[2015. április]

---

Hajnali fényben, déli verőben, ő, aki nem lát, ő jár a körben,
ő, aki most is: már mozdulatlan, ő, aki lángol téli havakban.

Egyszerre tompul, egyszerre érez, egyszerre jut el kezdethez, véghez,
egyszerre tud mindent kitalálni, egyszerre tanul, felejt el járni.

*

Egyszer csak zaj van, egyszerre csönd lesz, egyszer majd eljön és
felöltözhetsz,
egyszer majd látod meztelen égen, sötétlő csillag napja az évben.

Egyszer a felhő, önmagát látta visszaesőzni kezdeti tájba,
és ami nem volt csak végítélet, abból azonnal kezdeti fény lett.

Egyszerre épült égbolt és nem volt, egyszerre készült és kiegészült,
ami még nem volt, rögtön elévült, befejeződés előtt kikészült.

*

Egyszer azt mondták: tétje van ennek, hogy van, akit még valaki
kerget,
hogy van a felhők mögött is égbolt, hogy tovasiklik minden elénk tolt

ólomdarab vagy darabka álom, amit elme sem kell kitaláljon –
mert csak úgy elvan, ezeregy fényben, kimondhatatlan
nincstelenségben.

*

Azóta persze azelőtt lett már, azelőtt írom, egyszerre mindig.
Minden erőben, míg az időtlen súlya sötétlőn messzefehérlik.