[Látó – 2009. május]

1. különben: merénylet írni rólad.

2. Én tudom, nincsen az a kert és
nincsen az az álom se immár.
A metaforák sivataga ez, s mégis
épp ezért a legszebb, amit valaha láttam,
jer velem, én mátkám, épp ezért,
mert semmihez nem vagy hasonlatos,
sem fáraó paripáihoz, sem cédrusligetekhez.
Nem mondom, elképzelhető, hogy
a te szépségedből, a te illatodból s a te
szerelmedből megépíthető lenne egy világ,
de mégis: többet kaptam belőled így.
mert nem nárdus vagy és nem vagy te mirha sem,
mit bárki tudhat, ízlelhet, megszagolhat
vagy felismerhet bégető juhocskák,
kecskenyájak, galambok között.

3. Ínyemre való hús vagy ugyan,
de semmiképp sem rózsa, liliom,
csak ahogy föld adott nekem,
és hogy is lehetnél, te vérízű, gyümölcs?
hisz ettől vagy másabb mindennél,
hogy az elmúlás tebenned mozdulatlan
s gyönyörű méreg vagy, amennyire
hús, vér és méreg gyönyörű lehet.

4. enyém vagy, én szerelmem, s ez se
több, mint amit e két szó jelent,
ki tudna bármit érteni belőle?
s minek értene, ha már nem övé vagy
az én titkom vagy s az én hallgatásom
Jeruzsálem s a föld összes lányai között.
betege vagyok a szerelmednek,
s nem mint költői képben szenvedő
nyálkóros hím, de mint megfogalmazható,
diagnosztizált magasvérnyomásos,
depresszív és kedélybeteg egyszeri férfi.
szőlővel, almával ne serkentsetek,
hisz attól szerelem ez, én mátkám, hogy
végigcsináljuk, éhomra is, ahogy lehet.

5. zászló felettem a te szerelmed emiatt,
s mert testedhez hasonlatos sincsen semmi;
és ugyanígy senki teste sem.
hány asszony megfordult ágyamban pedig,
s most te osztod meg az ágyadat velem.
én nem tudom, milyen a te tested.

6. ez a tél is elmúlt, az eső is, elment,
s méhedben gyönyörű gyermekünket hordod,
ki megfogja majd a rókafiakat s egyéb
galád teremtményeit a földnek, akik
a mi szőlőnket bántani akarják
a sáros, esőszagú kertet, ahol ő fogant
és ő lesz a király Béther hegyein.

7. eljárom a várost, a tereket és az utcákat,
hol immár nem keresem a mások szerelmét,
s te látod, ím ő az, ki feljött ide,
mint a pusztából a füstnek oszlopa,
dehogy tömjén, csak vonatszagú, fáradt,
de emlékeiben illő korokból ismerős
díszes hintaja körül hatvan erős férfi…
s szemhéja alatt száz karcsú palotája

8. hát így állunk, én mátkám, szerelmem,
borral itatnálak, fűszeres gránátalma borral,
pusztából való, szerelmeséhez igyekvő
semmihez sem hasonlatos, húsból s vérből
való, fájó földi gyönyör. én mátkám.
tégy hát engem, mintegy pecsétet…
ezek a lángok, ládd, az Úrnak lángjai.