[2021. január]
Jászberényi Sándor: A varjúkirály
. Kalligram, Budapest, 2020.
GyA: Jászberényi új kötetében helyszínt vált, és engem, aki közel-keleti díszletekre vártam, ez felkészületlenül ért. Meg is gyászoltam. Előző könyve, A lélek legszebb éjszakája ugyanis tizennégy novellából áll, ebből tizenkettő Közel-Keleten, egy Angliában, egy pedig Magyarországon játszódik. A Varjúleves címet viselő novella beavat a cigány hiedelmek világába, és átvezeti az olvasót a szerző következő kötetéhez, A varjúkirályhoz, amely a címadó kisregényen kívül szintén tizennégy novellát tartalmaz, ám csupán egynek a helyszíne a Közel-Kelet. A többi (kettő kivételével) ehhez a régióhoz képest a nyugaton elhelyezkedő Magyarországon játszódik le, akárcsak a kisregény, ahogyan a kötet alcíme is jelzi.
AA: A Nyugati történetek alcím duplán ironikus. A helyszín ugyan a földrajzi Nyugat, a háború dúlta Kelet borzalmaitól Maros Dániel mégsem szabadulhat. Az irónia fokozódik, amikor az alcímadó novellában konkrét értelmezést is kapunk: a nyugati sztorik happy enddel zárulnak. De hol a happy end a fatalizmussal körüllengett történetekben, amelyekben egy dolog biztos: a szereplők mindig számíthatnak arra, hogy negatív várakozásaik bekövetkeznek?
GyA: A lélek legszebb éjszakája című kötetének a novelláit összefűző motívum, a szereplőket sújtó álmatlanság, itt is megjelenik. Főleg A varjúkirály kisregényben játszik fontos szerepet, ahol az inszomnia a bűntudatnak, a csillapíthatatlan lelkiismeret-furdalásnak a kifejeződése lesz.
AA: A bűnhődésnek itt nemcsak az álmatlanság, hanem az álom is kísérője. Csontos ismétlődő rémálmai variációk ugyanarra a jelenetre, és ezt a benyomást kelti a kötet is. A szikár próza szarkazmusa bulvárosan evidens, fülsértő gyakorisággal tér vissza például a „feldagadt” jelző. Nincsenek fokozatok, csak ellentétek. A fák tövére kiülő dér szinte lírai képébe baltával ront be a következő mondatban a parkból elköltöző narkósok és prostituáltak említése.
GyA: Az éhség motívuma szintén kiemelt szerepet kap, és a legmélyebb emberi sebzettség: az anyahiány, a szeretetvágy, a biztonság, az elfogadás utáni sóvárgás metaforikus jelentéseivel telítődik. A két főszereplő mindig éhes, és ha éppen eszükbe jut, hogy napok óta nem ettek, akkor száraz kenyeret rágcsálnak. Kontrasztként tűnik fel a kolbászos babgulyás, amelyet akkor kanalaznak, amikor a bűnbandához, az önkéntesen szerveződő határvédelmi egységhez csatlakoznak. Jászberényi egyértelművé teszi, hogy Csontos és Csabi predestináltak a bűnözésre. Az alkohol, a drog, a cigaretta is folyamatosan jelen van a mélyszegénységben élő, árvaházból kikerült két jó barát történetében. A kurvák szintén.
AA: A kisregény két árvájától eltérően, a novellák főhősei macsók. Noha érzékelik a körülöttük sorsszerűen dolgozó erőket, mégsem hajtanak fejet előttük. Nincs helye itt a kegyelem árnyalatainak, az Isten számukra nem több, mint az elemi emberi igazságosság végrehajtója, akinek, például, le kellene sújtania a narrátor öccsét zaklató fiúkra. A Csontost álmaiban kínzó disznócsorda a bibliai ördögűzést idézi. Akárcsak a gadaraiak földjén, a csoda ezekben a történetekben is félelmet, nem pedig hitet ébreszt. A szereplők a végzetbe vetett hit rabjai, mint például a kommunista nagyapa, aki arra számít, hogy unokája megszületésének csodájáért majd érkezni fog a számla is.
GyA: A szír család lemészárlása után Csontos álmatlanul várakozik a tanyáján, és hatalmas megkönnyebbülést érez, amikor beül a rendőrség kisbuszába. Vágyja a büntetést, de ahelyett, hogy börtönbe vetnék, életben hagyják, sőt, megdicsérik, kitüntetik, és étellel-itallal kínálják.
AA: Csontos úgy tartja, hogy az egyetlen magántulajdona az élete, ám a történetét keretező két mozzanat jelzi: sem a saját élete, sem a lelkiismerete fölött nem rendelkezhet szabadon. A nyitójelenetben a letörő gerenda húzza keresztül öngyilkossága tervét, a zárójelenetben pedig a hálálkodó hatóságok zárják ki annak a lehetőségét, hogy lelke megnyugvására elszenvedje az igazságszolgáltatást.
GyA: Jászberényi kiválóan tud azonosulni a társadalom peremén élőkkel, hitelesen érvényesíti a nézőpontjukat. Talán ezért válnak a kiszolgáltatott helyzetben levők, legyenek azok cigányok vagy éppen migránsok, pozitív, tiszta lelkű, már-már eszményített hősökké. Néhol úgy éreztem, fekete-fehér világot mutat be, amelyben csak áldozatok és hóhérok vannak.
AA: Ebben a determinista világban nem beszélhetünk ethoszról, hiszen ezekben az életekben nincs szabadság, ami a választás előfeltétele. A morális érzékenység kizárólag abban nyilvánul meg, hogy tudatosítják a kárhozatukat, amelyért itt mindig a nyomorult társadalom, a másik a hibás. De ahogy Csabi esetében is látható, a szereplők magukban hordozzák az ítéletet, a fátum nem (csak) kívülről szorongatja őket. Az önkéntes határvédők ugyanolyan nyomorultak, mint azok, akikkel szemben védik a hazát. Egészen más jellegű ábrázolása ez a migránskérdésnek, mint például a német Jenny Erpenbeck idealizált története a dolgozni és beilleszkedni vágyó, érzékeny lelkű bevándorlókról, akiket az értelmiségi felkarol, hogy a befogadásban találja meg saját identitását.
GyA: Az egyetlen novella, amely jólesően kilép ebből a szemléletből, és utal a világ bonyolult szerkezetére, az a Hosszú hétvége című, amelyben az operarajongó magyar házaspár gyanútlanul Bécsbe fuvarozza a menekülteknek hitt közel-keleti terroristákat, akik nem sokkal később Párizsban követnek el merényletet.
AA: Akkor lett volna igazán árnyalt a történet, ha a férfi nem a kihallgatás közben, hanem magától döbben rá a valóságra, hogy aztán magára maradjon vívódásával. De naivitás lenne Dosztojevszkij pszichológiai érzékenységét keresni itt. Jászberényi minden szálat elvarr.
GyA: Bár az új kötetben jóval kevesebb az egyes szám első személyű elbeszélés, és a korábban megismert Maros Dániel, a magyar haditudósító sem válik kizárólagos főszereplő-narrátorrá, a két kötetet mégis ezer szál fűzi össze már tematikusan is. A Hosszú hétvége párjának tekinthető például a Megölni egy arabot című novella, amelyben az ártatlannak tűnő tizenéves fiúról a csattanóban derül ki, hogy valójában az Iszlám Állam harcosa. A Pehelysúly a kairói utcagyerekeknek a halálig tartó bokszviadalairól szóló novellának (A kutya kölyke) lehetne a párja, de nem annyira hatásos, közel sem olyan felzaklató. Jászberényi vitathatatlan erénye a lebilincselő történetmesélésen kívül az, hogy kiválóan ismeri a közel-keleti térséget, így meg tudja mutatni, hogy Európából nézve mennyire torz rálátás nyílik az ottani politikai-társadalmi problémákra.
AA: A Kelet és a Nyugat közötti ellentét itt nem kulturális vagy politikai, ahogyan Énard-nál figyeltük meg, hanem az önreflexió fokában látható. Maros megjegyzi, hogy a Közel-Keleten nem kell viselkednie, máshol pedig, hogy azt az országot lehet rajongva szeretni, amelyik nem sajátja az embernek. Nyilván azért, mert a saját országában már önmagával, a belső démonaival kell szembesülnie. Akár kíméletesek ezek, mint például a serdülőkori nemiség vagy rövidlátás, akár brutálisak, mint A varjúkirály kisregényben betetőződő kilátástalanság, mind a fatalizmust testesítik meg.
GyA: Jászberényi új könyvének szövegei érezhetően szétesőbbek az előző kötet írásaihoz képest, amelyeknek egységesebb, élvezhetőbb stílust biztosított nemcsak a magyar olvasó számára idegen környezet és kultúra, de a macsó újságíró-fotós narrátor központi figurája is.
AA: A varjúkirály világa pasivilág, hagyományosan kiosztott szerepekkel. A nőkhöz való viszonyulás elzárkózó, titkolózó. A női lelket óvni kell a kemény férfivalóságtól: az apa a nagyanya háta mögött meséli el a régi náci incidenst; máshol az anya háta mögött cigarettázik; megint másutt az addiktológiáról kiengedett fiút nem akarja az anyjához hazavinni. Ez a lekezelő gondoskodás gúnyosan eltekint a női lét drámái fölött: mintha nem is volna olyan fájdalmas a szülés vagy a nagyapa régi kedvesének kísértő szelleme mellett élni.
GyA: A nő passzív, a férfi aktív. Íme, a Hosszú hétvége férfiközeli narrátorának a szólama, amely bizonyára minden női olvasónak a szívébe lopja magát: „Judit éppen megtalálta női öntudatát és művészi vénáját. Mivel a férje dolgozott, ő pedig három gyermeküket nevelte a kertvárosi házukban, volt ideje ezzel foglalkozni. A férfinak nem. Holtfáradtan ért haza esténként, a nő testére és egy italra vágyva…”
