[2017. november]
Egy férfi (1)
Van egy férfi. Azt mondja, szeret. Fölényes. Biztos bennem. Biztos magában. Mint csiszolt tükörben, szebbnek látja magát a valósnál. Elkapkodott mozdulatgubanc a szeretkezésünk. Akkor kezdődne, amikor ő már fújtat. Aztán havereinek dicsekszik az orgazmusaimmal. Heti félóra, míg éber és kíváncsi rám. Félóra az utána azonnali mosdóba rohanással, a mély élvezettel elszívott cigarettával. Az arca diadalmas. A Biblia jut eszembe, a Teremtés könyve: vágyakozol férjed után, ő uralkodik rajtad. Kibuggyannak a könnyeim, körbeölelik. El is felejtem, mennyire gyűlölöm az előszobában szerteszét hagyott cipőit, a szétdobált koszos zoknijait. Én szedem össze. Ilyenkor gyűlölöm. De ő keres, ő tart el. Ő nem a pénzért dolgozik. Kisfiú, bizonyítania kell. Az ötödikes barátainak. A vécében elbújva, suttogva-pirulva fogadkoznak. Mit kezdenek ők egy lánnyal! A csípős nyelvű copfossal, a szeplős szöszivel... Aki mindig előbb tudja matekórán a szöveges feladat végeredményét. Szivárognak a könnyeim. Nem kell a pénz, a mutatvány. Rabja vagyok. Kisfiús esetlenségének a szerelmese. Huncut mosolyával a gerincvelőmig meghat, leigáz. Vágyva vágyakozom utána, hogy csendben feküdjünk egymás mellett.
Egy férfi (2)
Van egy férfi. Rosszfiú. Felforr a vérem, ha látom. Pár pillanat, és már dobálom le a ruháimat, szorít, túl meleg minden darab. Pezsgés, bizsergés járja át a legkülönbözőbb testrészeimet. Elképzelem, amint cinkosan hozzám hajol, a fülembe súg, tudományos értekezések kellős közepén halkan búgva csábít és udvarol. Ülünk a konferencián, ragyog a szemünk, látszólag elmerülünk a jövő lehetőségeit boncolgató elemzésben, miközben az ujjbegyeink összeérnek, és szikra sül ki. A lábszárát könnyedén az enyém mellé tolja. Felizzik a világ.
Egy férfi (3)
Van egy férfi. Komoly, komor fiú. Fekete kardigánban, mereven ül. Feszes külsejével ellentétben a szemében melegség. Fekete környezetéből kiemeli a tekintete. Másoknak a fekete, állig gombolt ruha a lelkét is kimerevíti. Nem marad földi érzés. A kívánsággal együtt a szánalom, a megértés is kihal. Marad a sonkaláz, a has, a belek szolgálata. Amiből nem lehet botrány. Ami a leskelődő szomszéd szemének láthatatlan. Valami emberi csak kell: az ízlelőbimbók vad orgiája a földi valósághoz csomózó szál.
Egy férfi (4)
Van egy férfi. Állunk szemben. Ő segédkezik a papnak, én az esküre készülök. Összevillan a szemünk, az enyém azt mondja, egy szavadba kerül, és veled megyek. Az övé néma és üres. Asszisztálni jött, nem szöktetni. A fehér ruha szennyes, a szent szöveg képmutatás, a gyűrű éget. Nem látok, nem hallok mást, a vágyam éget, mennék, de nem hív, néz, de nem lát, ha lát is, nem emlékezik. Vacogok a nyári hőségben. Akkor se kellettem egészen. Sok voltam. Most is csak ünnepelni jött. Segít a papnak, hogy összeadjon. Ha nem emlékszik semmire, minek jött? Az Isten verje meg a jámborságát, nekem nem ministráns és szent ember kell, nem a szavak, nem a megbocsátás és feloldozás: ő kell, hevesen, égetőn, igazán. Itt van, hogy elengedjen. Az egyetlen férfi, aki kell. Az egyetlen férfi, aki nem kíván.
Egy férfi (5)
Van egy férfi. Áttetsző pergamen a bőre, haja kisfiúsan felnyírt. Olyan fiatalnak tűnik, mint akinek szakálla se nő még. rám figyel, az az érzésem, körülöttem forog a világ. Nem a testem, a lelkem ébred mellette. Nem testetlen, de nem a teste sugároz. Figyel. Fontossá válok. Sose hinném különben. Amikor imára, meditációra hív, valami gyerekkorból ismerős, unalmas szövegmormolásra felkészülve ülök mellé, rendben, a te kedvedért még ezt is, hiszen először adtad, amit sehol, soha, senki. Ima címén hallgatásba burkolózik. Határozott: a csendje nem sótlan némaság, elzárkózás vagy visszavonulás. Egy szó sem hangzik. A csend beszél. Dalol, szárnyal. Hallgató teste sugározni kezd, rezgéseket küld. Válaszként nem a testem rezdül. Belül rezonálok, vele mozdulok. Szárnyal, örül bennem a lélek.
Egy férfi (6)
Van egy férfi. Az esküvőmön. Az első sorban ül. Néz. Megremegek az eskü szavainál. Elrontom. Érvényes? Azon töprengek, ha mégsem, én elmegyek vele.
Egy férfi (7)
Van egy férfi. Sose hív. Sose hívom. Olykor találkozunk, összefutunk, látjuk egymást. Társasági ismeretség. Szellemes, okos, szórakoztató. Egyedül él, de sosincs egyedül. Irigyen nézem, aki éppen kíséri. Egyszer a tárcájába csempésztem a névjegykártyám. Hátha kibukik elé, amikor dolgozik. Amikor a gondolatai elkalandoznak a munkától. Amikor az asztalra könyökölve, unottan, fáradtan maga elé mered. Amikor kivételesen éppen egyedül üldögél. Amikor elege van könnyed ismeretségekből, felszínes vagy túlzottan mélyre turkáló kíváncsiakból. Amikor pontosan rám volna szüksége, csak maga sem tudja. Nem hív. Még nem adtam fel a reményt.
Egy férfi (8)
Van egy férfi. Ott ül, áll, téblábol. Minek jött? Nem tudok a szertartásra figyelni. Őt kell néznem. Eszembe jut szűk albérleti szobája, recsegő ágya. Mindig nekem kellett belül feküdnöm, pedig gyűlölöm a fal mellett. Nagyon szerettem. Nem a szex miatt. Utána beszélgettünk. Elmondtam, amit senkinek. Többet tud rólam bárkinél.
Egy férfi (9)
Van egy férfi. Barátom. Haverom. A buliban ketten vagyunk csak józanok. Viszonylagosan, a többi közt. Zsebkendőt húz elő, leöntöttem magam, lovag, letörli. Figyelem a mozdulatait. Rám néz és vall. Ezért, ezért félnek tőled a többiek, ezért állsz a tánckor többnyire a szélén, mondja, veled beszélgetni szeretnek, de félnek a józanságodtól, az átható tekintetedtől. A veséjükig látsz. Mosolyog, befejezi a szolgálatát mellettem. Otthagy, elvegyül a forgatagban.
Egy férfi (10)
Van egy férfi. Fiú inkább. Teste nagyra nőtt, évei megszaporodtak. Okos, kellemes, szeretik a lányok. Mindig vágja a választ, szorult helyzetben tudja, kivel hogyan. Minden buliban benne van. Este az anyjához tér haza, nyaralni vele utazik, karácsonykor vele ünnepel, húsvétkor vele tart a rokonokhoz locsolni.
Egy férfi (11)
Van egy férfi. A férfi. Az álmoké. Az én álmaimé. Jön, fehér lovon. Várok rá. Az első, akinek odaadom magam. Ő megbecsül. Ő az. Örök és változatlan. Nincs. Nincs sehol.
Egy férfi (12)
Van egy férfi. Magabiztosan kacsáz. Meg van győződve fontosságáról, vonzerejéről, intelligenciájáról, ellenállhatatlanságáról, az igazáról, mindig, minden körülmények között.
Egy férfi (13)
Van egy férfi. Még nem az. Csak lesz. Ha szembeszáll. Ha nekifut az összes határnak. Ha minden tiltást megkérdőjelez. Lencse alá helyezi az anyját, vizsgálja, elemzi.
Egy férfi (14)
Van egy férfi. Elmondom neki, hogy én még hiszem, várom az igazit, ha ilyet ismer, mutatná be. Ő azt hiszi, megkívántam. Üldöz a szerelmével. Szerelem? Egyszerűen és precízen, orvosi nyelven: megkívánt. Fel-felhív, megkér egy menetre. Elfogadom vagy nem fogadom. Van, hogy igent mondok. Mire a lakásomra ér, már nem aktuális. Olyankor a kaputelefonra sem válaszolok. Néha eljut az ajtómig. Hosszasan nyomja a csengőt. Sír és könyörög, üti az ajtót, szid és káromkodik. Anyámat és az anyját átkozza. „Anyám, anyám, édesanyám, amikor a világra hoztál... minek? Minek hoztál erre a nyomorú, hamis világra, amikor kúrni vágyom, és a ribanc nem ad, pedig kell, kell, kell.” Mondókaként mormolja, imaként küldi az égbe. Napokig nem tudok elmenni itthonról: ha ajtót nyitnék, leteperne, ha nem engedem be, a lépcsőházban tenne a magáévá. Engedhetnék, túl lennénk rajta, mehetnék dolgomra, a szomszédok aludhatnának. Csakhogy nincs kedvem szeretkezni. És kúrni sem.
Egy férfi (15)
Van egy férfi. Tetszik. Azt hiszem, szeretem. Ő is. Szeretkezünk. Aztán sír. Fogadkozik. Aztán hazamegy a feleségéhez. Újra jön. Zokog, hogy szeret. Ölelkezünk. Az órájára néz. Háromra várja a felesége, kész az ebéd.
