
mai nap reggelén a kösztümben virágot áruló néni, a mandolinon spanyol zenét játszó cigány utcazenész szúrt szemet.
van azonban egy visszatérő motívum és ez a nők. lányok, hölgyek, asszonyok….
annyi csinosan öltözött és ápolt nőt láttam itt egy óra alatt, mint „otthon” 2 hónap alatt.
ilyenkor mindig kicsit vidékinek érzem magam.
persze említhetném a férfiakat is, de azokon kevésbé akad meg a szemem. ez van na.

Bukaresti emberek: A pitzipoankák
Gruia, D’ale Bucureştilor, 2008.04.23.

Mi is az a pitzipoanka (külvárosi tündérke, románul: pitipoanca – a szerk.)? Nehéz pontosan meghatározni (...). Egyvalami bizonyos: a pitzipoankák léteznek, mégpedig úgy tűnik, igen nagy számban.
Mi tetszik a pitzipoankáknak?
– a magamutogatás a hi5-ön és a youtube-on, és ha lehet, bármilyen magazinban
– séta a mallokban, esti kiruccanások „szelekt” helyekre, mint a Bavaria, Maxx stb. – a drága és még annál is drágább autók, minél kabrióbbak, minél Audi A4-ebbek, TT-bbek, Mertanabbak, Béemvébbek; ha még nincs egy ilyen autóval rendelkező „szerijük”, modelltanfolyamot végeznek, és puccos vásárokon lovagolják meg a luxusautók motorháztetőit
– a drága ruhák, ám, ha nem engedhetik meg maguknak – minthogy nem sikerült felcsípniük egy pénzes lovagot –, olcsó hamisítvánnyal is beérik: lényeg, hogy az illető ruhadarab minél kevesebbet takarjon a szoliban lesült bőrfelületekből; menő a dekoltázs, a látható köldök, benne egy darabka színes üveggel, a csípőnadrág, a kilógó tangabugyi és az elengedhetetlen nonfiguratív vagy pillangót ábrázoló deréktetoválás, avagy a „tramp stamp”
– a színes és fényes kiegészítők: arany, amennyi belefér, rózsaszín vagy más élénk színű plasztikkal ötvözve (...)

Bukaresti emberek: A kokalárok
Gruia, D’ale Bucureştilor, 2008.05.28.

(…) Általában agyonzselézett hajáról, vastag nyakláncairól, rózsaszín vagy világoskék feliratos (De puta madre) izomingéről ismerszik meg. Nyilvános helyeken Guţát közvetít mobilján.
A kokalárok falkában járnak, és ha látnak egy csajt, lázas csimpánzokként viselkednek: Kisláááány, kislány, nézd, teccessz ennek! – kiabálják.
(…) Megőrülnek a pénzért (valamiként feltétlenül meg kell mutatniuk, hogy nagyon sok a pénzük, vagy úgy kell tenniük, mintha nagyon sok volna), a nőkért (minél több, közönségesebb, pitzipoankább nőért), autókért (egy haladó kokalár legalább egy fehér Audi A4-est birtokol, de egy BMW X  – legjobb lenne neki az XXX vagy XXL, ha lesz valaha majd ilyen – 3, 4, 5 is szóba jöhet; de kocsija legyen, akár Dacia, akár Porche, tunningoltnak kell lennie), mobilokért (egy kokalár nem kokalár, ha nincs egy menő, legújabb típusú mobiltelefonja, amelyet mindenhol és minden eszközzel mutogat – a nyakában hordja, zenét hallgat(tat) rajta a tömegközlekedésen, mondjuk manelét vagy Paraziţii-t), az arany vagy aranyozott ékszerekért (alapból fémeket visel magán, leginkább aranyat, minél nagyobbat, vastagabbat, mert ez státusszimbólum, és a méret számít; az arany ezüst színnel is helyettesíthető, mert újabban az is menő: nem maga az ezüst, hanem az inox vagy az acél – nem kell meglepődni hát, ha látunk valakit egy inoxlábossal a nyakában), „márkásított” ruhákért (a kokalárok adnak magukra, olyasmit viselnek, ami önmagáért beszél és azt mondja, sok pénzt adtak érte, a szerényebb Niketól a Armaniig vagy a D&G-ig – az sem nem baj, ha minden hamisítvány).
Mindezek mellett nélkülözhetetlen kiegészítő számukra a napszemüveg, süssön a nap vagy sem, tartózkodjanak bár otthon vagy az utcán. A napszemüveg eltakarja a vörös szemeket, és álca is egyben, mert a kokalár legjobban bulizni szeret, mestersége voltaképp: bulis. (...)

Bukaresti emberek: A negyedi italosok
Ioana, D’ale Bucureştilor, 2008.10.17.

A bukaresti blokkok, amilyen nagyok és szürkék, annyi titkot rejtenek. Most arról a mágikus helyről, a stratégiailag blokkok közé rejtett negyedi korcsmáról szólunk – pl. Una mica la Costică (Egy rövidet Costicánál) vagy Popescu şi fii (Popescu és fiai) –, ahol egy pohárka Rieni pálinka mellett rögtön megoldódnak a létproblémák. Itt műanyagból vannak a székek és cement a padló, s a visszhang és a közönség egyhetes szakállat és füles sapkát viselő medvék lakta városi barlang képzetét kelti a betérőben. Az efféle piszkos helyiségek lakói többnyire hímneműek, kik aláhulló szemhéjak mögül, ám forradalmi hévvel hangoztatják politikai nézeteiket. Otthonukba akarva-akaratlan puliszkakeverővel felfegyverkezett szörnyeteget képzel a szemlélő és három gyereket, kik naphosszat a messen lógnak vagy pornófilmeket töltenek le az internetről. (…) Ők a lakónegyed sava-borsa. Decens megélhetést biztosítanak a korcsmatulajdonosnak, és boldogok Tanita, Polar és Rieni öntözte világukban, az asztalnál ülő kollégákkal testvériesen megosztott csapolt Bucegi mellett (...)

Bukaresti emberek: A negyedi kisékszerészek
Gruia, D’ale Bucureştilor, 2008.12.24.

(…) Ritkán még találkozni velük a külvárosi lakótelepek piacainak környékén. Hogy fennmaradhassanak, a kisebb javításokon és az ékszerkészítésen kívül mással is foglalkoznak: ollót, kést éleznek, öngyújtót töltenek. Ám legtöbbet az hoz a konyhára, ha valaki gyűrűt vagy medált készíttet, mondjuk egy-egy örökségül kapott arany- vagy ezüstpénzből. Legtöbbször a munkát helyben végeztetik velük, a „kisékszerészek” hírneve ugyanis nem valami jó: eltűnhetnek az „áruval”, vagy átverhetnek, megtartva maguknak egy darabkát a nemesfémből, miközben a hiányzó menynyiséget ónnal, sárgarézzel vagy más, a nemesfémhez hasonló anyaggal pótolják. (...)

Bukaresti emberek: A sakkozók
Gruia, D’ale Bucureştilor, 2008.07.13.

(…) Nem hinném, hogy lenne park Bukarestben állandó sakkozók nélkül. Tudják, a békés öregemberek hatvanon felüli átlagéletkorral, akik naphosszat a kockás táblák mellett ücsörögnek, melyeken valamiféle hosszasan kiszámított algoritmus szerint tologatják a bábukat. A sakkozók kevesebben vannak, mint ahogyan tűnik, hisz csak két fő szükséges a játszmához; a többiek nézők, akik a lépéseket kommentálják, vagy bármi másról beszélgetnek – mert gyanítom, legtöbbjüket nem a sakkszeretet vonzza ide, hanem a beszédbeelegyedés szükséglete. Ezért olyan hangosak olykor, főként ha nyugdíjakról, az árakról, fociról vagy ifjúkori emlékeikről esik szó. Valószínűleg sok hasznos információt begyűjthetne a hadseregről és a kommunizmusról az érdeklődő, ha ott állna, és hallgatná őket. Ám gyanítom, nem fogadnak be bárkit a köreikbe: nőket és fiatalokat például soha nem láttam a sakkozók között. (…)

Bukaresti emberek: A beszédesek
Ioana, D’ale Bucureştilor, 2008.10.01.

Be kell látnunk, Bukarest nem egy vidám emberekkel tele hely (...) mintha távolságot nyernénk a körülöttünk levő gyúródásban, ha nem nézünk egymás szemébe. És mégis, vannak, akiknek mindenképpen meg kell nyilvánulniuk valamiképp. A beszélgetések bármiből életre kelhetnek: egy gödör a járda közepén: – A szemetek! Meg akarnak ölni mindannyiunkat! Én harminc ledolgozott év alatt soha nem láttam…; sorban állás közben a boltban: – Á, látom, ilyen szappant használ. Tele van vegyszerrel. Mondjam el, hogy jártam egyszer...; kutyasétáltatás közben a parkban: – Milyen aranyos! Milyen fajta? Az én Fifim kisebb, de nézze, milyen bolondságokat csinál! És így tovább a végtelenségig.
(...) Szeretjük a beszédeseket? Nem feltétlenül, pedig paradox módon mindig azon kesergünk, hogy a város tele van komor emberekkel, akik stresszlevezetőként hasba könyökölnek metrón, meglöknek az autóbuszon, fejbe vágnak kinyitott esernyőikkel, kilöknek az útra, ha épp sietnek, és az útjukban állsz.

Az idézett bejegyzések linkjei sorrendben:
http://www.kovacspeter.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=538&Itemid=99999999
http://www.kovacspeter.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=538&Itemid=99999999
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/10/art2275436825-In-Bucuresti-noaptea-drumul-spre-casa/
http://igen.freeblog.hu/archives/2008/08/11/Belulrol_kifele/
http://www.transycan.net/ge/comments.php?id=201_0_1_22_C26
http://reflections.b13.hu/index.php?f=7&s=2&blogid=5742&bm=182843
http://negyven.wordpress.com/2008/04/09/bukarest/
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/04/art8733622552-Oameni-de-Bucuresti-Pitipoance/
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/05/art4499918440-Oameni-de-Bucuresti-cocalari/
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/09/art6304506984-Oameni-din-Bucuresti-micii-bijutieri-de-cartier/
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/07/art5429752147-Oameni-din-Bucuresti-sahistii/
http://metropotam.ro/D-ale-Bucurestilor/2008/10/art7673955100-Oameni-din-Bucuresti-Vorbaretii/