[2019. november]
Nézz le! A lábad előtt egy láthatatlan esőcsepp olvad bele a betonba, látható nyomot hagyva maga után.
Nézz fel! Több száz vagy akár ezer csepp is közelít feléd ebben a pillanatban. De te mégis elmosolyodsz, mert tető van feletted. Azonban a szél pimaszul az arcodba csapja őket.
A többi várakozót figyeled. Egy lány zenét hallgat, nem is érzékeli, mi zajlik körülötte. Egy nőt túlságosan lefoglal a saját dühöngése, hogy még mindig nem jön a busz – az idegeskedésben nem marad ideje azon aggódni, hogy elázik. A megálló üvegfalán túl egy idős bácsi álldogál, esernyőt tart a feje fölé.
Amikor megérkezik a menetrend szerinti járat, mindenki egykedvűen felszáll, mintha semmi jelentősége nem volna az utazásnak. Csak az a lényeg, ahonnan elindulsz és ahova érkezel. Pedig mennyi izgalmat rejt egy ilyen utazás!
Az esőcseppek szakadatlanul veszik birtokukba az aszfaltot, szürke, hömpölygő folyóvá változtatva azt, a busz pedig maga a hajó, amely ringatózik rajta. Egy-egy csepp erőteljesebben csapódik be, olykor megrepeszti a betont. A busz zöttyen egyet. Ez is egy kaland! Hullámvasúton érzed magad, élvezed az emelkedők izgalmát, majd a lefelé adrenalinját. Ahogy a gyomrod ugrik egyet, finoman felemelkedik, majd visszazuhan. Csak amolyan kellemesen – semmi hányinger!
Az út néhol hepehupásabb a kelleténél. Nocsak! A dzsungel mélyére visz! A temérdek levél eltakarja a napot, ezért tűnik úgy, hogy beborult. Zsiráfok nyújtják be a nyakukat az ablakon, rátekerednek a buszra. A majmok túlérett gyümölcsökkel dobálják meg – biztos ezért olyan foltos a jármű.
A kígyók hullámain továbbsiklik az erdőn, most egy városban lyukad ki. Magas épületek vetítik árnyékukat az utcára. A raftingtúra véget ért, a folyó ismét békésen hömpölyög. Olykor egy hullám miatt mégis meg kell állni. További autókkal várjátok, hogy áthaladjatok a kereszteződésen, majd a busz megáll, hogy újabb kalandra vágyókat engedjen fel.
Nyomorogsz. Azaz nyomorognál, ha annak fognád fel. De ez egy kaland. És te még mindig tartasz valahová. Nem is az odaérkezés az izgalmas, hanem az odáig vezető út. A többi utast figyeled. A lány még mindig zenét hallgat. A nő minduntalan az órájára pillant. Láthatóan még mindig ideges, pedig most nem is ázik, és már a buszra sem kell várnia. Az idős bácsi az ernyőjére támaszkodik, az utcát figyeli. Vajon mit lát? Vagy nem is az utcát nézi, hanem az ablak mellett ülő fiatal párt? Az ifjúkorára emlékezhet, talán ő is ugyanígy ült egykoron egy másik buszon. A pár vajon mióta van együtt? Ahogy rájuk nézel, eldöntöd, hogy egy hete. Legyen nyolc nap. A bácsi nyolcvan felé járhat.
Ez nem mehet így tovább! A pár a nyolc napjával szabadjára engedte a fantáziádat. Vagy a fantáziád egy cserfes majom, ami veletek tartott a dzsungelből? Nem számít, kihasználod, amíg itt van.
Szóval a pár nyolc napja van együtt, most éppen egy kávézóba készülnek, ahol megisznak egy turmixot, aztán beülnek egy moziba. A fiú robotos akciófilmet nézne, a lány romantikusat – gondolod, de aztán rájössz, hogy a lány is a robotos fajta, elég ránézni a táskájáról csaknem legördülő autóra. Annak az autónak szeme van, ez kétségtelen. És téged figyel. Muszáj elpillantanod, mert a végén még zavarba jössz.
Az ideges nő biztosan megbeszélésre siet. De ez olyan unalmas… Legyen inkább ügynök, aki egy találkozóra tart, ahol a világ legnagyobb gyémántját cseréli ki a társára. Erről valószínűleg lekésett. Nem akarsz arra gondolni, mi lesz a szerencsétlen fickóval – ha ugyan férfi a társa.
A lány, nos, ő keményebb dió. Folyton a zenét hallgatja. Rockernek néz ki. Nem is, inkább punknak. Folyton kifújja a szeméből a belelógó haját, ez az egyetlen, amire reagál. Talán nem is punk, hanem emó. Nem tudsz már kiigazodni e között a rengeteg stílus között. De mi van, ha rosszul ítéled meg? Túlságosan az előítéleteid rabja vagy. Ez a lány nyelvet tanul, hogy aztán egy külföldi színpadon énekelhessen kitűnő svédséggel a rockbandájával.
A busz megáll. Meglepődve kapsz észbe, hogy megérkeztél. Ez a busz egy időgép! Hisz még el sem indultatok.
