De akkor nem szólhatsz anyádnak otthon, csak azok jöhetnek, akik igazán ide akarnak tartozni. Hátramegyünk a nyolcadikosokkal a lepukkant garázsokhoz. Anya azt mondta, azért épült ennyi, mert régen sokkal többen akartak Paládon lakni, de végül mindenki Fehérgyarmatra és Nyíregyházára költözött.
Most mi használjuk, csak a falai vannak meg, csupaszok, az ablak egy rés, az ajtót már elvitték tűzifának, üvegszilánkok hevernek mindenfelé. Ide járnak a nagyok is. Én most jövök először a fiúkkal, Ricsi a főnök, mert ő szívja legrégebben, másodikos volt, amikor az apukája cigit adott neki, de ezt nem hiszi el senki. Eddig szóba se álltak velem, de Ricsi múltkor meglátta nálam a piros öngyújtót, amivel a vécében szórakoztam, és elhívott a mai cigizésre. Az erdőn keresztül megyünk, én sétálok leghátul, nem szólnak hozzám, néha valamelyikük hátranéz, ellenőrzi, ott vagyok-e.
Atti teker egy hosszú szálat, apró, zöld darabkákat tesz bele, ez speci dohány, a bátyja hozta Ukrajnából. Minden hétvégén átmegy valamiért, ez egy titok, mostantól nekem is őriznem kell. Öt perce állunk az erdőben, a kérdés csak kibukik a számon. De igen, illegális, te fasz, és ha bárkinek elmondod, mindannyian meg fogunk téged ölni. Nem szólok, Atti elindítja a szálat, olyan, mint a Tick Tack Bummos játék, minél gyorsabban add tovább, és túléled. Én vagyok a legfiatalabb, a legtöbben nyolcadikosok, mélyeket szippantanak, körben állunk, a többiek engem bámulnak, nem lehetsz ennyire szar, pazarolod a füvet, te csicska, leég, ha nem szívod. A cigi egy szál fehér színű angyalka, aki mindenkiben ott van, ha megpróbál beleszívni kicsit a boldogságba.
Beleszédülök, és a fejem is megfájdul, kiejtem a kezemből a cigit, mire a többiek hangosan nevetni kezdenek. Keserű, mondom, és nem kapok levegőt, köhögni kezdek, soha nem éreztem még ilyen fájdalmat a mellkasomban. Az angyal, akit beszívtam, ki akar törni, marja a torkom, és összehúzza a gyomrom. Mutogatok Ricsinek, hogy adja ide a táskámat, de mindenki csak bámul rám, senki sem mozdul. Ezzel most mi van, kérdezi valaki, hallom, hogy Ricsi idegesen azt válaszolja, asztmás vagyok, talán a füst a baj, meg az, hogy nagyon letüdőztem. Lekuporodom a földre, úgy köhögök tovább, a nagyok még nagyobbaknak tűnnek, anya tanított meg asztmapipát használni, szájon be, lent tart, orron lassan ki.
Valaki betör a körbe, már csak azt érzem, hogy a számban van a pipa, beszívom a fújást, aztán még egyet és még egyet. A pipa kiimádkozza belőlem az angyalkát, talán így is lesz, aki megvéd, mellettem a csótányos lány térdel, nem tudom, hogy került ide, csak pár másodpercünk van egymás szemébe nézni, mielőtt a fiúk felrángatják a földről. Atti egy fának nyomja, ő egyáltalán nem szól, máskor is láttam már, hogy ilyenkor meg se rezdül, olyan, mint akivel minden áldott nap ezt csinálják. Ricsi Atti kezébe nyom egy kést, ne bántsd, mondanám, de nem megy még a beszéd, bent akad a hangom, a többi fiú, akik két éve még csak fogócskáztak a suliudvaron, és megmutatták a legjobb búvóhelyeket, most lefognak, biztos nem emlékeznek rá, hogy egyszer miattam nyertünk egy kört.
A csikk a földön hever, akkor pillantom meg a kis műanyag zacskót. Apró, zöld gumók vannak benne, egyből tudom, miért ideges annyira mindenki. Ricsi a csótányos lány nyakához szorítja a kést, nagy nehezen elkiabálom magam, közben próbálom azt hinni, hogy az egész csak játék. Anya hangja szólal meg a fejemben, felsős vagy, lassan egyedül maradsz, minden a te döntésed, kivel barátkozol, mikor mit csinálsz, én a te idődben már mostam, főztem, takarítottam, mindent jól meg kell gondolni.
Atti int a többieknek, a földre szorulok, büdös van. A nagyok a mellkasomon állnak, anyu az angyalka bennem és rajtam kívül is, telepszag van, mi is ott lakunk a közelében, a lány onnan hozza magával ezt a bűzt. Engem Atti fog, Ricsi a kést szorítja. Ne félj, mondom halkan, mi nem adjuk tovább a titkod a bátyádról, és arról sem, hogy ide jártok. Atti nem szól, idegesen beletapos a gyomromba, a lányt meg belöki az avarba, és az arcába rúg.
A fiúk otthagynak minket, együtt heverünk a földön a cigiszállal. A gyomrom fáj, felkavarodnak benne a szalámis szendvicsek, pontosan oda hányok, ahol a zacskó is volt. A hátamra dőlök. A lánnyal sokáig bámuljuk egymást, ő az oldalán fekszik, nagyon vékony, az öccse pókemberes pólója van rajta, és egy nagy, szakadt kardigán. Az ajkából vér szivárog. Ez csak játék, mondom. Igen, ez csak játék, játékcigi, játékangyal, játékerdőben kis játékverés. Otthon szarabb.
Felkel mellőlem, vizet vesz ki a táskámból. A fához támaszt, alattam a föld kényelmes és puha, megérintem a lány ajkán az apró heget. Nem húzódik el, de nem is szól, ő is csak ötödikes, mégis úgy törődik velem, mintha minden nap megmentené valakinek az életét. Megkérdezem tőle, követett-e minket. Inkább ne gyere ide többé, válaszolja.