[Látó, 2009. június]

a százszorszépet nem
észrevenni a legnehezebb még ha
gyakran körbenövi is háj borosta
fogatlan a szája lóg a szemérme
s bajos körbejárni hazavinni
kitörölni olajos bőréből a füstöt
leszívni róla a fölösleget
mégsem ez a nehezebb nem
hanem a fölösleg és a szépek szépe
ez az örökös róla-belőle világos elkülönítése

amin túl – sejthetjük – minden százszor szebb
olajozottabb simább
a szétbeszélés a tények néven nevezése
tor hímpor kékesbarna szárnyak lepkecúg –
mondjuk váll fölött.
így tanulunk járni.
s majd e grádicson eldöcögünk odáig
ahol már-már jó – kellemes
ahonnan enyhe rámpán gurulhatunk tovább