[2017. január]
Anya harisnyatartója mélyen belevág a csípőjébe, gyomrát a lefűzött hasa fölé préseli. Anya harisnyatartója világoskék damasztból van, sápadt tulipánokkal; van rajta két fehér gumiszemölcs és rozsdamentes drótból két kapocs.
Anya a fekete selyemharisnyát az asztalra teszi. A harisnyának kemény, átlátszó a vádlija: fekete üvegből van. A harisnyának kerek, átlátszatlan a sarka és hegyes, átlátszatlan a lábujja: fekete kőből van.
Anya a fekete selyemharisnyát a lábára húzza. A sápadt tulipánok a csípőről anya hasa fölé úsznak. A gumiszemölcsök elfeketednek, a kapcsok összezárulnak.
Anya a kőujjakat belecsúsztatja, anya a kősarkakat belenyomja a fekete cipőkbe. Anya bokái: fekete kőnyakak.
A harang erősen és tompán zúgja ugyanazt a szót. A harang a temetőből szól. A harang üt.
Anya sötét koszorút visz: fenyőzöldje és fehér krizantém. Nagymama zizegő koszorút visz fehér kövecskékből, kerek képen a mosolygó Mária és a Monarchia kifakult, magyar felirata: Szűz Mária, köszönöm. A koszorú nagymama mutatóujja alatt himbálózik, a vékony, vörösre dörzsölt csuklón.
Én kusza, finom bordázatú páfránycsokrot viszek és egy maréknyi gyertyát: fehérek és hidegek, akár az ujjaim.
Anya ruhája fekete ráncot vet. Anya cipői apró lépésekben kopognak. Anya tulipánjai körülússzák anya hasát.
A harang minden ütése ugyanazt a szót üti. Előtte és mögötte visszhangzik, és nem hal el. Anya üvegvádlival, kőbokával topog a szó visszhangjába, bele a harangszóba.
Anya léptei előtt megy a kis Sepp, koszorúja örökzöld és fehér krizantém.
Én a fenyőkoszorú és a fehér kövecskék zizegő koszorúja között lépdelek. Megyek a kusza páfrány mögött.
Belépek a temetőkapun, arcom előtt ott a harang. Hajam alatt kong a harang. A szemem mellett, a pulzusomban, a puha csuklómban lüktet a kusza páfrány alatt. Himbálózva lóg a harangkötél, csomója a torkomban.
Nagymama mutatóujja a körömháznál kék foltos és halott. Nagymama zizegő, fehér kövecskekoszorúját a sírkőnél Apa arcára teszi. Ott, ahol Apa szemei mélyen ülnek, ott van most a mosolygó Mária vöröshústalan szíve. Ott, ahol Apa ajkai kemények, ott van most a Monarchia magyar felirata.
Anya a fenyőágak sötét koszorúja fölé hajol. Gyomra felnyomódik a hasában. A fehér krizantémok anya arcára göngyölődnek. Anya fekete ruhája felfúvódik a szélben, mely körüllengi a sírásókat. Anya fekete üveglábán vékony, fehér szakadás, mely végigfut a combján, fel a gumiszemölcsökig, anya hasáig, melyen tulipánok úsznak.
Nagymama halott ujjaival tépkedi a kusza páfrányt, amely a sír szélén hever. Én a fehér gyertyát a páfrány bordázata közé szúrom, hideg ujjamat belenyomom a földbe.
A gyufa kéken lobog Anya kezében. Anya ujjai remegnek és a láng remeg. Ujjperceimet lemarja a föld. Anya a lángot körbehordozza a síron, és azt mondja: a sírokba nem szúrunk semmit. Nagymama elrejti halott mutatóujját, és a mosolygó Mária vöröshústalan szívére mutat.
A kápolna lépcsőjén ott áll a pap. Cipőire fekete redők hullnak. A redők átkúsznak a hasán az álla alá. Feje mögött himbálózik a harangkötél, a vastag csomó. A pap azt mondja: imádkozzunk az élő és a holt lelkekért; csontos kezét összefogja a hasa fölött.
A fenyőág összenyomja a tűleveleket, a páfrány összegyűri a bordázatot. A krizantémok hószagúak, a gyertyák jégszagúak. A levegő a sírok fölött elfeketül és imát mormol: és Te, Isten, Mennyei Seregek Ura, szabadíts meg minket e számkivetettségünkből. A kápolnatorony fölött éppoly fekete az éj, mint Anya üveglábai.
Ujjaik között lecsorgó bozótot eresztenek a gyertyák. A lecsorgó bozót a levegőn kemény, akár az én bordáim. A kanóc morzsásan elszenesedett, és nem tartja a lángot. A letört gyertyák között földrög gurul a páfrány alá.
Anya homlokán göndör krizantémok; azt mondja: a sírokra nem ülünk. Nagymama kinyújtja halott mutatóujját. Anya üveglábán a szakadás éppoly széles, mint nagymama halott mutatóujja.
A pap azt mondja: szeretett híveim, ma Mindenszentek napja van, szeretett halottaink, halott lelkeink ma örömünnepet ülnek. Halott lelkeink ma templomszentelést ünnepelnek.
A kis Sepp a szomszéd sír mellett áll, kezeit összefonja az örökzöld koszorú fölött: Szabadíts meg minket, Uram, e számkivetettségből. A remegő fényben remeg az ősz haja.
A kis Sepp piros harmonikáján végigjátssza a falun a fehér, lobogó menyasszonyokat, eljátssza a páros lakodalmi vendégeket, amint az oltár körül, a mosolygó Mária vöröshústalan szíve alatt állnak, eljátssza a vaníliatortát a két fehér, lábujjhegyen álló viaszgalambbal a menyasszony arca előtt. A kis Sepp piros harmonikájával férfiak és nők karjának és lábának játssza a fojtogató tangót.
A kis Seppnek rövid az ujja, kicsi a lába. Széttárt, rövid ujjakkal nyomogatja a billentyűket. A széles billentyűk hóból vannak, a keskenyek földből. A kis Sepp ritkán nyomja meg a keskeny billentyűket. Ha megnyomja, elhidegül a zene.
Apa combja Anya hasához nyomódik, amit körbeúsznak a sápadt tulipánok.
A lobogó menyasszony a szomszédunk. Mutatóujjával int. A tortából bordát vág nekem, és a fehér viaszgalambokat csüggedt mosollyal teszi a kezembe.
Becsukom a tenyerem. A galambok a kezemben megmelegednek és verejtékeznek. A fehér viaszgalambokat elrejtem egy húsgombócban és a kenyérben, amibe beleharapok. Nyelem a kenyeret, és hallgatom a fojtogató tangót.
Anya úszó tulipánokkal és a nagybácsi combjaival táncol el az asztal mellett. Begöndörödött krizantémok a szája körül, és azt mondja: az étellel nem játszunk.
A pap csontos kezeit felemeli az Úr nevében: szabadíts meg minket e számkivetettségből. Kezeiből lecsorgó füstbozót ered, körüllengi a harangkötél csomóját, és felszáll a toronyba.
Megsüllyedt a sír, mondja Anya. Kell rá két rakomány föld és egy rakomány friss trágya, hogy a virágok nőjenek. Anya fekete cipője csikorog a homokban. Nagybátyád ezt megteheti a halott öccséért, mondja Anya.
Nagymama a fehér kövecskés koszorút halott mutatóujjára akasztja.
Apa mély szemei Anya fehér szakadásos, fekete üveglábát nézik. Anya fekete cipői vakondtúrások között idegen sírok között lépdelnek.
Átmegyünk a temetőkapun. A falu önmagába süllyed, és fenyőzöldet meg páfrányt lehel, krizantémot és viaszbozótot.
Lépteim előtt megy a kis Sepp.
A falu fekete. Fekete damasztból vannak a felhők.
Nagymama a fehér kövecskés koszorúval zörög. Anya szétnyomja kezében az ujjaimat.
Apa a mi halott lelkünk. Apa ma templomszentelést ünnepel, és eltáncol a falu szélén.
Anya harisnyatartója mélyen belevág a csípőjébe.
A fojtogató tangóban apa a fekete damasztfelhőhöz nyomja combjait.
BENKŐ GITTA fordítása
