[2013. december]

---

van egy olyan kép, ami abban a
pillanatban készül, amikor megérkezünk
a lakásba, amit azelőtt találtunk
valami ismerősünknek köszönhetően
valahol a Deák környékén.
a másodikon állunk, egy magas, ablakos,
zöldre újrafestett ajtó előtt, az udvaron
sok a fa, és belóg a fehérfirhangos konyha-
ablak. instagramos hangulata van,
de épp azon kacagjuk el magunkat,
hogy nevetséges gesztus fényképezni
egy olyan pillanatot, amire úgyis
tisztán emlékszünk már.

egy másikon este kilenc múlt,
és a szemed alatti kiálló arccsontod
pírjából látszik, hogy be vagy
csípve az egész napos fröccsözgetéstől.
Másfél óra múlva indul a vonatunk vissza,
te meg úgy nézel át a készüléken
a szemembe, hogy már most tudom:
nem fogod megunni velem
a Deák téri lakásunk, és nem
fogunk egy szerda délután elfutni a Balaton-partra.

már tudom, hogy milyen nem lesz,
és ezeket muszáj elmondanom,
mert attól tartok, hogy addigra
elfelejtem, milyennek kell lennie.