Géczi János emlékére
Szerettem furcsa orrodat,
homlokodon a dudort,
őszülő szakálladat,
fémszürke elveidet.
Szerettem rekedtes hangodat,
száraz szereteted –
nem kacérkodott,
csak élni tudtam vele.
Szerettem szálkás humorod,
ahogy megbújt a ráncaidban,
duplafedelű udvarlásodat
s a fémszürkét a szép szavak mögött.
Férfibarátság, karcos szeretet,
nehéz szavak súlyos mögöttese,
vágy, hogy elmondjam,
rohamozó gátlás,
elmondhatatlan
most már mindörökre.
[Látó, 2008. július]