202

reggel korán érkeztünk Freidorfba, elgyötört deósok és elgyötört őreik, átkattogtunk Temesváron, még alszik Gyárváros, és alszik Józsefváros is, a központból nem látni semmit, kis Bécs, mondja Anyánk, ennek nem lesz jó vége, Halta Freidorf, Freidorf megállógely, meg is állunk, nocsak, Szabadfalun leszünk kényszerlakhelyen, ez szép, mindenesetre csinos kis bizottság fogad, felvitte Isten a dolgunkat, rendőr, a helyi pártszervezet titkára, a belügyi szervek képviselője, a kollektív gazdaság személyzeti osztályának a vezetője, egy-egy dossziét szorongatnak a kezükben, és dohányoznak, de amikor végre lekászálódunk mind a szerelvényről, megdöbbennek, mert erre a hivatalos leiratok alapján nem számítottak

203

abban a pillanatban derült ki, elvtársak, mi a következménye az éberség hiányának, elvtársak, hova vezet az a forradalmi slendriánság, elvtársak, aminek a következtében az ellenséges gyerekek névsora egyszer csak lemaradt a listáról, elvtársak, pedig az eredeti végzés világosan kimondja, elvtársak, hogy ők is agitáltak a még törékeny népi demokrácia ellen a lakosság körében, elvtársak, ez áll a párthatározatban, elvtársak, le van fektetve, elvtársak, belső vizsgálatot indítunk, elvtársak, fejek fognak hullni, elvtársak

204

a fogadóbizottság nem hisz a szemének, Anyánk nehezményezi, hogy nem kenyérrel és sóval fogadnak, valami kis ivóvíz sem ártana, de végül mégsem teszi szóvá, tétován elindulnak, hogy elhelyezzenek a kijelölt szállásunkon, mi utánuk, leghátul a fegyveres őreink, Freidorf sűrűn lakott cigánytelepéig vonulunk némán, ott egy frissen kimeszelt, üres helyiség vár ránk, de akkora, hogy nem férünk el benne mind a kilencen, de azért megpróbáljuk, nem megy még állva sem, pedig valóban teljesen üres, se asztal, se szék, se ágy nincs benne, és még így sem, ezt a szégyent, a belügyes és a pártitkár megpróbálják ránk erőltetni az ajtót, nyomják, nyomják, hol fenékkel, hol lábbal, nem megy az istennek sem, az ajtó kettéhasad, kiugrik a sarkaiból, nevetések hallatszanak

205

álmos képű, népes cigány gyereksereg vesz körül, asszonyok is megjelennek, milyen nyelven beszélünk?, kérdezik, magyarul, válaszoljuk, és egy kicsit románul is, mondjuk, magyarra váltanak, honnan hoztak?, megmondjuk, Apánk hol van?, kérdezik, a börtönben, válaszoljuk, erre az asszonyok sivalkodni kezdenek, mintha a szemük előtt haltunk volna meg abban a pillanatban, éhesek vagyunk?, igen, válaszoljuk, de vizet hozzanak előbb, nagyon megszomjaztunk, mondjuk, máris szétrebbennek a gyerekek, vizet hoznak szürke bádogkannákban, és gyümölcsöket meg kenyeret, tessék, mondják, egyetek, a kislányok körülveszik Máriamagdolnát, és elbűvölten simogatják aranysárga fürtjeit, fésűtök nincs?, kérdezi tőlük Máriamagdolna, de van, de van, mondják, és futnak boldogan a fésű után 

206

a párttikár is elrohan, majd vissza, de ő nem hoz fésűt, jelentést tesz a belügyisnek, intézkedett, rendben lesz, hamarosan megjelenik egy traktor, üres, ganészagú remorkát vontat maga után, felszállás, adják ki a parancsot, utánunk felkpaszkodik a fogadóbizottság, végül az őrzésünkre kirendelt katonák, a belügyes még lent forgolódik, a trakorista mellé akar ülni, csak az ölembe ülhet, de csak nyugodtan, mondja neki a trakorista az ágyékát kínálva fel a szekusnak hegyes mozdulattal, és felröhög, látszik rajta, hogy nemcsak a viccén nevet, hanem azon is, hogy röhöghet a belügyesen, a belügyes megfenyegeti, káromkodik, majd felkapaszkodik közénk, ptiu, mama mă-tii de ţăran împuţit, az anyádat, büdös paraszt, hajtogatja a munkás-paraszt testvériség szellemében, és hegyeseket köpköd, mintha ördögöt űz­ne, ptiu, ptiu, ptiu

207

udvarház kinézetű épület elé érünk, leszállítanak, beterelgetnek a házba, kijelölnek egy tágas szobát, átmeneti szállás, jegyezzük meg, itt fogunk lakni a következő utasításig, tilos a szobákat használni, de még belépni is, megértettük?!, közben már nemcsak a belügyes, hanem a bizottság többi tagja is szórja az átkot, itt fognak lakni a nép ellenségei, büdös bozgorok, bozgori împuţiţi, ebben a házban, micsoda szégyen, fejek fognak hullni, kezeskedem, mormolja a belügyes, de aztán rendre elhallgatnak, kikerekedett szemekkel bámulnak ők is, megszépülnek, mint mi, a csodálkozástól, álmélkodnak, ahogy a Szentírás mondja, mintha a Názáreti maga művelte volna a csodát, a csoda mindenkit megszépít

208

tökéletesen berendezett ház, több szoba, évek óta érintetlen bútorok, bevetett ágy, csillár, egy ember magasságú tükör faragott keretben, hiányzó családi képek vakító geometriái a falakon, tizenkét óra három perckor megdermedt óra, vastag por mindenütt, de így még szebbnek tűnik minden, a mozgolódástól felszáll a finom por, táncot jár az éles fényben, megmozdulnak az élettelen pókhálók, valahol ébresztőóra csilingel, ébredeznek a ház szellemlakói, színes porszemekből vannak ők is, jól hallani a hangokat, gyerekek csivitelnek, fiúk és lányok, nem lehet megállapítani, hány, egy fiatal anya nógatja őket, közben nagyokat nevet, a gyerekek ugrálni kezdenek az ágyon, eins, zwei, Polizei, drei, vier, Grenadier, ja, ja, was ist los? ja, ja, was ist das?, sonkás rántotta, friss hagyma és paradicsom illatát érezni a konyha felől, feketekávé sistereg, mézes tea párája keveredik a hullámzó porfelhőbe, egy idős férfi harákol valószínűtlenül hangosan, beleremeg az egész ház, az anya játékosan keresztet vet, a gyermekek még hangosabban kacagnak, lache nicht über Großväter, Kinder, csitítgatja őket az anya, Frühstück, schnell, schnell, kiáltja az apa a konyhából, băga-mi-aş pula în toată dictatura proletariatului, átkozódik a belügyes csalódottan, előveszi a pisztolyát, és belelő az állótükörbe, a tükör szétrobban, a szilánkok előbb fölszállnak, a kavargó porral keverednek, sokáig köröznek a színes levegőben, majd csilingelve lezuhannak a vastag szőnyegre, a megyei párttitkár elvtárs ezt nehezményezni fogja, mondja sápadtan a freidorfi párttitkár, a megyei párttitkár elvtárs tükörbolond hírében áll, és ezt a különleges darabot is a bútorokkal együtt számontartja, nagy tervei voltak vele, a belügyes nem hajlandó elfogadni, hogy mi itt lakjunk, pince van?, kérdezi, lennie kell, mondja a párttikár, végül oda helyeznek el bennünket, üres hordók és és vastag fapolcok közé

209

Anyánkat a freidorfi disznóhizlaldába osztották be dolgozni, gonosz és mindenre elszánt disznók közé, bibliai méretű moslékos vályúk között tántorgott, mint az evangéliumi tékozló fiú, hol a tápot, hol a moslékot cipelte a horganyzott vödrökben, makacsul ragaszkodott a két vödörhöz, hogy egyensúlyban maradjon valahogy, kora reggel a disznók alatti hídlás kitakarításával kezdte, utána elkeverte a tápot a moslékban, és eléjük öntötte, amikor végzett, átment az újszülött osztályra, kiemelte a döglött malacokat az élők közül, és kivitte őket egy nagy gödörbe, hídlás, etetés, majd vissza a boldog hízók közé

210

besötétedett, mire visszavonszolta magát közénk, egy ideig ott lebegett a fáradtságtól a pince közepén, nekünk örvendezve, megmosdott a kikészített lavorban, és evés nélkül dőlt bele az ágyba, Nényu hagyta aludni valameddig, majd felköltötte, és ételt dikált belé, Anyánk nagy nehezen evett valamit, közben számba vett minket, kérdezgetett ezt-azt, majd amikor elég erőt gyűjtött, elővette a Bibliáját, és felolvasta a napi szakaszt, mi a neved?, az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk, ez már volt, anya, ez már volt, zengtük kórusban, a Jairus lányának a feltámasztása következik, azt olvasd, de Anyánk nem tágított, végigolvasta megint, már sokadszorra, mint aki egy szót sem ért az egészből, vagy, ellenkezőleg, mint aki most értette meg igazán a történet üzenetét, és ezért nem tud elszakadni tőle, a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle, küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!, Jézus megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe

211

nem a fizikai munka gyűrte le Freidorfban, lánykorában legszívesebben az apja közelében töltötte az időt, segített neki, ha tehette, elbűvölték a szikrázó profilvasak és zártszelvények a vasúti karbantartó műhelyben, büszke volt az apjára, és boldog volt mellette, a munkástüntetésekre is elszökött vele az anyja szigorú tiltása ellenére, szegények voltak, de nem nincstelenek, a gazdag osztrák ág rájuk sem hederített, amikor aztán meghalt az apja, azaz az egyetlen kenyérkereső, nincstelenek is lettek, nem csak szegények, kicsi Júliácska, édesem, rajongott érte az apja, amíg bele nem fulladt a tüdeje a rohamosan terjeszkedő vizenyőbe

212

egyedül neki volt ereje elkísérni őt a halálba, még az anyja sem bírta végig a fulladásos haláltusát, csak ő, Anyánk ritkán félt, de olyankor minden mértéket meghaladó módon, olyankor a Biblia igazságát féltette, amire az egész életét felépítette, ha nem igazolódnak be a Szentírás szavai, akkor nincs Isten, ha pedig nincs Isten, akkor semmi nincs, és ehhez a semmihez mérten aránytalanul nagy faszság a történelem, Anyánk belepirult a szóba, amit soha életében nem mondott ki, most sem mondta ki hangosan, hanem csak a szívében, vajon ezért a szóért kellett Freidorfba jönnöm, Istenem, és vajon vereségnek vagy győzelemnek kell-e elkönyvelnem, hogy most végre kimondtam, amit mégsem mondtam ki?

213

nem az erejét meghaladó moslékos vödrök, és persze a disznóhizlalda miatt sem érezte magát megalázottnak, a kényszermunka az kényszermunka, a disznók meg disznók, még ha velejéig gonoszak is, de akármilyenek volnának, az embereknél mégse gonoszabbak, viszont a puritán életvitelt hirdető Párt, ki hitte volna, kifejezetten gurmé szokásokat kezdett felvenni, hússzükségletei hirtelen igencsak megnőttek és szerteágazók lettek, és mivel az egész hizlaldát átállították a Párt jogos igényeinek a kielégítésére, stratégiai jelentőségű objektummá nyilvánították, kísérleti vágóhidat terveztek építeni a szomszédságában, és egy kokett kísérleti éttermecskét, titkos gasztrolaboratóriumot, a temesvári Securitate meg is szállta a létesítményt, egyik napról a másikra különös figyelmet fordítottak a körlet biztonságára, létrejött egy kémelhárító ügyosztály, ahol Anyánkat napi rendszerességgel kihallgatták, vallomásait jegyzőkönyvbe vették, és aláíratták vele, pedig a román szövegből nem értett egy szót sem, jöjjön a budapesti nő!, visszhangzott az egész csarnokban a hangszórókból, să vină budapesteanca!, neki meg mennie kellett, a patika tisztaságú helyiségben sült hús és jó minőségű alkoholok szaga terjengett, talán konyaké és temesrékási vörösboré, ettől rémült meg igazán Anyánk, az ilyenek bármire képesek, a jóllakott kan emberek a legveszélyesebbek, máris üzekedni akarnak, bárhol lennének is

214

miért szökne Romániába egy budapesti nő, ha nincs politikai megbízatása?, na miért?, mert szerelmes, ez lett volna a helyes válasz, de Anyánk hallgatott, ezek a disznóhústól és francia konyaktól felajzott szekusok előbb-utóbb földobják a hosszú asztalra, szétfeszítik a lábát, és rávetik magukat, mint azok a mázsás kanok a kocára abban a szörnyű szaporítóban, vagy hogy hívják, Anyánk nem válaszolt semmit, pedig tudta, hogy a hallgatás nem megoldás, a kérdéseket valami Szacskó vagy Szecskó, inkább Szacskó és Alex tette fel magyarul, és ugyanő fordította románra a többieknek, majd a románt vissza magyarra Anyánknak, nincs válasz?, nem baj, majd csak lesz, mondták, nem győztek csodálkozni, hogy Apánk megúszta a halálbüntetést, de attól még nagy eséllyel borítékban tér majd meg kedves családja körébe, biztatták Anyánkat, kik a megbízói?, hogyan továbbította 56-ban az információkat Budapestnek?, vagy inkább egyenesen a NATÓnak?, mi a kapcsolattartás módja?, tették fel ugyanazokat a kérdéseket ezerszer, Anyánknak meg vészesen fogyott az ereje, zsongani kezdtek a fejében a szavak, megbízók, továbbított információk, Budapest, Bécs, NATO, kikamegbízói?, hogyantovábbítjaazinformációkatBudapestnek?, vagyinkábbBécsnek?, egyenesenaNATÓnak?, vörös arcok meg visító malacok gravitáltak a feje körül, ő meg összeesett, könnyen, puhán, boldogan, végre

215

arra tért magához, hogy hanyatt fekszik a földön, félmeztelen és egész testében remeg, magára akarta kapkodni a ruháit, de a melltartóját sehogyan sem találta, hátha rémálom, villant át az agyán, sikoltozni kezdett, hogy kiszakadjon az álomból, de ébren volt már, tisztán hallotta önmagát, akkor vette észre, hogy nincs egyedül, Alex volt még rajta kívül a helyiségben, nem kell félnie, mondta, ha börtönbe kerül ő is, a gyermekei nevelésé­ről majd gondoskodik az állam, pártunk és kormányunk, így mondta, árvából lesz a jó pártkatona, ahogy a népi bölcsesség tanítja, a proletárdiktatúra senkit nem hagy az útszélen, a melltartóját meg ne keresse, eltette emlékbe az őrnagy elvtárs, él-hal a pamutdzsörsziért, mondta Alex, felöltözhet és mehet, mára ennyi volt, köszöntem