I. 

Összeszedtem a kertbe halt madarakat, 

és elindultam a vár felé. 

Ablakait betörte a szél, 

kilincseit megette a rozsda. 

A kertjében álló fák szürke szobrok –

élettelenül merednek az ég felé. 

Padlásán festmények penészednek, 

a bennük élő arcok 

sárga szemmel bámulják a tetőteret. 

Bölcsőhalált halt csecsemők ágyai 

az ablakok alatt, 

eltévedt kakas szaladgál 

a hideg kályha körül. 

Hangyabolytól imbolyog a ruhásszekrény. 

Csótányok másszák a lámpabúrák belsejét, 

a konyhát, ahol repedt csempék 

és szúrágta asztalok között 

fel-alá futkos 

egy visszhang. 

 

II. 

Amíg én kihalt utcákon kerülgetem 

a kövek között megbúvó gazt, 

anyám és apám hóesésben állnak 

egy elkékült országban.

Nagyanyám a föld alól néz, 

a lábamért nyúl, ujjai 

avarba és gyökerekbe futnak. 

Nagyapám felveszi kabátját, 

és kisétál a házból. 

Zsebemben madárlelkek. 

 

III.

Közeledem, a vár egyre kisebb. 

Az utcákat járó kéményfüst 

beleolvad a láthatatlan Tejútba. 

Egy ideje nincsenek csillagok. 

A sarkon kéregető öregember 

múlt télen azt bizonygatta, 

széttörött az összes, 

amíg mi egymásnak estünk 

nevetségesen görbe országhatárokért. 

Csak a vérhold ismeri sorsukat,

egy éjszaka álmaimba suttogja, 

de az öregember azóta meghalt. 

Nincs kivel beszélnem. 

 

IV.

Azt olvastam, 

halálunk után csontjainkból 

vadrózsák sarjadnak, 

hajunk a fák gyökereivel összeolvad.

De én láttam az öregembert 

évekkel azután, 

hogy eltűnt a gödörben.

Nem változott. 

Felmászott egy épület tetejére, 

leugrott onnan. 

Amikor másodjára is felboncolták, 

csillagszilánkok voltak szétmorzsolva

fogai között. 

 

V.

A vár kővé zsugorodott. 

Előjöttek a szellemek, 

a házak ablakaira tapadtak. 

Anyám és apám havat lapátolnak 

a kerítés előtt. 

Nagyapám egyedül bolyong 

az utcákon, megugatják a kutyák.

Elszakadtak a kábelek, 

senki sem fogadja 

hívásaimat. 

 

VI.

Madaraim apró lyukakat 

vájnak zsebeimbe. 

Nyugtalanok, egyre nehezebb 

cipelnem őket.

Folyton megbotlok, 

nem veszek tudomást

a macskakövek között tátongó 

gödrökről, 

a csontjaimban időző éjszakáról. 

 

Ismét beszélt hozzám 

a vérhold. 

Azt mondta,

engedjem szabadon a madarakat. 

 

VII.

Megszűnt a közvilágítás. 

A fiatalok távoli kontinenseken 

keresik a csillagokat. 

Elveszítettem személyi igazolványomat. 

Az öregek pincébe zárkóztak 

a szellemek elől –

napok óta az utcákat járják, 

ellopják a házakból a régi 

órákat, gyertyatartókat. 

Köztük van az öregember is

kicserélt arccal, rongyos öltözékben,

és a nagyanyám.

Nem ismer fel. 

Szarvasok futnak át a városon. 

A kutyák elalszanak.

Életre kelnek a szoborrá változott fák, 

úttestre fekszenek. 

Velük bámulom a Tejút helyét. 

Mellettünk kődarab, 

a kőben 

összezsugorodott szobák.