… a rábólintás törvényes magánya


Egyetlen szó vagy.
És nem az, ki válogathat.
Éjféli álomban, dühben
kisajátíthatsz magadnak
szekérre való hitet, hitelt –
mégis csak egyetlen szó vagy.


Egy IGEN.
Talán egy NEM.
Talán a TALÁNY?
Vagy a BIZONYOSSÁG?
A biztos MAGÁNY?
Meglehet.


Felkelek,
eligazítok magam körül ezt, azt,
reményt, termést, felleget,
mögötte megbúvó csillagot.
Mintha készülve egyetlen szóra,
egy intésre,
amire válaszként mindent itthagyok.


Már a TALÁNY is éltetőbb,
mint az EGY vaskeménysége.
Odaleszek én is, akár
az emberek vetése.


 


Egyetlen szó vagy.
Egy IGEN.
És el nem térhetsz tőle semmiben.


Megteremtésedkor valaki
valahol paranccsal igenelt –
legyen a te fejed
mindig tisztességben fölemelt.
S olyan a hazád is.


A rábólintás törvényes magánya –
akár a születés kényszere.
Lehetsz szerelem részege,
kihívások remegő félszege –
nemtelen világok NEMe és kelleme –
Túl sok a parancs, babám!
Egyszer már választanom is kellene!


Döntenem elevenekbe voltakat.
Kimozdítanom,
ami szekér a sáncban ottragadt –
elmozdulni az egyetlen parancsolattól.
IGENelni, ha már vagyok és vagyunk,
hogy jöjjön közelébb a szabad kor.


Magamhoz veszem alkonyatkor
fellegajtó kulcsát, kitárom
lássák hét határon,
mi van odabenn raktáron
érettünk s ellenünk,
akik csak egyetlen szó vagyunk –
az sem bizonyos,
hogy egyetlen értelme a levésnek.
Töprengünk annyi éve
a teremtés küszöbén,
te meg én.
Holott indulni kellene torony iránt,
előre, sosem haránt,


 


végére járni végre:
miért is esküszünk így
az élet szentséges szent nevére.


Egyetlen forró szó vagy.
ÉL, ÉLET, remÉLED.
A nagy BIZONY, az abszolútum:
ragadozó vagy,
saját létedet feléled.


2007. júl. 12.