Már beszüremlenek a függönyön
a csiklandó, vidám reggeli fények.
Új nap kezdődik ismét: új öröm,
új bosszúság, új kínok, új remények.

Ébrednek már a lomha bútorok,
a könyvespolc, a szekrény és az asztal.
Félálmomban egy kutya rám morog.
Ébredni kéne, de az ágy marasztal,

jó így feküdni átölelve téged,
míg gyémánt harmat borította kertben
az álom tünde virágait téped.

Fölkelt a Nap. Már eleget hevertem,
de hogy te fölkelj, arra vár a lelkem,
mert szemed fénye az, mitől feléled.