[2018. augusztus-szeptember]
HONTI REZSŐ FORDÍTÁSA ALAPJÁN
RÁDIÓRA/TÉVÉRE/SZÍNPADRA ALKALMAZTA
MESTERHÁZI MÁRTON.
1.
(Tanterem)
TANÍTÓ: Dicső eleink: Sztyopka.
SZTYOPKA: Dicső eleink a Vaskobakok. Sokkal különbek voltak a szomszédságukban lakó törzseknél.
TANÍTÓ: Akik, Ivaska.
IVASKA: A madzagrágók, az ürgefogók, a babforgatók...
TANÍTÓ: És legfőképpen?
IVASKA: A...
TANÍTÓ (pálcával elveri)
PROFISKA: A kajlahasúak.
TANÍTÓ: Akik?
PROFISKA: Akik a döntő öklelőzéskor megadták magukat, mikor mi, Vaskobakok, varázslattal rávettük a Napocskát, hogy a szemükbe süssön.
TANÍTÓ: A Vaskobak-birodalom rendje: Tyimoska.
TYIMOSKA: A Vaskobakok uralmuk alatt egyesítették a törzseket, majd intézkedéseket hoztak.
TANÍTÓ: Éspedig.
TYIMOSKA: Fürdőbe hurcolták a borjút...
TANÍTÓ: Továbbá, Proska.
PROSKA: Harangszóval fogadták a rákot, nyolc versztát futottak egy szúnyog után...
TANÍTÓ: Ámde, Szjomka.
SZJOMKA: Mindeme hősies próbálkozások kudarcba fúltak, s a Vaskobak-birodalmat ismét belviszály marcangolta. Pusztították egymás földjét, elhurcolták egymás feleségét, meggyalázták egymás lányait.
TANÍTÓ: Ekkor, Filka.
FILKA: Ekkor elhatározták, hogy fejedelmet keresnek maguknak.
TANÍTÓ: Az első és a második fejedelem vadszamárnak csúfolta, és elzavarta őket azzal, hogy nem elég buta hozzájuk. A harmadikhoz egy ármányos madzagszájú irányította őket, bele a mocsárba, melyen hősiesen átgázoltak, bár néhányan odavesztek a Hazáért. Sztyopka, hova bámulsz! (Pálcával elveri) Ez a fejedelem ismerte a Vaskobakok vitézi tetteit, Ivaska.
IVASKA: Harangszóval fogadtuk a rákot, nyolc versztát futottunk egy szúnyog után, esőn szárítottuk a kapcát.
TANÍTÓ: Helyes. Ezért ez a fejedelem az uralma alá fogadta őket, de az adót behajtani helytartót küldött maga helyett. A Vaskobakok pedig egy jó lápos helyet találván, ott megalapították ősi városunkat, Glupovot.
TANULÓK: Glupov a birodalom dísze, Kormányzóit a Szentpéterváron székelő kormányzat helyezi városunk élére.
KRÓNIKÁS: A Szentpétervár által városunk élére helyezett Kormányzók arcképcsarnoka:
Klementyij, Amadeusz Manojlovics:
A kurlandi herceg hozta el Olaszországból, mivel művészi módon tudott makarónit főzni. Midőn Kormányzónak nevezték ki, sok glupovi polgárt rákényszerített e mesterségre, mellyel ő maga annyi dicsőséget szerzett. Árulásért 1734-ben megkorbácsolták, orrát letépték, majd száműzték.
Ferapontov, Fotyij Petrovics, brigadéros:
Ugyanazon kurlandi herceg szakállnyíró mestere. Számos hadjáratot vezetett az adóhátralékosok ellen. Rajongója volt a látványosságoknak, távollétében senkit nem volt szabad megkorbácsolni. 1738-ban az erdő mélyén kutyák tépték széjjel.
Gigászij, Iván Matvejevics:
Magánpénztára javára minden lakosra három kopejka adót vetett ki. Előtte a folyóba fojtatta a főpénztárost. Több rendőr-főkapitányt véresre vesszőztetett. 1740-ben szerelmi légyotton kapták A. Lopuhinával, megkorbácsolták, nyelvét kivágták, majd száműzték.
Urusz-Kugus-Kildibajev, Manil Szamilovics, testőr-kapitány:
Egyszer hírhedten vakmerő rohammal vette be Glupov városát. Bár ezért semmiféle dicséretet nem kapott. 1754-ben hivatalából elbocsátották.
Lambrokákisz, görög szökevény, keresztneve, atyai neve, rendfokozata ismeretlen:
Razumovszkij gróf talált rá a nyezsini piacon, ahol görög szappant, spongyát és diót árult. Híve volt a klasszikus műveltségnek. Ágyában poloskák marták halálra, 1756-ban.
Pelikán, Iván Matvejevics, brigadéros:
Két méter huszonkét centiméter magas volt, elmondása szerint egyenesen a Nagy Iván harangtoronytól származott. 1761-ben egy vihar alkalmával kettétört.
Pfeifer, Bogdan Bogdanovics, holsteini származású gárda-őrmester:
Nem csinált semmit. Tudatlanság miatt 1762-ben leváltották.
Torzonborzszkij, Dementij Varlamovics.
2.
(A kormányzósági épület előtt)
TANÍTÓ: A mi új Kormányzó atyuskánk is bizonyosan kitűnő koponya.
TITKÁR: Pétervár mindig remek koponyákat küld.
ÍRNOK: Hej, a mi gyönyörű méltóságos atyuskánk!
POLGÁRMESTER: Jön! Uraim, vigyázz!
(Kocsi érkezik, ajtó; ostorral vernek egy embert)
TORZONBORZSZKIJ (kissé furcsa hang): Felkoncolom!
KOCSIS: Nagyságos úr, ne bántson! Mit vétettem?
(Csönd)
POLGÁRMESTER: Mélyen tisztelt, méltóságos Kormányzó urunk, Dementij Varlamovics...
TORZONBORZSZKIJ: Nem fogom tűrni!
POLGÁRMESTER: Mélyen... (Ajtó csapódik) Elment. Visszavonult hivatali helyiségeibe.
TANÍTÓ: Tekintélyt parancsoló személyiség. Bár azért...
TITKÁR: Lehetett volna pár jó szava. Pelikán brigadéros bezzeg rögtön megmondta, kinél fog ünnepnapokon pástétomot uzsonnázni.
TITKÁR: No, mi volt?
ÍRNOK: Írt egy rendeletet az adóhátralékosokról. Azt mondta, hogy nem fogja tűrni.
TITKÁR: Mást nem mondott?
ÍRNOK: Nem fogom tűrni! Ennyit.
TITKÁR: És hogy mennyit akar kapni tőlünk fejenként, arról nem szólt?
ÍRNOK: Egy mukkot se.
TITKÁR: Haj, haj. Nagy a baj.
ÍRNOK: Éjfélig dolgozik. Egyik rendeletet írja a másik után.
TANÍTÓ: Szigorú egyéniség. Persze a szigor rendszerint üdvös.
FŐKAPITÁNY: Nem győzöm rendőrrel. Itt is intézkedni, ott is intézkedni. Hátralék-behajtás, kihallgatás, botozás...
ISKOLAIGAZGATÓ: Járuljunk elébe testületileg, térdeljünk le, valljuk meg bűneinket, kérjünk bocsánatot.
FŐKAPITÁNY: Idefigyeljen, Bajbakov! Mit keres maga éjnek évadján a méltóságos Kormányzó úr hivatali helyiségeiben?
BAJBAKOV: Én, kérem, órás- és orgonakészítő mester vagyok, mit keresnék egy ilyen nagy ember helyiségeiben?
TITKÁR: Egy jó kupicával, Bajbakov, tudom, hogy nem veti meg.
BAJBAKOV (megissza): Dehogy, köszönettel.
FŐKAPITÁNY: A maga egyik inasa azt vallotta, hogy a méltóságos Kormányzó úr egyik éjszaka magáért küldetett, maga pedig egy óra múlva egy kis batyuval bezárkózott a műhelyébe.
BAJBAKOV: Nem beszélhetek, Főkapitány úr. Nem fogja tűrni.
ÍRNOK: Végre! Megmondja, mennyit akar kapni.
TITKÁR: „Idézés. A városi intelligencia... 23-án délután... kihallgatásra Hatóságomnál...” Értesítse, akiket illet.
POLGÁRMESTER: Méltóságos Uram...
TISZTIORVOS: Megtisztel, hogy elfogadja...
FŐKAPITÁNY: Ezt a csekélységet...
ISKOLAIGAZGATÓ: Őszinte szeretetünk jeléül...
TORZONBORZSZKIJ (rossz géphang): ...Rrrni! (Ajtó csapódik)
TANÍTÓ: Tekintélyt parancsoló személyiség. Bár azért...
TISZTIORVOS: Roppant indulatos alkat.
POLGÁRMESTER: Honnan szedték elő ezt a...
FŐKAPITÁNY: Ez egy pribék, tisztesség ne essék szólván. Megismerem a fajtáját.
POLGÁRMESTER: Nyugalom, Uraim. Nem mi felelünk érte, hanem Pétervár.
ÍRNOK (ordít): Titkár úr! (Suttog) Titkár úr!
TITKÁR: Mi lelte magát? Kísértetet látott?
ÍRNOK: Rosszabb. A méltóságos Kormányzó úr... egyenruhában, ahogy illik... ült az íróasztalánál... és előtte, az iratokon... mint valami levélnehezék... jaj! (Sír)
TITKÁR: Mondja már!
ÍRNOK: A feje! Külön! Karnyújtásnyira, külön!
TITKÁR: A Főkapitányt és a Tisztiorvost! Hamar!
FŐKAPITÁNY: A szemtanú megesküdött, hogy sem vért, sem más külsérelmi nyomot nem látott. Viszont látott egy vésőt vagy srófhúzót, egy finom fúrót és egy kis angol fűrészt.
TITKÁR: Bajbakov? Lehetséges, hogy a méltóságos Kormányzó úr maga választotta el testétől a fejét? Méghozzá vérontás nélkül, és talán nem is először?
FŐKAPITÁNY: Akkor viszont vissza is kellett illessze. Tisztiorvos úr?
TISZTIORVOS: Netán valamely kormányzói fluidum segítségével... visszaragad... De hát nem, ilyen nincs... Az orvostudomány egyelőre még nem tud magyarázatot az ilyesmire.
TITKÁR: Bajbakov?
FŐKAPITÁNY: Bajbakov.
BAJBAKOV: „Vaszilij Ivanovics Bajbakov írásbeli vallomása. Tavaly télen egy éjjel fölébresztettek, és egy rendőrtizedes a méltóságos Kormányzó úrhoz kísért. Dementij Varlamovics négyszemközt fogadott. A fejét ide-oda ingatta, és egy cédulát adott a kezembe. „Ne csodálkozz, csináld meg, ami elromlott.” Ezután a méltóságos Kormányzó úr saját kezűleg levette a fejét, és átadta nekem, melyet én a műhelyben megvizsgáltam. A dobozában egy kis verkli van, mely két zenedarabot tud lejátszani. Az egyik az, hogy „Nem fogom tűrni!”, a másik az, hogy „Felkoncolom!”. De a használattól néhány kis tű meglazult, egypár pedig egészen kiesett. Megjavítottam, de megint elromlott, aztán megint. Javasoltam, hogy őméltósága írjon Winterhalter mesternek Pétervárra, amit a Kormányzó úr meg is tett. Főkapitány úr utasításához híven a méltóságos Kormányzó úr fejét a lehető legjobban meg fogom reparálni. Kérdésére válaszolva közlöm, az új fejet, ha megérkezik, fel tudom erősíteni, és működni is fog, bár gondolkodni nem lesz képes. A kiadmány hiteléül Vaszilij Ivanovics Bajbakov, vadházasság okán büntetett előéletű órásmester.”
FŐKAPITÁNY: Ez mind nagyon szép, de mikor érkezik a fej?
TITKÁR: És ha nemcsak fejet küldenek?
FŐKAPITÁNY: Mindegy, csak küldjék. A városban mindjárt kitör a zendülés, a rendőreim pedig használhatatlanok: a nagy fejetlenségben leitták magukat.
(A kormányzósági épület előtt)
TÖMEG: Hol a méltóságos úr? Hová tettétek a méltóságos Kormányzó atyuskát?
IRAIDA: Ha nem adjátok elő, átveszem a hatalmat. A városnak vezető kell, és én, Iraida Paleologovna, a bizánci császár leszármazottja vagyok.
POLGÁRMESTER: Emberek, térjenek eszükre! Menjenek szépen haza! A méltóságos Kormányzó úr bezárkózott, és meghagyta, hogy ne háborgassák.
TÖMEG: Hol a mi méltóságos atyuskánk? Eltettétek láb alól?
(Kocsizörgés, csöngettyű)
TÖMEG: Atyuskánk! Itt a mi méltóságos atyuskánk!
TORZONBORZSZKIJ 2: Felkoncolom!
POLGÁRMESTER: Mélyen tisztelt méltóságos Kormányzó urunk, Dementij Varlamovics...
TORZONBORZSZKIJ 1: Nem fogom tűrni!
TORZONBORZSZKIJ 2: Nem fogom tűrni!
TORZONBORZSZKIJ 1: Felkoncolom!
(A két Torzonborzszkij géphangon felelget egymásnak)
POLGÁRMESTER: Pétervár... Bajbakov...
TÖMEG: Bitorlók!
(Kravál, ordítás, törés-zúzás)
3.
(Kisebb tanácsterem)
TITKÁR: Azért szégyen, hogy ilyen gyáván meghúzzuk magunkat.
POLGÁRMESTER: Szégyen, de hasznos. Itt az elöljáróságon senki nem keres bennünket. A csőcselék az utcán tombol.
IRAIDA: Elismertek kormányzónak?
TÖMEG: Éljen a mi anyuskánk!
IRAIDA: Osszátok ki a kopejkákat hű alattvalóim között!
TÖMEG: Éljen a mi anyuskánk! Az árulókkal mi legyen?
IRAIDA: Úsztassátok meg őket!
TITKÁR: Két jámbort a folyóba dobtak, kettőt lehajítottak a harangtoronyból. Ez a némber három részeg veteránnal betört a főpénztárba, és elvitte, amit talált. Mi lesz itt?
POLGÁRMESTER: Mi lenne? Majd kialakul.
KLEMENTINA: Én, De Bourbon Klementina, bitorlónak nyilvánítom a jobbágynyúzó, uzsorás Iraidát, és – miután atyám a tisztséget már viselte – magamat nyilvánítom Kormányzónak. Elismertek?
TÖMEG: Elismerünk.
KLEMENTINA: Aki velem tart a bitorló ellen, annak a győzelem után a kedvenc pálinkámból három hordót csapra veretek.
TÖMEG: Hurrá!
KLEMENTINA: Add meg magad, bitorló!
IRAIDA: Szégyentelen! Alázkodj meg előttem!
KLEMENTINA: Jobbágynyúzó uzsorás! Ki volt a te férjed? Egy szeszellenőr! Az én atyám kormányzó volt!
IRAIDA: Amíg hamiskártyázásért el nem csapták!
KLEMENTINA: Hazudsz, gaz némber!
(Bunyó)
TITKÁR: Végül is Paleologovnét megúsztatták a folyóban két párthívével együtt; további kettőt ledobtak a harangtoronyból.
FŐKAPITÁNY: És mit kezdünk ezzel a De Bourbonnal?
POLGÁRMESTER: Küldtem futárt Pétervárra. További intézkedésig.
FŐKAPITÁNY: További intézkedésig? Nincs egy rendőröm, szétszaladtak, falun bujkálnak.
TITKÁR: Mi meg itt, az elöljáróságon.
AMÁLIA: Vitéz uraim! Íme, a feslett életű, tajt részeg De Bourbon Klementina, akit felsőbb utasításra elő kellett keríteni, hogy törvény elé állítsuk. Megnéztétek?
TÖMEG: Megnéztük.
AMÁLIA: Jól megnéztétek?
TÖMEG: Jól! Olyan részeg, meg se bír szólalni.
AMÁLIA: És felismeritek benne ugyanazt a feslett életű Klementinát, akit felsőbb utasításra elő kellett keríteni és törvény elé állítani?
TÖMEG: Felismerjük! Mi legyen vele?
AMÁLIA: Így, ahogy van, egy ingben, zárjátok ketrecbe, és állítsátok ki a térre. Én pedig, Stockfisch Amália, az új Kormányzó őméltósága érkezéséig átveszem a hatalmat. Elismertek?
TÖMEG: Elismerünk!
AMÁLIA: Három hordó habzóbort vitézlő népemnek!
TITKÁR: Ez a némber nem átall adókat kivetni. Minden portára három kopejkát, minden kereskedőre egy font teát és egy nagy süvegcukrot.
POLGÁRMESTER: Stockfisch Amália. Elment az esze.
FŐKAPITÁNY: A laktanyában minden katonának egy kupica pálinkát és egy kalácsot osztott. Saját kezűleg.
POLGÁRMESTER: De úgy elbízta magát, hogy katonai védelem nélkül alszik az eszement.
NYELKA: No, te jóhúsú leányzó, Amálka Stockfisch, reszketsz-e parancsolód előtt? Mivelhogy egy szál ingben csíptünk el.
AMÁLIA: Szégyentelen, ármányos lengyel rima, Anyelija Ljadohovszkaja, becsületes párviadalban sose győztél volna le.
NYELKA: Becsületes párviadal? Méltó volnál rá? Az összes kormányzói jogcímed annyi, hogy valamikor egy kormányzóval „pompadúrkodtál”.
AMÁLIA: Neked még ennyi jogcímed sincs, hogy kormányzó akarjál lenni.
NYELKA: Ki tanított így ki, te cafat, te rondaság?
AMÁLIA: Ha van itt ronda cafat, az nem én vagyok.
NYELKA: Vitézeim! Vigyétek a ketrecbe, zárjátok a feslett életű Klementina mellé, szájaljon azzal.
(Hurrázás, röhögés, kravál)
POLGÁRMESTER: Uraim, eljött a cselekvés ideje.
FŐKAPITÁNY: A katona-telepről megindult a vastaglábú Dunyka, a sztrelecek telepéről pedig a tág orrlikú Matrjonka, mind a kettő Kormányzónak nyilvánítja magát, mind a kettő a maga csőcselékével.
TISZTIORVOS: A két korábbi, De Bourbon Klementina és Stockfisch Amália felkoncolta és részben felfalta egymást.
TITKÁR: Anyelija Ljadohovszjaka a város közepén még tartja magát.
POLGÁRMESTER: Vele könnyű dolgunk lesz: elterjesztjük, hogy bezáratja Isten szent házait, és római pápista templomokat nyittat helyettük.
TITKÁR: Viszont a vastaglábú Dunyka és a tág orrlikú Matrjonka meg a csőcselékük zabolátlanul garázdálkodik. Beverik a járókelők fejét, kifosztják és szétverik a kocsmákat, pincébe zárják a katonakorú legényeket, trágár szavakat ordítoznak, és már embert is ettek.
FŐKAPITÁNY: Viszont a rémület összeterelte a rendőreimet: három hadra fogható szakaszom van, továbbá egy önkéntes különítmény Szila Szilics Pocakov vezetésével.
FŐKAPITÁNY: No, te tág orrlikú Matrjonka, kik voltak a felbujtóid? (Csönd) Hallgatsz? Mártogassátok meg, legények! (Üdvrivalgás) Kik voltak a cinkosaid? (Csönd) Mártogassátok meg, legények! (Üdvrivalgás) Makacskodik. Úsztassátok meg! (Üdvrivalgás)
TITKÁR: A körülményekre tekintettel a lengyel Anyelija visszavonult a közélettől, és mézeskalács-árudát nyitott.
POLGÁRMESTER: Hány úsztatás és egyéb népítélet foganatosíttatott ma?
TISZTIORVOS: Negyvennél több.
POLGÁRMESTER: Akkor mostanra nyilván csak jóravaló emberek maradtak itt életben.
TITKÁR: Vitéz polgárok! Akinek lelkében még él a pártütés szikrája, lépjen elő!
(Csönd)
POLGÁRMESTER: Mindnyájan megtisztultatok?
TÖMEG: Megtisztultunk.
POLGÁRMESTER: Vessetek keresztet, vitéz polgárok!
(Zokogás, fohászok)
FŐKAPITÁNY: A vastaglábú Dunyka ellen általános népfölkelést hirdetek.
(Hurrá)
DUNYKA: Nem fogtok ki rajtam, puhapucások! Ugye rettegtek a gyorstüzelő poloska-ágyúmtól? Hiába jöttök rám tűzzel, vízzel, én pontosan célzok! És rengeteg munícióm van! Menekültök, puhapucások? Menjetek is a sunyi... Na! Engem ne! (Jajgat)
POLGÁRMESTER: A poloskái halálra marták az utolsó bitorlót. Glupov városa fölkészült az új Kormányzó őméltósága fogadására.
KRÓNIKÁS:
Tyukovszkij, Szemjon Konsztantyinovics, lovag, államtanácsos:
Kiköveztette a Nagy utcát és a Nemesurak utcáját, méhsör-főzdét rendezett be, meghonosította a mustár és a babérlevél használatát, behajtotta a hátralékos adókat. Pártfogolta a tudományokat, azóta elkallódott emlékiratot terjesztett elő egy glupovi akadémia alakításáról. Erős testalkatú lévén nyolc szeretője volt egymás után. Felesége, Lukerja Tyerentyevna szintén végtelenül nyájas volt, ezzel nagyban hozzájárult a kormányzat fényéhez. Őméltósága természetes halállal halt meg 1770-ben.
De Sanglot márki, Anton Protaszjevics, francia emigráns:
Szeretett illetlen nótákat énekelni. Könnyelmű személyiség lévén, a sétatér fölött a levegőben röpködött. Ruhája egy ízben beakadt a torony hegyébe, ahonnan csak nehezen tudták leszedni. Ötletéért 1772-ben elbocsátották.
4.
Ferdisenko, Pjotr Petrovics, brigadéros. Potyomkin herceg volt tiszti legénye.
FERDISENKO: Szép ifiasszony, lenne-é kedved vélem szeretkezni?
ALJONA: Köllesz is te nékem, te göthös! Van énnékem derék férjem! Tágulj innen!
(Kisebb tanácsterem)
POLGÁRMESTER: Pjotr Petrovics, már megint egyenruhában jön a testületi ülésre?
FERDISENKO: Semmi Pjotr Petrovics!
FŐKAPITÁNY: Node, uramöcsém...
FERDISENKO: Méltóságos úr, ez a megszólítás! A pecsétes köntös és a kvász ideje lejárt! Nem bámészkodtok, előre néztek!
TITKÁR: Mi lelte, méltóságos úr?
FERDISENKO: Ki a ti kormányzótok? Én, vagy nem én?
POLGÁRMESTER: Ki más volna? A méltóságos Kormányzó úr a kormányzónk.
FERDISENKO: Nahát! Te, kapitány, tüstént kiküldesz két rendőrt Dmitrij Prokofjevics fuvaros portájára, azzal a meghagyással, hogy a nejét magánkihallgatásra beidézem.
FŐKAPITÁNY: Igenis, méltóságos Kormányzó úr.
ALJONA: Mondjátok meg a gazdátoknak, ne akarjon férjes asszony dunyhájára mászni. Poloska a gazdátok, hogy ilyet akar? Takarodjatok, mert beverem a fejeteket!
FERDISENKO: Mit érdemel az ilyen engedetlenség?
POLGÁRMESTER: Példás büntetést, méltóságos Kormányzó úr.
FERDISENKO: No, te titkár, mi áll a könyvekben, mennyi hatalmam van?
TITKÁR: Ahány csillag az égen, annyi hatalma van a méltóságos Kormányzó úrnak.
FERDISENKO: Nohát! Vessetek ki annyi adót erre a fuvarosra, amennyi a papírra ráfér. Most ilyen idők járnak. Ha nem fizeti ki, deresre a férjet is, az asszonyt is. Kinek-kinek a magáét.
ALJONA: Megkaptuk a leckét. Addig fog gyötörni, amíg a szeretője nem leszek.
DMITRIJ: Ha megteszed, porrá töröm a csontodat, és a porát szélnek eresztem! (Ordít) Ferdisenkó! Szétverem a pofádat! Szemét gazember!
FERDISENKO: Mit érdemel az ilyen nyílt, nyilvános lázadás?
POLGÁRMESTER: Megvasalni, fogdába vele!
FERDISENKO: Tovább.
FŐKAPITÁNY: Megkorbácsolni a főtéren!
FERDISENKO: Tovább.
TITKÁR: Bélyeget rá, és aló mars Szibériába!
FERDISENKO: Az engedélyt megadom.
FERDISENKO: Ostoba némber, eszedre tértél?
ALJONA: Nesze, kutya! Ha eddig nem láttál pucéran, zabálj!
FERDISENKO: Midet félted? Tejben-vajban foglak füröszteni. Máris hozattam neked finom, illatos pomádét, meg mézeskalácsot. Mit bőgsz?
ALJONA: Mitykát sajnálom.
FERDISENKO: Engedélyezem, csak ne vidd túlzásba.
TITKÁR: Szent György napja óta egy csepp eső nem esett.
TISZTIORVOS: Iszonyú a hőség, szinte pörköli az emberek torkát.
FŐKAPITÁNY: Az ostobák vígan élnek a tavalyiból.
POLGÁRMESTER: A brigadéros bűnben él a Jezabeljével. Ezt nem tűri az ég.
FERDISENKO (be): No, barátocskáim! Min morfondíroztok?
FŐKAPITÁNY: Méltóságos Kormányzó úr, mi fog történni a földmívelés dolgában? Lesz rá gondja?
FERDISENKO: Lesz, barátocskám, lesz rá gondom.
POLGÁRMESTER: Egyebekben nem kéne valamin változtatni a méltóságos Kormányzó úrnak?
FERDISENKO: Nekem? Ugyan.
TITKÁR: A kerti vetemény kiégett, ami rozs termett, olyan hitvány, hogy nem érdemes learatni.
TISZTIORVOS: Az emberek nélkülöznek, őrölt fenyőkérget kevernek a lisztbe.
FERDISENKO (be): No, barátocskáim! Min morfondíroztok?
FŐKAPITÁNY: Az emberek el vannak keseredve, méltóságos uram.
FERDISENKO: Járőröztess a városban, és aki feltűnően szomorú képet vág, gyűjtsed be a fogdába, hadd viduljon két-három napig.
POLGÁRMESTER: Biztosan jó dolog méltóságodnak ez a vadházas állapota?
FERDISENKO: Nekem jó, nektek meg coki.
TITKÁR: A legelők kisültek, kaszálni való széna alig, nincs mivel etetni a marhát, a jószág bent ténfereg az utcákon.
TISZTIORVOS: Aki még jó erőben van, elvándorol más kormányzóságba. A maradék sorvadozik, betegeskedik.
FŐKAPITÁNY: Az emberek morognak.
FERDISENKO (be): Mit morognak az emberek? Te, kapitány, rendezz pikniket a ligetben, hadd viduljanak. Ha már ott az a rengeteg marha, amit amúgy is le kell vágni. Tűzijátékot is csináljatok!
POLGÁRMESTER: Az emberek akkor is morogni fognak.
FERDISENKO: Legyetek még egy kis türelemmel, barátocskáim, minden lesz bőviben.
POLGÁRMESTER: Morogni fognak erre az új Jezabelre, akivel méltóságod együtt él.
FERDISENKO: Ki az a Jezabel?
PÓPA: Jézabel, akinek gyilkos paráznasága és ármányos varázslása mindig nagyobb lett. És mikor Jéhu Jezréelbe ment, és Jézabel ezt meghallotta, arczát megékesíté kenettel, felékesítette fejét, és kitámaszkodott az ablakon. Jéhu pedig feltekintve az ablakra, monda: Vessétek alá őt. És aláveték, és az ő vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra, és eltapodtatá őt. De mikor kimentek, hogy eltemetnék őt, már semmit sem találtak belőle, csak a koponyáját, a lábait és a keze fejeit. Így betelt az Úr beszéde, a melyet szólott az ő szolgája, Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén.
FERDISENKO: Azt mondod, szentatyám, vessem a kutyák elé Aljonkát? Mikor olyan jól megvagyunk?
PÓPA: Azt azért így nem mondom. De gondolja meg, méltóságos Kormányzó úr, az élelem fogy, az emberek közönyösek, hiába csitítaná őket az egyház.
FERDISENKO: Ó jaj, vén fejem! Megzavarta az Úristen! Bűnben élnék, csakugyan?
PÓPA: Majd megbocsátja a Jóisten, méltóságos Kormányzó úr.
FERDISENKO: Írok Pétervárra, küldjenek segítséget.
FERDISENKO: Csukasd le a rágalmazókat, te vagy a főkapitány! Börtönbe velük!
FŐKAPITÁNY: Tele a börtön, brigadéros úr.
TISZTIORVOS: És tele a temető. Hullanak az öregek, hullanak a gyerekek. A legnyomorultabb utcákban el se temetik őket tisztességgel.
FERDISENKO: Csináljatok egy szükségkórházat!
TISZTIORVOS: Hány ágyra terveztessük?
FERDISENKO: Legyen tízágyas.
POLGÁRMESTER: Aztán kapott-e választ Pétervárról, brigadéros úr?
FERDISENKO: Nem kaptam, barátocskáim. De biztos küldenek vagy kenyeret vagy katonát.
POLGÁRMESTER: Tudja-e, mit mondanak magáról az emberek, brigadéros úr? Azt, hogy vén ótvaros!
FERDISENKO: Takarodjatok innen, barátocskáim! El vagytok csapva! Nincs több ülésezés! Elboldogulok a várossal egymagam is.
JEVSZEJICS: Sok évet éltem, brigadéros, sok kormányzót megértem. Engem küldött a község követségbe, ha már elöljáróságunk nincs, mert én vagyok a legöregebb.
FERDISENKO: Halljam, mit bíztak rád!
JEVSZEJICS: Van-e tudomásod róla, brigadéros, hogy mi, árvák itt pusztulunk, ahányan vagyunk?
FERDISENKO: Van.
JEVSZEJICS: És arról van-e tudomásod, hogy kinek a zsiványságából jött a nyakunkra ez az állapot?
FERDISENKO: Nincs. Elmehetsz.
FERDISENKO: Mi van, vénember? Visszaküldött a község?
JEVSZEJICS: Magamtól is jöttem volna. Ha az igazság az én oldalamon áll, ha az én ügyem igaz ügy, akkor akár száműzhetsz a világ végére, énnekem ott is jó lesz.
FERDISENKO: Hogyne, az igaz ügy jó dolog. Hanem idehallgass, vénember! Jobban tennéd, ha megülnél otthon az igaz ügyeddel, mint hogy bajt hozz a fejedre.
JEVSZEJICS: Nem ülhetek odahaza, mert az igazság szigorú anyuska. Ha megülnék a szobában, ha felmásznék a padlása, az igazság anyuska kikerget a napvilágra.
FERDISENKO: Felőlem kergessen. Csak az igazság anyuskádnak nehogy beletörjön a bicskája.
FERDISENKO: Mi van, vénember, harmadszor is eljöttél?
JEVSZEJICS: Van-e tudomásod róla, kártékony kuvasz...
FERDISENKO: Verjétek vasra! Bolond vénember.
GLUPOVI 1: Véle az igazság a börtönben is.
GLUPOVI 2: Jó az Isten, megbocsát neki.
PAHOMICS: Ne küldjünk új követet, azt is csak lecsukatja az ótvaros kuvasz.
GLUPOVI 1: Akkor hogy segítsünk magunkon?
PAHOMICS: Kérvényt kell írni, meg folyamodványt.
GLUPOVI 2: De kinek? A brigadérosnak?
PAHOMICS: A felsőbbségnek.
GLUPOVI 1: De ki írja meg?
PAHOMICS: Én ismerek valakit.
GLUPOVI 2: De ki az? Nehogy aztán miatta nyúzzon meg minket a brigadéros.
PAHOMICS: Olyan, aki ismeri a dörgést. Hétpróbás legény.
BOGOLEPOV: „Az orosz birodalom minden helységébe.
A fölöttébb szerencsétlen Glupov város nyomorúságos polgárainak kérelme.
Ezennel tudtára adjuk az orosz birodalom minden helységének és lakójának, hogy mi, árvák egytől egyig elpusztulunk. Magunk fölött olyan Kormányzót látunk, aki adóval sanyargat minket, de az ínségen nem segít. Közöljük továbbá, hogy ama brigadérosnál található Aljonka, a száműzött fuvaros volt felesége, kizárólagos eredő forrása minden bajunknak, mert más okát nem látjuk. Félünk, miszerint ha mindnyájan kipusztulunk, a brigadéros meg az ő Aljonkája félrevezeti a fölöttes hatóságot.
Eme kérvény Glupov város lakói nevében – mondottak az írás mesterségében nem lévén jártasak – kétszázharminc kereszt jelével íratott alá.
Az ő kérésükre lejegyezte B. nyugalmazott írnok.”
FERDISENKO: No, te címeres ökör, te Bé! Te írtad ezt a förmedvényt?
BOGOLEPOV: Én csak lejegyeztem, méltóságos Kormányzó úr.
FERDISENKO: Bé! Bé! Mintha nem tudnám, hogy az állandó vodkázás miatt bocsátottak el a szolgálatból.
BOGOLEPOV: Remegett a kezem, méltóságos Kormányzó úr.
FERDISENKO: Ha csak lejegyezted, ki diktálta?
BOGOLEPOV: Többen, méltóságos Kormányzó úr. (Kap egyet) Jaj!
FERDISENKO: A nevüket!
GLUPOVIAK: Én csak jót akartam, méltóságos Kormányzó úr.
Engem a Sztyopka vett rá, méltóságos Kormányzó úr.
Én nem is írtam alá, tessék megnézni, méltóságos Kormányzó úr.
Ivaska, Proska és Porfiska is aláírta, méltóságos Kormányzó úr, azokat mért nem hozták be?
Elég nagy a tömlöc, méltóságos Kormányzó úr, lesz benne elég helyünk?
(A kormányzósági épület előtt)
TÖMEG: Al-jon-kát! Al-jon-kát! Add ki! (Ütemesen ismétlik.)
ALJONKA: Bújtass el, brigadéros! Ne adj ki nekik! (Ajtó csapódik) Szánjatok meg, vitéz urak! Szánjátok meg fehér testemet!
TÖMEG: Boszorkány!
ALJONKA: Ti is tudjátok, hogy erőszakkal hurcolt el a férjemtől.
TÖMEG: Te hoztad az aszályt a városra! Boszorkány! A harangtoronyba vele!
(Zuhanás)
FERDISENKO: És az ebek eszik meg Jézabel testét...
(Menetelő század, trombita)
Pétervár csak küldött katonát. Akkor most már rend lesz.
(Időmúlás)
FERDISENKO: No, barátocskáim, gondoltam valamit.
POLGÁRMESTER: Aztán mit, Pjotr Petrovics?
FERDISENKO: Azt, uramöcsém, hogy utazni fogok.
FŐKAPITÁNY: A Krisztus áldja meg, Pjotr Petrovics, mire volna jó az efféle csavargás? Gonosz a világ, nem jobb itthon?
FERDISENKO: Jó itthon, megvagyunk magunk között, én meg ti, a testület. De unom már a pecsétes köntösömet. Díszegyenruhában akarok kimenni a világ elébe.
TISZTIORVOS: Aztán hova utazna, Pjotr Petrovics?
FERDISENKO: Körbeutaznám a rám bízott kormányzóságot. És akkor kövérek lesznek a földek, bővizűek a folyók, felvirágzik az állattenyésztés, messze visznek az országutak, része leszünk a világkereskedelemnek.
TITKÁR: Igen ám, bátyuska, Pjotr Petrovics, de a glupovi kormányzóság mindösszesen a város meg a marharét.
TISZTIORVOS: Bár a marharét igazán tekintélyes méretű.
FERDISENKO: Akkor a marharétet fogom beutazni. Dolgozzátok ki a marsrutát, uramöcséim!
TITKÁR: A marharét keleti sarkában lesz a Keleti tartomány. Ott egy napot tölt a brigadéros. Másnap átszeli a térséget, és eléri a Nyugati tartományt. Ott ismét egy napot tölt. Majd enyhe körívben megközelíti és eléri a Középső tartományt. Egy nap után pedig az utazás véget ér.
FŐKAPITÁNY: A tartományok lakosságát utcánként kijelölöm és kivezénylem.
TITKÁR: De mindenkit csak arra az egy napra. Ne legyen kavarodás!
FŐKAPITÁNY: Gondom lesz rá.
POLGÁRMESTER: Aztán készüljenek is valamivel. Zene lesz?
TITKÁR: Dobok és cintányérok biztosan.
FŐKAPITÁNY: Vagy kondérok és vasfödők.
POLGÁRMESTER: Ének? Vers?
TISZTIORVOS: Lehet. De az étel-ital fontosabb. A brigadéros szereti a hasát.
(Kondér-födő zenebona)
GLUPOVI 1: Isten hozta, Pjotr Petrovics atyuskánkat a Keleti tartományban.
(Kórus: Isten hozta!)
GLUPOVI 1: Szívből jövő tiszta szándék, Atyuskánknak szánt ajándék.
FERDISENKO: Hadd lám, mit szántatok nekem.
GLUPOVI 2: Egy meszely sózott tokhal-ikra...
FERDISENKO: Kevés.
GLUPOVI 2: Egy tepsi szárított süllő...
FERDISENKO: Szárított!
GLUPOVI 2: Egy szép darab sonka.
FERDISENKO: Ez se friss! Több tiszteletet, barátocskáim!
GLUPOVI 1: Húsz ezüst félrubeles, önkéntes adomány.
FERDISENKO: Elfogadom. Lássuk a tartomány nevezetességeit!
GLUPOVI 1: Egy hordócska finom vodka. Egészségedre, atyuskánk!
(Isznak)
FERDISENKO: Nohát. Mi látnivalótok van?
GLUPOVI 1: A végtelen láthatár.
FERDISENKO: És az a dombocska?
GLUPOVI 2: Trágyadomb a tűzvész idejéből, benőtte a gyom.
FERDISENKO: És a föld mélyének kincsei?
GLUPOVI 1: Biztos bőven vannak, csak nem kaptunk rá engedélyt, hogy megvizsgáljuk.
FERDISENKO: Gyáva népnek nincs hazája. (Időnként iszik) Hol van a folyami hajózás, kérdem én. A mi folyónk egyenest a Volgába ömlik! Mért nem építtek hajókat? Kávét, cukrot kellene szállítanotok. És a bányászat? Most mondtátok, hogy kincseket rejt a föld méhe. Ha volna bányászat, lehetne pénzverdétek is. De nincs. Mitől viduljon fel az én atyai szívem?
GLUPOVI 1: Húsz ezüst félrubeles önkéntes adomány. És az ebéd.
FERDISENKO: Igazatok van, remélem, felvidít. Hanem az idő borzasztó lassan telik, a nap is mintha visszafelé járna.
FERDISENKO: Derék ebéd volt, ittunk rá egyet, aludtunk rá egyet, mégsincs este. Pedig ma itt alszunk, a Keleti tartományban, így írja elő a marsruta. De mivel üssük el az időt?
GLUPOVI 3: Pjotr Petrovics, atyuskánk, nekem van otthon, a fészerben egy kerekes ágyúcskám, szárított borsóm is hozzá, bőven.
FERDISENKO: Ide vele tüstént!
(Ágyúcska pukkra lő, többször.)
FERDISENKO: Remek szerszám! De a trágyadombra már eleget lődöztem, nem akar valamelyiktek kiállni céltáblának?
GLUPOVI 1: Pjotr Petrovics, atyuskánk, inkább igyunk egy kis kvászt, nem jó, hogy mindig csak a vodka meg a vodka.
FERDISENKO: Jó. Hol az a kvász?
GLUPOVI 1: Bent a városban, de mindjárt szalajtok érte.
FERDISENKO: Micsoda vircsaft!
GLUPOVI 2: Addig teázgatunk, atyuskánk, Pjotr Petrovics, esetleg az ágyúcskával lőhetsz egyet-kettőt.
FERDISENKO: A kvászt megittuk, a vodkát megittuk, hál’istennek a napnak is vége. Észre se vettük, ránk esteledett. Tegyük el magunkat holnapra.
(Kondér-cintányér zenebona)
GLUPOVI 4: Isten hozta atyuskánkat, Pjotr Petrovicsot a Nyugati tartományban!
Szavalat: Mit kívánnak a fruskák? Éljen soká atyuskánk!
Jóságának párja nincs, éljen Pjotr Petrovics!
Szeretetünk dúskeblű, nem sovány, üdvözöl a Nyugati tartomány!
GLUPOVI 4: Szívből jövő tiszta szándék, Atyuskánknak szánt ajándék.
FERDISENKO: Köszönettel elfogadom, tegyétek a többi közé a kocsiba. Igyunk egyet, aztán mulassunk!
GLUPOVI 5: Micsoda remek kis ágyú!
FERDISENKO: Szárított borsóval működik. (Pukk!)
GLUPOVI 4: Hát ez az atyafi ki légyen?
FERDISENKO: Útközben fogtuk. Valószínűleg kém. Idehoztam, hogy együtt vallassuk ki.
GLUPOVI 4: Mi a neved?
PÁSZTOR: Iván.
GLUPOVI 4: Ki vagy, mi vagy?
PÁSZTOR: Pásztor.
GLUPOVI 5: Mit csavarogsz itt, a tartományban?
PÁSZTOR: Hát csak úgy.
FERDISENKO: Gyanús. Motozzátok meg!
GLUPOVI 6: Egy darabka kenyér. Egy kapcafoszlány.
FERDISENKO: Titkos levél?
GLUPOVI 6: Semmi.
FERDISENKO: Mit forgattál a fejedben, te állítólagos pásztor?
PÁSZTOR: Ne bántson, nagyságos úr.
FERDISENKO: Ki a megbízód?
PÁSZTOR: Jaj! (Bőg)
FERDISENKO: Tudod, hogy ki fogunk végezni?
PÁSZTOR: (bőg)
FERDISENKO: Tölts! Cél! Tűz!
(Pukk, Pásztor bőg, Glupoviak röhögnek.)
Akkor most ebéd, aztán csendes pihenő, aztán mulatunk vacsoráig.
(Nagydob, cintányér, hegedű)
GLUPOVI 7: Isten hozta Pjotr Petrovics atyuskánkat a Középső tartományban!
Szavalat: A lányok legszebb ruhájukban virítnak,
Csatanégyszögben állnak az ifjak,
Pjotr Petrovics atyuskánk jövetele ünnep,
Hadd érezze igaz, forró szeretetünket.
FERDISENKO (italos érzelgősség): Érzem a szeretetet, gyermekeim, uramöcséim, érzem, hogy szerettek! (Sír)
(Mindnyájan sírnak.)
GLUPOVI 7: Ezek az öröm könnyei, drága Pjotr Petrovics, atyuskánk!
FERDISENKO (meghatott): Te miért sírsz, anyóka?
ANYÓKA: Hogyne sírnék, atyuskánk, tápláló atyánk! Az életben is sírok, a templomban is sírok, most meg íme, eljö
