Nézd, nem mondta senki, hogy könnyű szeretni egy nőt,

aki megszokta az erőszakot.

Olyan helyről jövök, ahol a lányokat

tranzakciószerűen adják el és férjhez.

És nem mondom, hogy ez az én történetem, csak azt, hogy

ha ma megtagadom, hogy abba a házba menjek, ahol nagyanyám 

lakott,

az azért van, mert automatikusan a szüleim adósságaira gondolok,

melyek a gyerekkoromtól üldöznek, és a vénasszonyokra, akik

azt kiabálják a kerítés fölött, hogy az enyéim eladnak, hogy

megszabaduljanak az adósságaiktól.

Senki nem mondja, hogy szeretned kell a szüleid,

azt hiszem, csak keresned kell egy okot, amiért

megköszönd nekik. Az apám is tett valami jót,

amikor megírta a búcsúleveleit, és elszórta

őket a házban – amikor nagy leszel, mindent

meg kell tenned azért, hogy ne legyél olyan, mint ő,

és ha ez azt jelenti, hogy nem szabad azt kívánnod, hogy meghalj,

akkor nem szabad azt kívánnod, hogy meghalj, még ha

azt is kívánod, hogy kívánd a halált.

Nem mondta senki, hogy könnyű keménynek lenni, de

van néhány kemény dolog, amit tudnod

kell rólam. Például azt, hogy első osztályos

korom óta egyetlen verekedésben sem

maradtam alul, amikor anyám elküldött

kenyérért, és egy nálam nagyobb fiúval

verekedtem, mert el akarta lopni

a maradék pénzemet.

És én győztem.

Senki nem mondja, hogy könnyű, de én még emlékszem

arra a tizenkétszögű könnyű érmére, amelyet

az ujjaim közé szorítottam, és a karcolásra, amit

akkor szereztem, amikor kiütöttem a fogát.

Nézd, ha egy olyan nő kéri, hogy vedd az öledbe,

aki erőszakban nőtt fel, akkor nem kell kérdéseket feltenned,

csak erős karokra van szükség, amik egybetartják az alkatrészeket.

Tudod, hogy gyakran veszem fel a te nehéz esőkabátodat,

mert majdnem teljesen beborít.

És ha valami tetszik az utóbbi időben, az az, hogy

ne lásson senki.

Könnyebb elképzelnem, hogy bedugtál a kabátba,

és elvittél valahová,

egyre távolabb mindattól, amit ismerek,

de egyre közelebb önmagamhoz.

Demény Péter fordítása