[Látó, 2016. november]
AZ ÚT
Azt mondják,
övé a pénzverde
épülete is.
Emlékszem
október-puha
kabátjára,
s szemeire,
melyek úgy lobogtak,
olyan démonian,
mondanám,
ha nem lettünk volna
olyan ártatlan
világra ítélve,
s oly megejtően
fiatalok,
akiknek
a mindenség gyufáival
játszadozni
még tilos.
Azt mondta:
Koszos a szemüveged!
Azóta nagy gondot fordítok
a szemüvegemre.
(Volt egy időszak,
amikor a földben levő
gyökerekig
láttam vele.)
Sok minden benne volt a pakliban
akkoriban.
De a pénzverde, az nem.
Az a hold túlsó oldala.
És, sajnos, tudnék mondani
egy-két, ennél sokkal
tragikusabb dolgot is.
A gyökerekig látó szemüveg
tisztogatása
mindenesetre mániám lett.
Huszonhárom éve beszéltünk
utoljára.
Azt hiszem, légvonalban
nem lakik túl messzire
tőlem.
Szívesen leülnék vele
egy ordináré
fröccsre.
Amilyet annak idején,
ott, a Jókai utcában
mértek,
s amelytől mindketten
egyformán oly
iszonyatosan messzire
vagyunk.
Azt hiszem,
ez az egyetlen mérhető táv,
ami közös
az életünkben.
A SZOBA
Épp olyan, mint a miénk.
Képek, szőnyegek, bútorok.
A pontos helyén minden.
Harmadik emelet.
Napfény táncol a szobákban.
Dél körül jár az idő.
De csak a képek,
de csak a szőnyegek,
de csak a bútorok.
De csak a napfény.
Senki, egy lélek sincs
a szobákban.
Ülünk szemben,
egy toronygomb tetején,
lessük a házat.
Az idő nyomja, nyomja
a kapucsengőt.
Fülelünk lélegzetvisszafojtva:
ott benn, helyettünk,
ki s mit válaszol?
Édesanyám, édesapám
lenéz az égből,
s szól odaföntről:
se kinn, se benn,
hát idejutottál
hetvenévesen,
kisfiam?
A REND
Nagy rend van az életemben.
A vonatok pontosan jönnek-mennek.
A madarak nem ütköznek össze soha.
A fű példamutatóan újranő.
Csak a bábszínészeket,
csak Anteket,
csak Gézát
nem találom
sehol.
S a világegyetem
pedantériája
mintha nem venné észre
a hiányt.
Világunk látszólag
nélkülük is
tökéletes.
Hát huzigálom a mindenség
fiókjait, csapkodom ki-be, jó hangosan,
hadd hallják odafenn, az égiek is:
semmi, semmi nincs rendben!
Nem lehet rendben,
ha tűvé tesszük az életünket,
s nem találjuk azokat,
akiket szerettünk.
„De hiszen mi vagyunk a tű!”
kiáltják ők messziről, valahonnan.
„S te magad vagy
(mi más lehetnél?)
a szénakazal!”
A GÖMB
Mi hasznom volt belőled,
te gyönyörűséges gömb,
az életem fölött?
Egyesek
strigulázzák a napokat,
akkurátus dátumot rónak
mindennapi cselekedeteik,
szavaik alá,
más-más színű ceruzával
jelzik a heteket, hónapokat
naptárjaikban,
három-négyféle
nevet is használnak,
különböző érdekcsoportokhoz
csatlakoznak,
komplex viszonylatrendszereket
építenek ki.
hogy minél jobban beazonosítható
legyen az életük.
Nekem nem kell
más jegy.
Ülök alattad.
