elővette arcát a démonit mindegy már hányszor alázott porig legszebb emlékemet belőlem kitépte de korántsem ennyi csupán a vétke nincs már az a lefegyverző mosoly – hiába is lenne szándéka komoly – mellyel lábamról levehető leszek de eltöprengjek-e még kettőnk felett hisz a szerelem néha gyöngélkedik már a mese sem tart ezeregy éjjelig töröljek hát ki mindent hirtelen és ne legyek vele is szívtelen inkább gyógyítsam legyek vitamin ne egy lépcsőn zokogjon kínjain a próbát kiálljuk – s higgye el számomra ő sosem lesz teher csak jöjjön egy gyors lélekápolás – minden más csupa időpocsékolás
