[SzínházLátó - 2019. augusztus-szeptember]
Szereplők (esetleges kettőzésekkel):
HENRY JOY MCCRACKEN
MARY BODLE
JIMMY HOPE
KÍSÉRTET-MENYASSZONY, BELLE MARTIN, CECILY HAMILL
PEGGY BARCLAY, MARY ANNE MCCRACKEN
THOMAS RUSSELL, MÁSODIK ORÁNIAI, DRAGONYOS ŐRMESTER, GORMAN, SHANAGHAN
SAMUEL NEILSON, DRAGONYOS KAPITÁNY, TEELING
PATRICK HAMILL, WOLFE TONE, MCFADDEN, BÖRTÖNŐR, VALLATÓ
GIRVAN, EDWARD BUNTING, HASLETT
Megjegyzés: A darab bizonyos jelenetei különféle, jeles ír színi szerzők stílusában íródtak.
I. Felvonás
(Írország; a folyamatos múlt. Parasztkunyhó a Belfast környéki Cavehill oldalában. Háttérben a hegy gerincének sziluettje rajzolódik a felhős esti égre. A felhők mögött papírosból készült hold. A részben befejezetlen, részben időrágta kunyhó romnak hat. A földszinti szobán kívül a padlástér is lakható. A ferde tetőt részben zsúp födi, de a legtöbb gerenda csupasz; a bal felőliek nyersek, bárdolatlanok, a jobb felőliek üszkösek, meggörbültek. A ház tartófalai hasonló ellentétet mutatnak: a jobb felőli csorba, omladozó rom, a bal felőli befejezetlen, de pontos rend szerint rakott.
A kunyhó nyitott belsejét mintegy hátulról látjuk. A padlástér padlója az épület mélységének feléig ér ki, s a nagyszobába vezető, durván ácsolt falépcső zárja le. A padláson egyik oldalt ágy, másik oldalt bölcső. A vastag szelemen-gerendára, épp a lépcső fölött, jó darab kötél van felkarikázva.
A földszinten hátul a kunyhó homlokfalának belseje: középen ajtó, kétoldalt egy-egy kis ablak. Tűzhely a jobb oldali falon, túloldalt behúzott függönyű szekrény-ágy. A bútorzat ritka és ütött-kopott: konyhaasztal, székek, kredenc, a polcokon kancsók és kupák.
A díszlet teljes szélességében és magasságában kitölti a színpadot, de nem nyomul egészen előre, mert egy keskeny színpadi előtérnek hagy helyet.
Az előtér bal oldalán két dob: egy nagy, a lambeg és egy kisebb, a bodhran. E két dobon a színészek játszanak, akik a cselekmény során több szerepet is alakíthatnak. A szerepváltást kellőképpen jelezheti egy másik kalap, egy paróka, egy másik kabát; ezek stílusa tükrözze az egymás utáni jelenetek történelmi váltásait és szándékos anakronizmusait. Sötét. Mary Bodle bölcsődalt dúdol, halkan, érzéssel.)
MARY (énekel)
Magas Ardmore fölött a pacsirta szólt,
Kék égben szólt, odafenn,
És ráfelelt a réti rigó
S a zöldike rá, idelenn…
(A hold kijön a felhők közül. Kísérteties fényében Mary Bodle tűnik föl: a bölcső mellett ül, gyöngéden ringatja; túloldalt, az ágyon Henry Joy McCracken fekszik, csak a térdnadrágja van rajta.)
MARY (énekel)
…De egyik se szól olyan édesen,
Ahogyan te dalolsz, szívem.
Ah-ah-ah ah-ah,
Ah-ah-ah ah-ah,
Ahogyan te dalolsz, szívem…
(McCracken gyertyát gyújt az ágy mellett. Odamegy vele a szelemen-gerenda alá, a föltekert kötelet vizsgálgatja.)
MARY (énekel)
…Ha eljönne hozzám kis dalosom,
S nem bújna a rejtekén,
Ha kezembe foghatnám kis dalosom,
Kebelembe rejteném,
Mert senki se szól olyan édesen,
Ahogyan te dalolsz, szívem…
(McCracken leteszi a gyertyát a padlóra. A kötél lelógó, kirojtosodott végére hurkot köt.
Amíg beszél, Mary halkan tovább énekel.)
MCCRACKEN Az akasztás előtti este volt. És elmentek Harryhez mind a fiúk.
(Előrelép) Belfasti polgárok, mi is történt mostanáig. Itt állok előttetek a vérpadon, hogy ítéletem szerint meghaljak ügyetekért.
Bűnösnek találtattam, mert a szeretet testvéri érzületét tápláltam e város katolikusai és a magam protestáns hitén lévők között.
Bűnösnek találtattam, mert hazánk eljövendő boldogságát többre tartottam saját jelentéktelen személyem boldogságánál.
Készséggel és igaz presbiteriánus hitemtől vértezetten indulok a halálba, mert bízvást, sőt, vakon hiszem, hogy a szabadság mindnyájatokat egyesít még a héten, a jövő héten, valamikor majd csak, soha; remélem továbbá, hogy maguk is, ott hátul, jól hallanak, akkor és csakis akkor írassék meg saját kezű sírfeliratom, requiescat in pace, a gyászoló család kéri a csokrok mellőzését, jut eszembe: tekintsék e kötelet, elsőrendű szizál-kender, három láb hat penny, atyám saját kötélverő-üzeméből, további rendelések a kivégzés után azonnal fölvétetnek, köszönöm a nincsmit.
MARY (egy ideje már nem énekel) Hagyd már, Harry!
MCCRACKEN Ezek lesznek a híres utolsó szavaim, gyakorolnom kell őket, érted. Képzeld el, ott állok, és csak annyit bírok kinyögni, hogy: Elnézésüket kérem, belepillantanék a jegyzeteimbe, egy perc az egész.
MARY Ezek szerint azt akarod, hogy felkössenek?
MCCRACKEN Miért, mit gondolsz, lesz egy sor más ajánlatuk is? – ropogós új pehelypaplan, kétszemélyes Man-szigeti üdülés?
MARY Hát csak gyakorold a bátor benyögéseidet, én megyek aludni.
MCCRACKEN A gyerek elaludt?
MARY Aluszik, mint a holt.
MCCRACKEN (átmegy a bölcsőhöz, belenéz) Aluszik, mint a holt, így igaz. Mit nem adnék, ha így alhatnám…
MARY Szabad ember vagy most is. Nem kaptak el.
MCCRACKEN Még nem egészen.
MARY Egy teljes új élet áll előtted. Gyere aludni, Harry.
MCCRACKEN Jó kis tréfa biztos helynek emlegetni ezt a házat, nem? (Megmozgat egy lógó félgerendát) Itt a csendőrség tégláinál komolyabb veszélyt jelentenek a kőműveséi; egy jó böffentés, és a nyakunkba szakad az egész. Nem lett volna szabad azt a borsót megennem vacsorára.
MARY Nagyon vicces, csak az a baj, hogy hozzá se nyúltál.
MCCRACKEN Hogy lett ez ilyen, kiégett? Ha jól nézem, föl sem épült egészen.
MARY Nem is. O’Keefe, az unokabátyám építette magának és a menyasszonyának. A lány feljött egyik reggel, és itt találta holtan – odalent feküdt a teteme – az épületet pedig összerongálva. Az emberek azt mondták, a kő miatt.
MCCRACKEN A kő miatt?
MARY Föntebbről, a boszorkányvárból hordta ide követ, abból épített.
MCCRACKEN Ó, megvan, a tündérek és manók bosszúja. Az Ész Századának újabb diadalaként.
MARY Igen, szabadgondolkodó volt, O’Keefe. A környékbeliek gyűlölték is érte.
MCCRACKEN Csak nem? Ez esetben a tündérek és manók társadalmát ki is hagyhatnók a vizsgálódásból. S mi lett a hű arával?
MARY Megbomlott szegény. Az esküvő kitűzött napján, este feljött ide, menyasszonyi ruhában, mirtuszkoszorúval, s felakasztotta magát arra a kötélre, amelyikkel olyan jól játszottad a bolondot.
(McCracken jelzi, hogy immár más szemmel tekint a kötélre.)
MCCRACKEN Lám. A régi nóta. Minden viccből rémálom lesz. És minden rémálomból vicc. Az ír dajka bölcsődala.
MARY Gyakran látják, hogy itt áll, és vár az ajtóban. S aki férfi a szeme közé néz, szörnyethal tüstént. Amiért is ez a ház biztos hely.
MCCRACKEN Mert a Kísértet-Menyasszony védi. Úgy legyen. Emez utolsó éjszakára. Igencsak fura. Fura, hogy az Ész embere így lépjen le a színről.
MARY Hagyd már ezt a hagymázos ostobaságot egyszer s mindenkorra, tudod jól, hogy a húgod már hozza a papírjaidat, s akár holnap ilyenkor Amerika felé hajózol a nyílt tengeren.
MCCRACKEN Minden férfi és nő fellép s lelép, s mindenkit sok szerep vár életében, melynek hét felvonása a hét kor. Illetve, esetemben, a hét év. Mert ennyi volt.
MARY Szép kis hét év, mondhatom.
MCCRACKEN Fogalmad sincs, mi volt az értelme, igaz?
MARY Egyszerű erdőkerülő leánya vagyok, s magam nevelem a zabigyerekem. Nincs nekem agyam a te dicsőséges álmaidhoz.
MCCRACKEN Volt egy új gondolat, Mary. Azt hittük, mi vagyunk a bábái. Mert mit jelentett az, hogy ír az ember? Ha duplán lepároltad, a bakjáig? Azt jelentette, hogy kisemmizettek vagyunk, hogy nem a magunk földjén élünk, ha protestáns, ha katolikus, ha kisszektás a hitünk, az egész vegyes társaság, aki vagyunk, akit ide plántáltak ebbe a földbe, melyre semmiféle jogcímünk…
MARY Nincs nekem fejem ehhez, Harry.
MCCRACKEN Idehallgass! Kérlek. Csak ma éjjel. Nézz rám! A Joy dédapám francia hugenotta volt, a McCracken dédapám skót presbiteriánus, mindegyiket üldözték érte, idezavarták őket a honi földről, nekik honi, nekem nem, mert én Henry Joy McCracken vagyok, itteni sarjadék, Belfast város természetes fia, ír fattyú, akár az összes jövevény, akit a történelem vihara épp ebbe a kikötőbe zavart. Hogy kelta vagy dán vagy anglo-normann, semmi különbség, nem oszt, nem szoroz, minden anyaszülte természetes gyermek ezen a dicsőségesen kicseszett földdarabon, sem adománylevelünk, sem örökségünk, semmi különbség, mert az egyetlen különbség, ami számít, az a hatalom és a vagyon közt egyrészt s a benyaklott derék és térd között van, másrészt, s ahányan vagyunk, a benyaklott derék és térd kórságában szenvedünk, egy szálig, s ugyan miért? Mert a hatalom nem a miénk, és a vagyon nem a miénk, az más forrásból ered, ha árad, ha apad, mindig ugyanegy forrásból, a dicső remény világbíró brit szigetéről…
MARY Kaptatok saját parlamentet, miért nem értétek be vele?
MCCRACKEN Az nem lehet, hogy az állatok vezessék az állatkertet. Szokás tehát gondozókat kinevezni. Rang- és módbeli úriembereket. Akik a ketreceket megbízhatóan zár és lakat alatt tartják. Ilyen volt az a parlament, amit kaptunk. A kormányzás zoologikus teóriája. Csakhogy nekünk a logikus tetszett jobban. Ír állatok, egyesüljetek! Egyesüljetek! Vegyék át örökrészüket a természetes gyermekek, a Katolikus-Protestáns-Kisszektás nagy, keverék család, ez volt a logikus teória. Az új gondolat. És úgy volt, hogy mi leszünk a bábái… csakhogy elpaccoltuk a szülést, előbb jött a fara, könyékig vájkáltunk a friss, piros vérben, az idétlen magzat végső erejével kaparászta a halál pofáját, míg az anya úgy üvöltött, hogy a zsigerei szakadtak belé, körül pedig a logikus arcok, csupa aggódás mind, csupa zavar, közöttük én, Henry Joy McCracken, ide kérném a fanfárt, az Északi Egyesült Ír Seregek Főparancsnoka, megannyi vitéz nyírott fejű legény, kit nem rettent a vad moraj Szent Írország hegye közt, és még Antrimet sem bírtuk bevenni, voltál már Antrimben, úgy értem, nem kimondottan egy Párizs, igaz, Boston is nehezen volna, de még Philadelphia se könnyen, igaz?
(Mary vállon ragadja, és vadul megrázza.)
MARY Hagyd abba, hagyd abba, hagyod már végre?
MCCRACKEN Már mi rossz van abban, ha hagysz kibeszélni, hiszen csak beszélek, ártalmatlan szavakat mondok, minden más levedlett rólam. A nagy alakítások. Hogy Harry fellép s lelép, történelem az már, s az ő hét kora. Lecsúsztam a puszta, ártalmatlan szavak szintjére, mi másom sincs. Néhány bátor benyögés. Határozottan az utolsó jelenésem.
MARY Uramisten, ha elgondolom, hányszor nem bírtam egy szót se kiszedni belőled. Annyit se, hogy fapapucs, csak hopp az ágyba. (A férfi gondolataiba merülten áll) Gyere már aludni, szívem.
MCCRACKEN Elpaccoltuk a szülést, Mary. Talán soha nem jön rendbe az anyaméh. Isten tudja, miféle förtelmes ivadékot hoz a világra mostantól.
MARY Hallod, neked a színpadon volna a helyed.
MCCRACKEN Nem színpadon voltunk mindig is, a magunk esze szerint? Az isteneknek játszottunk. A történelemnek, az utókornak. Goromba, nehéz közönség. Mennydörögtük a ránk osztott szerepet, a Kontároknak Klubjában, Isten legyen irgalmas hozzánk. Egy raj boros szájú, ifjú kan, Peggy Barclay korcsmájának hátsó szobájában tervelgettük, mint formáljuk át a világot. Balladák és pohárköszöntők, pohárköszöntők és balladák. Nagy, kocsmadöngető beszédek. Kijelentések és Elhatározások erről, arról, amarról, semmi türelmem nem volt hozzájuk, azt mondtam, talpra és cselekedjünk.
MARY Én ne tudnám?
MCCRACKEN Neilson az asztalfőn pontifikált, Tommy Russell a ki tudja, hányadik pint sörébe zengte rapszódiáit, Jimmy Hope a dolgozó osztályokról harsogott…
(Szavai közben Neilson, Russell és Hope szellemalakja siklik be a földszinti szobába, az általa leírt helyre és pózba.)
És hová lett az egész éjfélre? Kipisáltuk a kanálisba, beleböfögtük az éjszakába. Ez volt a Kontároknak Klubja, nem is tudtuk akkor, milyen jól illik ránk a név. Az Ártatlanság Kora, abban éltünk.
MARY Hiszen mindőjüket elkomédiáztad nekem utána.
MCCRACKEN Hát hogyne. Mókás hangban mindig megbízhatóan jó voltam.
(Russell hangját utánozva) „A mi Urunk emez 1791-ik évében…”1
NEILSON és HOPE Szent Patrik-nap este!
RUSSELL Kérem Kegyelmeteket, fegyverezzék föl magokat!
(Födeles kupát nyújt oda Neilsonnak és Russellnek, majd nagy korsóból sört tölt mindhármuknak. McCracken közben egy szál gyertya világánál az ágyhoz vezeti Maryt, s a gyertyát elfújja.)
MCCRACKEN Egyetlen rövid éjszaka. Miért nem valamelyik hosszú decemberi éjszaka akkor már?
MARY Belesántulnánk.
MCCRACKEN Akkor ami a kezünk ügyébe esik, azt emeljük ki az időből.
(Karjába kapja s fölemeli Maryt. A bodhran-dob halkan játszik. McCracken finoman az ágyra teszi Maryt, s melléje fekszik. A hold elbúvik egy felhő mögött. Sötét.)
MCCRACKEN Nincs jövő. Nincs múlt. Csak te meg én. És ez az éjszaka, Mary. Kiemeljük az időből.
(A bodhran-dob sürgetően pörög. A Kísértet-Menyasszony alakja megjelenik a földszinti ablakban, benéz. Neilson, Russell és Hope alakja mozdulatlanul, köszöntőre emelt kupával áll a Kísértet-Menyasszonyból áradó különleges fényben.
Russell hirtelen rávág az asztalra az elnöki kalapáccsal. A bodhran-dob elhallgat. A Kísértet-Menyasszony eltűnik.)
RUSSELL, NEILSON és HOPE Minden Kontároknak egészségökre!
(Amint kupájukat egymásra emelik, a földszintet megvilágító fény a kandalló fölött egy jókora fatáblára esik, melyen ezen felírás olvasható: „Kontároknak Klubja”.)
RUSSELL Rajta!
(Versengésöknek tárgya: ki issza elébb kiskörméig a kupa sert. A szín árnyékba borult hátteréből kilép a korcsmárosné, Peggy Barclay, a szín előterébe megy, s a közönséghez fordul.)
PEGGY Lármának s ámító pribékségnek micsodás éjtszakája! Becsülletes ember maga árnyékában meg nem bízhatik, engem uccsegéljen, meg nem bízhatik. De még a maga álmodta álmában sem, ha aludtában el találná böffenteni magát, mert amint a szóllás tartja: füle vagyon a falnak is. Soha még becsülletes korcsmárosnénak illyen kelepcét nem állítottak, mint énnékem! Dévaj, bohó ifjak múlatják az időt estéről estére korcsomámban; s nagy hangon hánytorgatják, mint fogják ebrúdon kivetni Grattan Parlamentjét, s a hazában az igaz demokráciát elplántálni. És mind ezalatt ahány kulcslyuk vagyon, mindegyiken egy-egy spion kukuccsál. Mihaszna uraimék meg csak hetvenkednek, hiába is dorgáljam-pirongassam őket. Barátság: mismásság – mondok. Tölts a kupába, Peggy – mondják rá. A frittyfene egye meg, micsodás idők! Dejszen az Aranykor is mindig máskoron vala – úgy tartja a szóllás. Hanem azért egy más kárával kereskedő hamis kisasszonyt magam konyháján csak fölfödöztem, engem úgyse. Még ma este elveszi árulásának bővséges jutalmát, kutya szántsa meg a lelkemet, ha nem, a pimasz seggből esett sehonnai.
Igazsága vagyon a példabeszédnek:
Bőven terem fullánk a lopott méz mellett.
(Visszalopakodik az árnyékba, éppen, midőn Russell kupáját, elsőként ürítvén, nagy garral lecsapja az asztalra.)
RUSSELL Megvagyon!
HOPE (hasonlóképpen) Megvagyon!
NEILSON (utoljára maradván) Híjja vagyon, hogy az ördög vessen rá porciót!
RUSSELL Ki végére maradott, fizessen!
HOPE Elő a bugyellárist, derék Samuel!
NEILSON Micsodás rongyon gyűlt, sűrű ser! Kanállal könnyebb volna kimerni.
RUSSELL A három rész lagani iszap, az teszi.
HOPE Igen hasonlatos annak agya velejéhez, aki főzte.
NEILSON Kotty belé, szilvalé, emitt jő. (Félre) És fél tucat bölcs mondás a nyelve hegyin, úgy tartson.
(Peggy Barclay belép a helyiségbe.)
PEGGY Nos, vitézlő Uraim, reménylem, jól vagynak Kendtek, ámbátor nem tudva jó a jó, hanem téve, úgy alítom.
NEILSON Bizony igaz, Peggy, s akkor tenné Kend a jót mivélünk, ha a legjobbik borát elénk adná.
PEGGY Engem úgysegéljen, Neilson Uram, vagyon is egy szép hordó finom Barcellóna borom, mellybe a csapnak goromba szerszámát beléütni ez ideig nem akartam. Hordócskámnak szüzességét Kegyelmetek kedvére őrizvén.
NEILSON Ragadtassék hát el mindjárást. Ama szüzesség virágának leszakasztása pedig írassék az én kontómra.
PEGGY Meg is lészen az, ám elébb figyelmezzenek egy szavamra Kegyelmetek.
RUSSELL (félre) Boldog egek! Addig szájong a balgatag buzgóság, míg a borivástól kedvönket elveszi. (Az asztalra vág az elnöki kalapáccsal) Barclay Úrasszonyé a szónoki pulpitus.
HOPE Meg hozzá a hordó, a csap s a tető a fejünk fölött, Thomas.
PEGGY Így igaz, HOPE Uram, és amíg az enyém lészen, bátorsággal okoskodhatnak Kegyelmetek, amint csak tetszik. A korcsmáros nem ebáros, egyik füle bal, a másik nem hall. De – amint a szóllás tartja – döglött lovon patkónak, bölcs tanácsnak egy a foganatja.
NEILSON (félre) A szurtos Luciperét – a szóllásaiban csak annyi iszap vagyon, mint a serében.
PEGGY Hamar támadnak bitang, hamis nyelvek, s könnyen tekerik a szót. Én a magam nyelvéért jót állok, de sok máséért mindöszve nem adnék egy babot.
(A padláson lévő ágyból Belle Martin kászálódik ki, s lejön a lépcsőn, sebtében rendezgetve blúzát, szoknyáját.)
BELLE Martin, merre kuttogtál mind ez ideig?
BELLE Ágyban feküvék, nagyon is elévett a kólika.
NEILSON De ágybeli társ nélkül csak nem árválkodtál, gondolom.
BELLE A jelenvaló kompániából illyen kedvet nem nyert senki is, tudom.
PEGGY Ne osztozzál, Kisasszony! Hozzál fel még sert az uraknak.
RUSSELL A bort hozasd fel, PEGGY, a bort, instállom.
(De Belle Martin már elment.)
PEGGY Tüstént, Russell Uram, tüstént. Hanem annyit azért mondanék: Ne szólj, szám, nem fáj fejem. Ügyeljenek a nyelvökre, Kegyelmetek, amikor nem a seremet szopogatja, úgy-e értik szavamat?
NEILSON Isten hordozzon, Peggy, jókor érkeztél az észosztásban. Ez a korcsoma immáron csakugyan a rágalom akadémiája. Csak felgondolni is, miket összehordott McCracken Lord Killowenról tegnap este! De csöndesen, nehogy markomba szakadjon az okoskodás.
PEGGY Óh, énelőttem bátoran, Neilson Uram.
NEILSON Már annyit kalendáriom nélkül is megmondhatok, hogy a méltóságos lordnak szerecseny sklávjai vagynak Virginiában. Ezek a szerecseny sklávok pedig, ha igaz, magok vagyonjából önkényt a Közönséges Segély Fundusára subskripciókat tettenek.
PEGGY Segély Fundusra? Már mi végett?
NEILSON Hogy a méltóságos lordnak Westmeath-ben sínylődő katolikus hitű jobbágyait megsegéljék.
RUSSELL Ühh, Samuel, alacson lélektől koholt mese az illyen. A méltóságos lord őkegyelme csak át akarja ide hajóztatni a szerecsenyjeit.
PEGGY Ide, Írországba? Már mi végett, Russell Uram?
RUSSELL Hogy az itten való katolikus jobbágyait a gyapotszedés mesterségére kitanítsák.
PEGGY Láncos, forgós, lobogós Urak, kendtek csak bonbonokkal tartanak engem, pedig akármely csattanós a bonbon, a piacon még nyúlgyömbért sem kapni érte, amint a szóllás tartja.
(Belle Martin megérkezik a sörrel, s kezdi felszolgálni.)
Tudják, Kegyelmetek, hogy e korcsomaszobában hebehurgya beszédek estenek – de bizony, fel is adattanak. S ímé a leányzó, aki megmondhatja, miképpen!
(Karon ragadja Belle Martint.)
BELLE (küszködik) Eresszen kend! Mi osztó pere van? Nem mondtam én semmit!
PEGGY Megtaláltam boldog soraidat, amellyeket Bristow Őkegyelmessége kezeibe szántál, leseket hányó kisasszony.
BELLE Eresszen kend, mondom! Országa-vesztett, vén konyhavakarék!
(A küszködéstől Belle Martin inge ujjából papírlap esik ki.)
RUSSELL (lehajol érte) Megálljunk! Loppal teleírt papiros, ha jól nézem.
BELLE Az a papiros csak engemet illet, adja ide Kegyelmed… (Elragadná.)
PEGGY Ne ollyan sietősen, Spion kisasszony. Szívedből csorgott repeső soraid itt senkit ekszelensz szentimentálissal eltölteni nem fognak.
RUSSELL Ühh, no. Most mindjárt odalesz a kalapácsnyél. Ne terheltess felolvasni a kompániának, Belle.
BELLE Olvassa maga, Kegyelmed.
PEGGY Ahogy mondva vagyon, úgy csináld, ha a húsod vastagját a veréstől kímélni reményled.
(Belle Martin komor képpel átveszi a papírt, s olvassa.)
BELLE „A Belfast Városa-beli Egyesült Írek Társaságának Kijelentése és Elhatározása…”
NEILSON Hogy az a rozsdás ménkű…!
RUSSELL Ne terheltess folytatni, Belle.
BELLE „Először is elhatároztatott, hogy e haza kormányzására az ánglius hatalom olly súllyal nehézkedik, hogy immár szükséges az ír haza minden polgárának szívbéli egyetértése, ha fenntartani akarjuk amaz ekvilibriumot, melly szabadságaink megőrzéséhez s a kereskedés előmeneteléhez megkívántatik.”
NEILSON Ez idáig szép mesterséggel frazeáltatott – ha magamnak való hízelkedés nélkül mondhatom. Bár az eléadásból a tűz mintha hibádzanék. Ne terheltess egy kicsinyég több lélekkel, Belle.
BELLE „Másodikszor: az egyedüli kon… kons…”
RUSSELL Konstitució szerinti.
BELLE „…konstitució szerinti módja ezen súllyos hatalom elleni védelmünknek ama teljes és … és…”
HOPE Radikális.
BELLE „… radikális reform, melly a polgároknak Parlament-beli reprezentációját illeti.”
RUSSELL (a leány vállát fogva, háta mögül olvassa) „Harmadikszor: semminemű reform nem lehet sem kivihető, sem hathatós, sem igazságos, ha nem foglalja kebelébe az öszves ír polgárt, bármelly hiten (religión) légyenek is.”
HOPE No hát, Belle Martin, mit gondolsz ezen indulatokról?
BELLE A magamfajtát nem azért fizetik, hogy gondolkodjék, hanem hogy szolgáljon.
PEGGY Két úrnak szolgáltál, eBellette, de ebben a házban ugyan nem szolgálsz tovább, mert útilapuval szolgálok neked, kösd a talpad alá, megszolgáltad.
RUSSELL Ugyan, Peggy, gorombán ítélsz. Ezek a mi indulataink a törvény szerént valók, nemcsak a józan ész szerént. A leányzó jó szolgálatot tett nekünk, ha városszerte híröket költette.
NEILSON Bizony igaz, tarisznyáljuk fel további egzemplárokkal.
PEGGY Fájdalom, Urak, más pondró is vagyon a nyüves szuka seggiben. Ez az ebhendi listába öszveírta a Kegyelmetek titkos bizottmányának minden neveit – úgy higgyék meg, amint mondom.
HOPE Igaz-é ez, Belle Martin? Hol vagyon az a lista?
(McCracken kióvakodott az ágyból, s inget húzott. Most lefelé jön a lépcsőn, az ingét gombolja, s egy papírlapot mutat.)
MCCRACKEN Jó kézben vagyon, Hope polgártárs.
BELLE (félre) Hogy a varjak a hollókkal vesszenek öszve a szemén, csak csúffá tett engemet.
NEILSON A mendergőbe, Harry, ez maga volna az a papiros?
MCCRACKEN Még meleg is, Samuel – azon hellynek hevétől, ahol közel a szívhez titkon lappangott.
NEILSON Tölts a vitéz embernek egy jó kupával, hisz a te eszeden is túljárt.
PEGGY Bizony igaz, McCracken Uram, de tudott dolog, hogy Kegyelmed furmányos ember, s amint a szóllás tartja, nem a szakáll teszi a deákot.
HOPE Ez a stratagéma csakis elmondásra méltó történet lehet.
MCCRACKEN Dehogyis, Jimmy, háborúságból megtért együgyű fickó meséje, semmi több.
NEILSON Úgy gondolom, afféle parasztos lesvetés volt.
MCCRACKEN Te mit mondasz hozzá, Belle?
BELLE Csúfot tett rajtam az Úr, de megkeserüli még az anyja tejét, hogy a Belzebub faragjon villanyelet a lelkéből az illyen léhűtő, mismás kompániának!
PEGGY Neked hallgass a neved, ördög markotányossa. Most azonnal kiteszlek, mehetsz a bodza tövére, ahonnan kerültél, ebben a minutában! Elvakarodhatol a lőcs árával.
(Kemény fogással kivezeti Belle-t.)
RUSSELL (az asztalra vág az elnöki kalapáccsal) McCracken polgártárs, álljon elé!
MCCRACKEN Parancsolatjára, elnök polgártárs.
RUSSELL Ne terheltess pontról pontra, aktusról aktusra eléadni az iménti hadi öszveakaszkodás történetét.
MCCRACKEN Megvallom, első gondolatom az vala, hogy az itt álló Jimmy Hope hadnagyot küldöm a küzdő porondra magam helyett, a kis némber mindig ollyan szívbéli reménységgel tekintett reá.
NEILSON Ugyan tehetetlen adós maradott volna, Hadnagy Uram.
HOPE Mentségemül felhozom, hogy más küzdőporondon kell hellyemet megállanom – igen kardos feleségem lévén.
MCCRACKEN Elfogadom mentséged. Így tehát, Urak, magam köteleztettem az attakot szemtől szembe megindítani s kézitusára vinni.
RUSSELL Ha a látottakból ítélhetek, szinte hamarosan fölülkerekedtél.
MCCRACKEN Mellvédeit elérvén, lerontottam, majd a szakállas puskát reásütöttem – s nem állt ellenem többé.
NEILSON Bravó!
MCCRACKEN A zsákmányt magamévá tévén, tisztességes békét kötöttem, s visszavonultam a csata mezejéről.
RUSSELL (az asztalra vág az elnöki kalapáccsal) Kontár Polgártársak, McCracken Uram fényes győzedelmére!
(Ünnepélyesen ürítik kupájukat, s fintorognak a rossz sörön.)
NEILSON Reménylem, haubic ágyúdnak, szakállas puskádnak csövét a vakrozsda ki nem kezdette.
MCCRACKEN Azért jótállok, Samuel. Ha pedig a kankó morbus mégis reám ragadott, legalább Castlereagh Lord Uram Őkegyelmével kerülök egy regimentbe.
RUSSELL Azt a jégeső öntő… Belle Martin… őlordságának kurvája?
MCCRACKEN Őlordsága éppenséggel készítgeti Dublinban a hellyet, ahol a leányasszony megszállhasson. Fölfödöztem azt is, mellyik utcában lészen a lakosztály.
HOPE A bitang gazember – s ezért küzdöttünk volt, hogy megválasszák! A népnek vitézlő bajnoka, a reformnak apostola, aki, ímé, a kurváját küldi reánk spionnak!
RUSSELL Nyüves kutya magos hivatalban.
NEILSON Hogy a mértékletesség dicséret nélkül ne maradjon.
HOPE Mértékletesség? Tirannus zsarnokság.
RUSSELL A rozsdás ménkű üsse meg a mértékletességet! Adjátok körbe a sert.
MCCRACKEN Örömest.
NEILSON Castlereagh – eb ura ő kegyelme! Ördög szánkázza meg őt is, meg a jobbágyok zsírján hízott Északi Whig Klubját! Dűti magába a teknőclevest, bennünket meg csinosan kongó retorikai beszédekkel traktál!
MCCRACKEN (arisztokratikus hanghordozással) „Uraim – kérem kegyelmeteket, innánk Legfőbb Urunkra – a Nép Őfelségére!”
NEILSON Eb a lőcse!
MCCRACKEN (ugyanúgy) „Kérem kegyelmeteket, innánk Washington Elnök Úrra és az Amerikai Egyesült Státusokra!”
RUSSELL Engem uccse, egy kukkra az ő hangja.
MCCRACKEN (ugyanúgy) „Ne terheltessünk a Gallus konstitúció sikerére inni…” – (Saját hangján) csak bizton megmaradjon a francúzok nyakán.
NEILSON Elég a papoló, mismás Júdásából. Igyunk derék, jó bort, s idézzük hozzá ama becsülletes szókat, mellyeket Jimmy HOPE barátunk az Önkénytesek zászlajára szánt. (Kiált) PEGGY! (Csöndesebb szóval) Hogyan is hangzik, Jimmy?
HOPE „Előttünk az Ír Bastille – egyesüljünk, hogy leronthassuk.”
RUSSELL „Gallus fivérünk 1789. július 14-én megszületett. – Jaj, hogy mi még mindig Embryo állapatban leledzünk!”
HOPE Én csak azt állítom: Castlereagh a földesurak parádés gavallérja, Graftan a kereskedőké. Egyiknek gazdája a nemesember, a pénzes ember a másiké. Elvitázgatnak egymással, de mi másért, mint e nyomorú nemzetnek puszta lelkéért, polgártársak. Módosíthatnak is némelly disznó injúriát, meg is hozhatnak némelly csinos, sőt, emberséges törvényt. De tüstént egyesítik erőiket, hogy megdöngessék a hátát, s a könyökén bujdostassák ki a lelkét bárkinek, ki a magamfajta – a köz jobbágy státusán lévő takács – szabadságát s jussait hánytorgatja. A megrögzött parasztság álmában mélyen hortyogó, disznó sokaság: az vagyunk mi az ő szemökben.
NEILSON Nem hadakozhatnak végestelen ideig félmillió nonkonformista protestáns és három millió katolikus ellen, Jimmy.
RUSSELL Ha a kettő emberséges ember módjára kezet nyújtana egymásnak, s egyesülne.
NEILSON Egyesülni fognak. És mi egyesítjük őket. Te sződd meg a ruhájoknak valót, én kinyomtatom reménységeiket és álmaikat. Russell könyvesboltja pedig elméjök pallérozásán munkálkodik. Ami McCrackent illeti: ő majd egy ágyba udvarolja őket.
MCCRACKEN Egy nótát, Jimmy, mielőtt egészen rászokunk az okoskodásra.
RUSSELL Énekeld azt, amit az Erkölcsi Erőről szerkesztettél.
MCCRACKEN Ördög szánkázza meg, ne azt a kegyes-malasztos nótát.
NEILSON Nagyon jó, keménykötésű, verekedős nóta az, dalold csak, Jimmy.
HOPE (énekli) Szellem-vitézek
Kemény had-népe
Láncát letépve
Zúdul elő.
Nincs puska nállok,
Nincs ágyu vélök,
Vezér-igéjök:
Erkölcsi erő.
(Zene. A másik három feláll, s együtt énekel Hope-pal.)
HOPE, NEILSON, RUSSELL, MCCRACKEN (énekel) Nincs rőt kabátunk,
Nincs medvecsákónk,
Ám elszánásunk
Mindent merő:
Messzire nézni
Születtünk győzni,
Hadunk vezérli
Erkölcsi erő…
(Neilson, Russel és Hope el.)
(McCracken a lépcső közepe tájt leül. A zene véget ér.)
MCCRACKEN Az akasztás előtti este
Mind megnézték Harryt a fiúk…
MARY (fölneszel) Harry…
MCCRACKEN Erkölcsi Erő. Fején a szöget. Mintha léniával lett volna megrajzolva az út. Hét kerek évvel ezelőtt. Harry és az ő hét kora. Ez volt az első kor, mint látod. A gyermekkor. Az Ártatlanság Kora.
MARY Harry, hol vagy? (Kiszáll az ágyból) Nincs semmi bajod? Álmodtál valamit?
MCCRACKEN Álmodtam bizony, pár napja, mikor utoljára aludtam, akkor, igen. Befelé mentem a városba, sütött a hold, érted, az utca szinte ragyogott, mintha fényes nappal volna, de nem járt rajta senki, egy kóbor aranyderes mént leszámítva, a hallgatag falakról úgy visszhangzott a patacsattogása, mint a puskalövés… elmentem a Rozmaring utcán a házunk előtt, s tovább a Híd soron. E héten két antrimi emberemet akasztották fel… az ügyvéd James Dickeyt és az Észak Csillaga nyomdászát, John Storeyt, továbbá két ballynahinchi emberemet is… azután lecsapták a fejüket, s föltűzték a Piaci Csarnok lándzsás vaskerítésére. A csődör nyomán befordultam a Főutcára. A négy levágott fő bámult rám, amint közelebb értem, a szemük kidülledt, a hajuk lengett a szélben. Álltam a Főutca közepén a ragyogó holdfényben, megbénított a tekintetük, szerettem volna a szemem behunyni, de nem bírtam, éreztem, hogy csurog a könnyem, letöröltem, vér volt, a négy fej egymás után elröhintette magát, és röhögtek és röhögtek, aztán a röhögésük üvöltésbe fordult, én befogtam a fülemet, de az üvöltés a saját fejemből fakadt…
MARY (odamegy hozzá) Lidércnyomás volt, szívem, rémálom, semmi több.
MCCRACKEN Rémálom, nyilvánvaló. Hamarosan vicc lesz belőle.
MARY Jó erős puncs, az kell neked. Mert muszáj már egyet aludnod, Harry.
MCCRACKEN Nem alszom, míg el nem jön az ideje. Még hat koromat kell rendbe raknom. Ez csak az első volt. Majd alszom hamar eleget.
MARY Hagyd már az ilyen beszédet, elegem van belőle!
MCCRACKEN Egy hadseregre való embert vittem a vágóhídra a múlt héten, miről beszélgessek, a kenyér áráról, a kellemetlen időjárásról?
MARY Veled vagy nélküled, ugyanaz volt a nóta, ugyanoda marsoltak volna. Vége van, elég volt. Ha már élsz, élned kell.
MCCRACKEN Az az ember, aki reggel idejövet a hegyen túl szegődött mellénk, Mary. Antrimen jött keresztül mindjárt a csata után. Lát egy tetemekkel magasan megrakott szekeret, amit éppen megállít egy csendőrkapitány. Megkérdi a Kapitány a temetni kijelölt csapatot, hova a pokolba valók ezek a férgek. Mire az egyik vérébe fagyott hulla fölemeli a fejét, és azt mondja: „Magam én Ballyboleyba való volnék.” Így lesz vicc a rémálomból. Úgy röhögtek rajta, mint az eszement. Azután az illetőt szépen eltemették a többi közé.
MARY Miért, mit gondoltál? Hogy békecsókot váltanak vele?
MCCRACKEN Mit tudok én a katonai mesterségről? Holdkóros vászonkereskedő, aki vagyok? Annyit tudtam, hogy a magam életét zálogul tekintem, és örömest felajánlom.
MARY Nos hát, véletlenül megmaradt az életed. Tekintsd Isten adományának, s úgy becsüld.
MCCRACKEN Még egy éjszaka veled, utoljára, Mary. Az egy adomány, amit becsülni tudok.
MARY Egyetlen éjszaka nem gilt. Harmincegy éves sem vagy még, a Mi Urunk is többet szabott ki magának. Negyedik hete bujdosol, el vagy csigázva, aludnod kell. Átugrom apámékhoz, s keverek egy jó adagot.
MCCRACKEN Hagyd el, Mary, Isten nevében, ne pazarold az időt! Nem az alvás hiányzik nekem. Hanem a két combod a derekam körül.
MARY Nem fogok egy hullás-szekéren mocorgóval, egy kísértettel bujálkodni, abból van országszerte elég. Nekem a férfi kell, akit szerettem, Harry. A férfi, akitől a gyermekünket fogantam. Amint a húgod megjön, kezedben a szabadulás. Addig egy jót kéne aludnod. (Kendőt terít magára) Megyek, hozom a puncsot. (Az ajtóhoz lép) Ügyelj a gyerekre, nem maradok sokáig.
(Kimegy a házból.
McCracken megáll a bölcső mellett.)
MCCRACKEN Hát te mit gondolsz, Maria? Mire véled ezt a mamlasz apádat? Hosszú árnyék a hold fényében… nagyjából ennyi vagyok neked… csakhogy egész jövendő életedet ebben az árnyékban éled majd, a Jóisten áldjon meg, Harry-apu kicsi botlása, milyen kicsi vagy a nagy botlásai mellett… Hogy most ne említsek mást, mint fura vidéki barangolásait, melyeknek eltökélt célja volt a pápisták és a lóformátusok egyesítése. Merthogy azok bandákba verődve gyilkolóztak rendesen, tetszik tudni. Mármint a Pitymallat-fiúk meg a vitéz Védelmezők.
(Fölmegy a lépcső tetejéig)
Harry közbelép. Népszínmű2. Szín: Armagh megye. Melyre a Természet adományait mindkét kezével. Ám a belső viszály a békésen rusztikus Édenkertet dúlja-szaggatja. Be: a nemeslelkű, valamint rettenthetetlen ifjú McCracken, ki ragyogó ifjúi hevülete iránti közös szeretetben egyesíti a csőcseléket. Zene!
(A színfalak mögül ír népszínművi zene. McCracken lefelé jön a lépcsőn.
Patrick Hamill, kezében nyaláb papír, a szín előterébe lopja magát.)
HAMILL No! Ki közelít szerény lakomhoz ily sebbel-lobbal? Ellenség-e vagy jó barát?
MCCRACKEN Csilaj, becsületes barátom. Henry Joy McCracken vagyok, s azért jöttem, hogy kendnek próbatétele óráján istápja legyek.
HAMILL Áldja meg az isten minden lépését nagyságos uramnak.
MCCRACKEN Kend Patrick Hamill loughgalli lakos?
HAMILL Én volnék, uram, s a Jóisten vezérelte szerény hajlékomba, hiszen jól tudjuk, mi minden derekasságot cselekedett a magamfajta szegényemberek javára.
(A zene véget ér.)
MCCRACKEN Miféle papírok azok kendnél, Patrick? Itt van-e kendnél a vallomás, melyet Grier rendőrbíró úr előtt tett?
HAMILL Bizony hogy nálam van, uram, a Jóisten áldja meg. Először is azt kérdezte, pápista hitű volnék-e, s mikor igennel feleltem, „úgy?”, azt mondja, „ismer benneteket az egész környék, mint a rossz pénzt, nyírott fejű hitetlenek, hát csak tedd le a bírói kiszállás költségét, s Isten hírével fel is út, le is út, a tárgyalást berekesztem”.
MCCRACKEN (félre) A semmirekellő, bitang gazember. (Hamillnek) Tehát a kend lábasjószágának szándékos megcsonkítását, a kend feleségének gonosz sértegetését vizsgálati tényállás-számba sem vette?
HAMILL Bizony nem, uram, a Jóisten áldja meg.
MCCRACKEN Patrick, hallgasson a szavamra. Cuthbert úrnak és nekem föltett szándékunk, hogy épp a kendéhez hasonló eseteket tisztába hozzuk. S azon sötét gazemberek ellen fordítjuk a törvényt, akik azt gonosz módon s igaztalanul alkalmazzák.
HAMILL A Jóisten legyen a jutalmazójuk &
