,,egyszóval ők is pontosan tudják,

hogy a Marost márpedig át kell úszni”

(Karácsonyi Zsolt: A Maros átúszása)

mert aki ezen a környéken él és virul,

az érezni fogja, annak muszáj lesz, 

télvíz előtt jóval,

a fagy csípőjének kitapogatása közben,

a fagy láthatatlan, mégis kiszámítható

derekán korcsolyázva

érezni fogja, és muszáj lesz,

mert saját derekán úgy fut fel a hideg,

úgy korcsolyázik a fagy, 

ahogy ő tette az imént a fagy derekán,

a fagy csípőjének kitapogatása közben.

aki ezen a környéken él és virul,

az érezni fogja, hogy meg kell néznie a poklost.

annak muszáj lesz.

mert a poklos-patak úgy fut, úgy korcsolyázik,

úgy mozgatja örökké változó csípőjét,

ahogyan a fagy teszi, ahogyan mindenki,

aki ezen a környéken él és virul,

örökké egy helyben, örökké ugyanúgy.

aki ezen a környéken él és virul,

az minden nap ugyanolyannak látja a poklost.

így hát télvíz előtt jóval, a fagy idején,

meg kell néznie, befagyott-e a poklos,

mert ha igen, 

akkor belefagyhat ő is a történelembe,

sorsát egy csapat régésznek ajándékozva,

mert ilyen érzés meglátni a poklost,

télvíz előtt, a fagy idején:

ne siessünk sehova, van még idő a történelemre.