amikor már elég mélyen meleg, lecsatlakozik minden érintkezési felületről, a bőröm mély álomban oxigénmolekula forrásponton.
a hőburokban elzsibbadok, súlytalan a takaró, és nyugalmat izzadok magam köré.
egyenletesen szuszogok, én, én és a bőröm lecsatlakozunk mindenről, és a melegség lesz az az alapállapot, amire már fel sem figyelünk.
és amíg kint felszívja magát a rizsfehér ég valami sötéttel a tömbházak tetejéről, én, én és a bőröm simogatjuk egymást, hogy nincs semmi baj, semmi baj.
