Azt hittem, elfelejthetem a formát,

pedig nem tűnt el, valahol belül

tovább él, és mint víz alól a korlát,

amikor kell, majd úgyis felmerül,

mit ellepett az ár, hiszen mindvégig

itt volt, s szabadság nincs, csak lázadás,

hogy új medret szabj végre, míg a régit

legfeljebb elrejti az áradás,

de közben változatlan lent a mélyben

szinte minden, csupán egy-két kanyart

vághatott le a víz, bizonyságképpen,

hogy lázadt egykor, s hogy amit akart,

teljesült is belőle valamennyi,

talán kevés, ám mégis több, mint semmi.