III. Második vallomás

(A színpadkép kicsit más most, Szabina szobája előtt ponyva/takarás/, a hangsúly most az udvaron illetve a kinti részen. Máté a „lépcsőn” ül, arca a kezébe temetve.)
Máté A nevem Galambos Máté. Gyilkos vagyok. Egy bontáson melóztam, az előmunkáért dupla fizetséget adtak, plakátokat szórtam az esti záróbuliról, meg szétnéztem itt-ott, hogy a csövesek lássák, mi készül, nehogy egy-kettő bent maradjon, azt fejen találja valami gerenda, mint a güzü dolgoztam az összes emeleten, darabbérre fizettek, nem műszakonként, aztán ahogy befejeztem, kedvemre lóghattam. De egyszer az egyik szobában megláttam Sziszit. Vagyis hát Mádi Szabinát. Beszóltam a csöveseknek, hogy takarodjanak, amikor belebotlottam. Eléggé nyomoréknak tűnt a szerencsétlen. Szerdán kezdték a bontást. Aztán borult a bili. Hát igen, szar lehet, ha az ember nem lakik sehol. Pláne ahonnan ő jött! Véletlenül ismertem Sziszit úgy tizenkét-tizenhárom évvel egy Pillangó nevezetű… Na, szóval kuplerájból. Ott vetkőzött Sziszi. Minden este előtte csorgattam a nyálam. Ő volt a legjobb, a legizgatóbb. Naponta vagy tízen megkérték a kezét! Csak én nem mertem soha. Nem lehetett volna azt, csak úgy… Ő nem ment el senkivel, nem volt egy kurva! Különb volt mindenkinél. Aztán egyszer csak bezárták a helyet, a tulajdonost valaki kinyírta. Csak arra emlékszem, hogy nem tudták elfogni a gyilkost, pedig állítólag mindenki tudta, hogy kicsoda. Sosem néztem a híreket. Közben ment az idő, nem láttam a csajt, de bejártam az összes pesti helyet, hátha megtalálom valahol. A Pillangó aztán újra kinyitott messzebb, valahol a francban, de nélküle. Azóta nem járok oda. Na ja, ebben a helyzetben találkoztam ismét Sziszivel. (Ekkor látjuk, hogy kezében plakátok vannak. Felmegy a lépcsőn, Szabina szobája felé.)
Máté Bocs! (Kiragaszt valamit a bejárat elé; menne tovább, de ekkor Szabina felnéz)
Szabina Mit akarsz?!
Máté Úristen! Bocsánat.
Szabina Állj meg! Azonnal állj meg! Most észrevettelek!
Máté Nem akarok belekeveredni ebbe a szarba!
Szabina Ki vagy te?! Ki a franc vagy?! Mit akarsz tőlem?!
Máté Csak ezeket jöttem kiragasztani.
Szabina Hülyének nézel?! Mit akarsz tőlem?!
Máté Mondom, hogy semmit!
Szabina Akkor miért bámultál úgy?
Máté Mi közöd hozzá?! Itt dolgozom, ez a feladatom, ezért fizetnek!
Szabina Hogy lenyomozz? Hogy kövess?!
Máté Hívd, aminek akarod!
Szabina Akkor miért nem jelentesz fel? Miért nem viszel el most rögtön?
Máté Mit tudom én! De ezen még változtathatunk!
Szabina Állj meg! Mit tudsz rólam?! Én nem tehettem róla! Nem akartam!
Máté És mit kezdjek én ezzel? Nem tehetek érted semmit!
Szabina Dehogynem! Ne árulj el! Hallgass!
Máté Ha itt maradsz, csak súlyosbítod a helyzeted, hát nem érted?!
Szabina Mit tudsz te?! Mit tudod te, mi az, hogy súlyos?!
Máté Én csak azt tudom, hogy régen rajongtam érted!
Szabina Hogy lehetsz ilyen ocsmányul szentimentális?! Szóval ezért jöttél pont te! A tánc az oka!
Máté Esküszöm, nem tudtam, hogy te vagy az!
Szabina De most felismertél, mi? Hogy engem üldözöl! És megbántad legalább?
Máté Mit, hogy pont téged?! Miért, te talán megbántad, amit tettél?!
(Szünet)
Szabina Tényleg tudni akarod? Az ember csak olyan dolgokat bánhat meg, amiről ő maga tehet. Én csak magamat sajnálom. Ártatlan vagyok mindenben, ami idáig juttatott.
Máté Nincsenek ártatlanok. (Menne tovább)
Szabina Ez önvád, mi, a saját elrontott életedért?!
Máté Semmit sem tudsz rólam.
Szabina Én? Mindent. Ott ültél az összes előadáson a színpad előtt. Szánalmas voltál, és undorító. Ha tudnád, hogy a legszebb embert is milyen visszataszítóvá teszi a remény.
Máté Tudom. 
Szabina És nehogy azt hidd, hogy pontosan emlékszem rád. Rengetegen voltatok. De ezer közül is felismerem ezt a típust. Igen. Egy senki vagy.
(Máté határozottan elindul kifelé, vissza se néz.)
Szabina Várj, ne! Kérlek, ne jelents fel! Csak egy kis időt adj! Állj meg!
Máté (visszakiabál) Menj el, siess! Szerdáig van idő! (Máté elrohan)
(Máté telefonál.)
Máté Szia! Te vagy? Tudod, kivel találkoztam, na? Emlékszel a Pillangóra? Igen? Igen? És Sziszire? Igen. Sziszi! Igen? Tudom, hogy. Ja, a családod. Tudom én! Igen, de. Jól van. Nem akarsz ezzel. Persze. Megértem. Rég volt. Hogy nőjek ki? Kinövök... Belőle. Nem-nem, hidd el, hogy én sem... (Lassabban, miközben leteszi a kagylót) Foglalkozom már... Vele.
(Visszamegy az épület felé, eltűnik.)
Máté hangja Hát igen, ciki volt. Én még mindig csak álmodozom. Ebben a helyzetben találkoztam Lilivel. Ahogy ott táncolt! Mintha csak Sziszit láttam volna.
(Zene)
(Máté újra előbukkan, lesegíti Lilit a padról, amin áll.)
Máté Vigyázz, orra ne ess lefelé! (Lili összerezzen, riadtan néz fel)
Lili Nem piszkos a cipőm, de ne haragudj, letörölhetem.
Máté Hülyéskedsz? Nem vagyok én biztonsági őr! Nem értek hozzá, de jó volt a tánc. Mintha csak… (Szünet) Az esti bulira jöttél?
Lili Én... Ööö... Csak körbenézek itt.
Máté Na ahhoz kicsit korán van még, nem gondolod? Nézd, én ilyen papírokat szórok. Nem jössz?
Lili Hová?
Máté Hát akkor én előbb befejezném, te meg úgysem tudsz addig mit csinálni.
(Máté elindul. Lili követi.)
Máté A másik oldalra is tegyél, nehogy aztán, hé, itt vagy, kislány?
Lili Persze, persze, a másikra is. Ez a munka... A munkahelyed?
Máté A második emeleti folyosó? Érdekes lenne.
Lili Úgy értem, hogy ez a munkád. Hogy plakátokat ragasztasz.
Máté Jaja, pillanatnyilag. Építkezéseken dolgozom, de ezért ma duplát kapok. Már korábban ki kellett volna tenni, de csak ma ellenőrzik, a bulin pedig lesznek elegen így is, ha más nem, majd lejönnek a csövesek. Más dolgom volt, sajnálom! (Nevet) Valaki egyszer azt mondta, add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Magyarul: add meg magadnak, ami a másé.
Lili A fenébe!
Máté Hé! Csak óvatosan. Mindig ilyen figyelmetlen vagy?
Lili Ne haragudj, bocsánat! Nem akartam tönkretenni.
Máté Nem gáz. Azért el ne bőgd magad. Mondtad, hogy szereted a táncot. Tanultad valahol?
Lili A táncot én imádom, mert hát a nő… Szóval nem is tudom, amikor meghallom a zenét, minden magától jön. Meg ilyen szállítómunkákat végzek néha, és valami iskolában a Vas utcában egyszer meghallottam a teremből a zenét. Képzeld el, pont táncóra volt! Szerencsére dög meleg van bent, úgyhogy nem csukják be az ajtót, és négykézlábra szoktam ereszkedni, és akkor elég sokat látok, és néha leutánzom, amiket csinálnak, és ha a tanár ordibál valakivel, hogy mondjuk, valaki végigbulizza az órát, mindig azt képzelem, hogy én vagyok az, mert folyton csak cipelem a zöldségeket meg a virágokat, és…
Máté (közbevág) Hú, jó, hogy mondod, mindjárt kezdődik a buli, és még meg kell néznem a csapot. Mondtam a többieknek, hogy már tök ócska. Most mennem kell. De este fussunk már össze!
Lili Jó, jó, majd itt leszek akkor lent.
Máté (visszanéz) Majd találkozunk! (El.)
(Sötét)
(Háttérben zene, Lili határozott léptekkel, kissé sietősen megy át a színpadon. Hirtelen felbukkan Máté, futva, kicsit dülöngélve követi. Látszik, hogy részeg.)
Máté Kislány, kislány!
Lili Azt hittem, már hazamentél...
Máté Azt hitted, itt hagylak?
Lili Eltűntél. De arról volt szó, hogy majd holnap.
Máté De most visszajöttem érted.
Lili Mennem kell.
Máté Ne szívass!
Lili Dolgom van.
Máté Most?
Lili Aha.
Máté De hol... Holnap akkor –
Lili Megbeszéltük.
Máté Persze.
(Szünet. Nézik egymást egy darabig.)
Máté Én sajnálom, hogy így –
Lili Mit?
Máté Ez így ma... Hát hogy nem voltam veled, meg minden.
Lili Azért jót dumáltunk.
Máté Igen?
Lili Mondtam.
Máté De érted. Így este.
Lili Hagyd már! Jól elvoltam.
Máté Jól? Mégis mit csináltál?
Lili Nem emlékszem, semmi különös…
Máté Akkor mire mondtad, hogy jól? Hazudsz! Te is becsapsz, mint az összes!
Lili Hagyjál! Most meg mi a francot akarsz? Eltűntél! És megbeszéltük, hogy majd holnap találkozunk!
Máté Akkor miért nem mentél el?
Lili Hát hátha visszajössz! Mit tudom én!
Máté Hülye vagy, ennyit senki nem vár rám! Mi ez az egész?
Lili Micsoda?
Máté Mi ez az egész?
Lili Miért tőlem kérdezed?
Máté Ki más tudhatná a választ?
Lili Te magad. Neked kell tudnod.
Máté De miért vagy itt?
Lili Én csak vagyok. Én csak úgy vagyok.
(Máté Lilire dől, a lány épphogy megtartja. Máté közben megcsókolja. Lili megvárja, majd hátrább lép.)
Lili Mennem kell a dolgozni. Holnap négykor. Szia.
(Lili hátat fordít, elmegy. Máté elképedve bámul utána. Hasra esik.)
Máté hangja Egész éjjel nem ivott semmit. Mégis hagyta, hogy részegen megcsókoljam. Pedig biztos büdös volt a szám.
(Sötét)
Máté hangja Sziszi a lábaim előtt feküdt. Hányszor gondoltam erre, hányszor... képzeltem el, évekkel ezelőtt... Biztosan még mindig gyönyörű mellei vannak. Valahogy mindig is vonzott a mocsok, nemcsak a farokverés, nem, hanem hogy láthattam magát, őt, az embert, vagy nem tudom, még a seggét sem foghattam meg soha, de az, hogy láttam, ahogy pénzért vetkőzik, kiismertem, az enyém volt, átlátszó lett, és ahogy most is, mocskosan, és kétségbeesve, láttam, hogy az enyém, mert tudtam, hogy tőlem fél. Teljesen bevadultam. Nem tudom, hogy tudtam annyira összekapni magam, hogy elmenekültem.
(Pár másodperc léptek zaja. Szabina körülnéz, visszamegy a helyére, a folyosóra. Léptek zaja újra, Szabina zihál. Máté megérkezik.)
Szabina Te még mindig itt vagy?! Mondtam, hogy tűnj el!
Máté Előtte beszélni akartam veled!
Szabina Mi a fenének?! Csak mindkettőnket bajba keversz!
Máté Ez már neked baj?
Szabina Értsd meg! Szar ügy.
Máté Nyugi, nem azzal kapcsolatban. Emlékszel, régen sokat jártam hozzátok?
Szabina (papírvirágokat hajtogat) Melózom. Vak vagy?
Máté Kérlek, nézz rám! Nézd meg, hova jutottam! Csak az ad erőt, ha emlékezem! Segítened kell! Ennyivel tartozol!
Szabina Minden este.
Máté Szerettem a táncot?
Szabina Szeretted nézni.
Máté Szerettelek nézni?
Szabina Tényleg menj el.
Máté Válaszolj!
Szabina Mire jó ez?
Máté Nem akartál soha...
Szabina Mit?
Máté ... velem... Nem tetted... Nem tetted volna meg sohasem? Azért...
Szabina Mégis mi a szart akarsz a szememre vetni? Szerinted a többi lány miért csinálta?
Máté A művészetért.
Szabina Rögeszmés vagy.
Máté Lehet. De most megtehetem. Védekezni sem tudnál.
Szabina Azt hiszed, hogy én? Azt hiszed, hogy képes lennék erre?
Máté Az emberek? Attól félsz, meglátnak talán? A harmadikra mentek. Legalább egy óráig nem jár erre senki.
Szabina De miért hiszed ezt rólam? Mégis miért hiszed, hogy képes lennék?
Máté Beteg vagy. De ugyanaz az ember. Akit ott, akit akkor... Hiszen senki. Senki sem tudhatja meg.
Szabina De nem lehet. Én nem vagyok ilyen. Én nem vagyok kurva.
Máté Ugyan már. Hányszor akartad, még évekkel ezelőtt? De egyszer sem tetted volna meg. Nem voltál rászorulva.
Szabina Gyilkos vagy.
Máté Gyilkos?! Mégis kit ölök meg?
Szabina Engem, ha megteszem.
Máté Ugyan már! Nincs bűntett, mert nincs is áldozat. Nézz rám, én már semmi vagyok! Egyszerűen nem létezem. Nincsen semmim, csak a múltam, amit most felajánlok neked. 
Szabina Mit provokálsz? Rajtam már úgysem segíthetsz! Szerdán...
Máté Tedd meg! Csak tedd meg! Csak mondd azt, hogy igen. Hiszen nincs semmi, ami meggátoljon, még saját magad sem, látom, hogy akarod. Gyerünk, szedj szét, rombolj! Szedj szét mindent...
Szabina Nem lehet! Biztosan van valakid!
Máté Én sem akarlak örökre!
Szabina Éppen ezért félek! Túl nagy hatással vagy rám! És neked van valakid!
Máté Mit gondolsz, ha már idáig eljöttem, ennyivel beérem?
Szabina Hagyj békén! Tűnj el innen!
Máté Szerinted mégis mi a francnak járkálok még itt összevissza? Ragasztgatok mindenféle szar plakátot, amire senki sem kért! Rég feljelenthettelek volna!
Szabina Ne próbálj összezavarni! És ha megtudja? Ha elmondom neki?
Máté Micsodát?
Szabina Hogy mekkora egy vadállat vagy!
Máté Most meg miről beszélsz?
Szabina Belementél a játékomba! Egy nyomorék játékába!
Máté Bolond vagy.
Szabina Ha ő nem lenne... Ha nem lenne valakid, megtetted volna itt, velem. Pedig védekezni sem tudok!
Máté Zsarolni próbálsz? Szerencsétlen! Hiszen még a lépcsőn sem tudnád levonszolni magad. Szánalmas vagy. Kegyetlenül szánalmas. (Máté feláll. Máté visszavonszolná magát a szobába, ám megakad, kezébe temeti az arcát, azt hinnénk, sír, de görcsös nevetésben tör ki.)
Máté hangja Nem az, hogy én legyek nagylelkű, na meg persze nem is amiatt tettem ezt, nem azért léptem le, mert szerelmes lettem volna. Egyszerűen nem akartam Sziszit. Azt akartam, bukottan is felettem álljon, lépjen a nyakamra, a tökömre, vagy akármire. De mégsem akartam, hogy széttegye a lábát… Nem, azt nem. Önvédelem volt. Hogy tudjam… Hogy tudjak még szeretni. Valakit. Nem őt, nem egy régi bálványt vagy rongyot, hanem valakit, talán saját magamat. Hogy nem lennék egy teljes kudarc.
Lili Szia!
Máté (zavartan rezzen össze, mint aki mély álomból ébred) Szia, kislány.
Lili Ne haragudj, tudom, hogy négy órára beszéltük meg, de elfelejtettem, hogy hol. Már mindenütt kerestelek, de csak most jutott eszembe, hogy esetleg itt lehetsz!
Máté (még mindig értetlenül) Aha.
Lili Na, akkor megyünk?
Máté Aha. (Átkarolja a lányt, és elindulnak az úton.)
Máté hangja Aranyos csaj volt, de addigra szinte azt sem tudtam, hogy kicsoda. Hazudtam Sziszinek, és magamnak is, amikor rá hivatkoztam. Pedig jó segge volt, és bármit kezdhettem volna vele. Kiszínezhettem volna, akár a régi mesekönyvemet. De hát körülbelül annyit is ért. Emlékszem, egy óraközi szünetben azt a kuka mellé dobtam. Még annyit se gondoltam vele, hogy beletaláljak.
Lili Na, hova megyünk táncolni?
Máté Micsoda?
Lili Ja, hát tegnap este mondtad, hogy ma táncolni megyünk, valami különleges helyre. Juj, ne haragudj, most biztosan elrontottam a meglepetést...
Máté Aha. Vagyis, persze nem gond.
(Lili értetlenül néz rá, erre Máté újból átkarolja a lányt, és elindulnak.)
Máté Nagyon különleges hely lesz, az biztos.
(Odaérnek. Zene. Máté már részeg.)
Lili Valami baj van? Szeretnéd, ha mennénk?
Máté Hülye vagy? Én itt akarok maradni! Itt. Itt akarok maradni, örökre. (Feláll, földhöz csapja a széket.)
Lili Jól van, maradhatunk. Nekem... Tetszik.
Máté Tetszik? Tetszik?! Tényleg tetszik? (Magához rántja a lányt, és megcsókolja. A szájába harap.)
Lili Nekem mindegy, bárhova viszel, ott jó lesz nekem. Bárhova. Érted, bárhova! (Szünet)
Máté (halkan) Bolond vagy.
Lili Egyszerűen veled kell. Veled akarok maradni, és kész. Mindegy, mit teszel, akár meg is ölhetsz, ez akkor is így lesz.
Máté Makacs vagy. Akkor... Menjünk.
(Sötét)
Máté hangja Felfedeztem, a kislány rám nézett ugyanúgy, ahogy én Sziszire. Sokan átmehettek már rajta, és tőlem is csak azt akarta, hogy bizonyítsam, hogy támasszam alá az egész szar életét. Hasonlított rám nagyon, és elég nehéz volt így a tükörben látni.
(Csak hangok)
Szabina Máté, Máté! Nyisd ki a füled!
Máté Mi a franc van?
Szabina Drágám, megtudta, elmondtam neki!
Máté Kinek?
Szabina A kislánynak! A szerelmednek! A kurvádnak!
Máté Bolond vagy! Mindenkit felversz! Maradj már csendben!
Szabina Ahogy akarod...
(Reggeledik)
Máté hangja Lili iránt olyan érzésem volt, mint a testvérem; miközben úgy vigyázott rám, mint a saját anyám; de a felelősség is a nyakamban volt, mintha a lányom volna; és mindezt egy szerelmi kapcsolatban. Beteges. De végre talaj volt a lábam alatt, és nem csak a szar.
(Reggel van. Lili az egyik széken, felhúzott lábakkal guggol, papírvirágot gyűröget, halkan dúdol.)
Máté Szia, kislány.
(Lili fájdalmasan és riadtan néz fel. Máté megpuszilja.)
Máté Hogy vagy?
Lili Máté...
Máté Mondd!
Lili El kell, hogy... El kell, hogy...
Máté Igen?
Lili Ennyi. Vége. Kész.
Máté Micsoda?
Lili Tudod, én valójában itt lakom, ebben az épületben, és a nő…
Máté Hogy?
Lili A nővéremmel, a másodikon, és... Szabina.
Máté Szabina?!
Lili Látott téged, mással. És ezért...
Máté Szabina. Szóval ti itt laktok. Te is. És ma szerda van. Szabina, Szabina. Sziszi… (Önkívületben letép egy plakátot, és Lili elé tolja. A lány értetlenül néz rá) Tudod... Tudod te... Tudod, mit... Á...
 (Ezalatt Máté hangján) Nem szeretett. Egyikük sem szeretett... A bontás napja. És Sziszi még fent volt. Segítenem kellett. (Hirtelen rohanni kezd a lépcső felé) Sziszi... Sziszi…
Lili (felsikít, rohanni kezd a fiú után) Máté, Máté, állj meg! Mit csinálsz?!
Máté Sziszi... Sziszi, hol vagy?!
(Szabina felébred, látja, hogy Lili sehol. Előveszi a pisztolyt, a párnája alá helyezi. Az egyik sarokba bújik el. Léptek zaja. Máté érkezik. Szabina ráugrik hátulról, dulakodni kezdenek, Lili is megérkezik. Máté megpróbálja lefogni Szabinát.)
Szabina Segítség! Megöl! Gyilkos! Meg fog ölni! (Szabina Lilihez rúgja a fegyvert, aki a kezébe veszi.)
Lili (Mátéra fogja a fegyvert) Hagyd abba! Hagyd abba! Azonnal hagyjátok abba!
(Hangja elhaló Máté és Szabina dühödt ordibálásához képest, mert azok csak egymással vannak elfoglalva.)
(István /az orvos/ is megjelenik az ajtóban.)
(Sötét)

IV. A harmadik vallomás

(A színpadon a padon egy férfi ül.)
István hangja A nevem Székffy István. Gyilkos vagyok. A feleségem bolond. De legalább az enyém. Nem akartam, hogy elmegyógyintézetbe zárják. Tudtam, hogy beledöglene, ha kiszakítják a világából. Tizenkét évvel ezelőtt építette magának. A Pillangóban ismertem meg. Fiatal voltam, orvos, szar volt, a felelősség, a halál, minden, túl sok, a nők meg a pia elhitette velem a halhatatlanságot. Ott ismertem meg Szabit. Pontosabban, először a fenekét, amikor első éjjel az ölembe ült. Fél évre rá vettem el. Le volt még kötve négy hónapra, nem tudom, miért nem mondta fel, félt is, talán. Nem tudtam rábeszélni. Persze, a féltékenység, az igen, de nem érdekelte, el kellett viselnem, határozott volt, soha nem tette azt, amit mondtam neki. Aztán felvételizett volna valami táncos iskolába. Persze, én azt is elleneztem. Állítólag régen a balettintézetbe járt, de az anyja meghalt, és nem tudta fizetni tovább. Szép életünk lehetett volna, de a többiek, akik bámulták, akiknek megmutatta, amit csak nekem kellett volna! Különösen az egyik. Ha azon a szörnyű éjjelen... Ha azon a szörnyű éjjelen nem... Vagy ha akkor ott vagyok. Sokszor hibáztatom magam emiatt. Épp egy betegnél voltam. Az az állat a húgára támadt. Állítólag nem az volt az első eset, de valamiért sohasem szólt nekem róla. Eléje ugrott, hogy megvédje Lilit, meg akarta ölni azt a szemetet, a halálát kívánta, már olyan sokszor és olyan régen, hogy amikor aznap éjjel végre megölték, egészen úgy érezte, mintha ő tette volna. A rögeszméjévé vált, mintha ő volna a hibás, és ezzel büntetné magát. Pedig maffialeszámolás volt. Berontottak, tizenöt lövéssel terítették le a fickót, valakinek nyilván tartozhatott. Hajnalban találtak rájuk, ahogy ott kuporogtak a sarokban, Lili és Szabi. Egyiküket sem bántották. Bevitték Szabit kihallgatni, majd elengedték. Mindenki tudta, hogy az egészhez semmi köze, de attól a naptól kezdve nem volt önmaga. Nem akart emberek közé menni. Kikészítette az eset. Egyre többet voltunk együtt. Csak bennem bízott. És ez jólesett. Legszívesebben bezártam volna valami dobozba, hogy ez az egész soha ne múljon el! Rögeszméjévé vált, hogy ő a gyilkos, és nyomukban a rendőrség. Az enyém volt. Persze, megbolondult, szegény. Idegorvosként tudtam a diagnózist. Aztán amikor elkezdett menekülni, hellyel-közel bár, de megnyugodott. Viszont tudat alatt, tudat alatt büntette magát. Beképzelt egy visszafordíthatatlan mozgásszervi megbetegedést, a szklerózist, és tökéletesen szimulálta valamennyi tünetét. Néha az az érzésem, hogy az egyetlent, akit szeretett, Lilit is önmaga büntetésére, tudatosan tette tönkre.
(Sötét – váltás)

(Rendelőszerű szoba. /előtér/ Lili egy széken ül. Fiatal, ápolóruhás lány lép a közelébe. A paraván/lepedő/függöny most Szabina szobája előtt és a másik színtéren is, kivéve a rendelőt.)
Lili Jó napot!
Ápolónő A doktor urat keresi?
Lili Beszélhetek most vele?
Ápolónő Rendelés van.
Lili Csak egy percre.
Ápolónő Nem lehet, kérem, rendelés van.
(Résnyire nyílik az ajtó, látjuk, István kitekint rajta.)
Lili István bácsi, kérem…!
(Visszacsukja az ajtót.)
Ápolónő Nem érti, hogy rendelés van? A doktor úr nagyon elfoglalt.
Lili De hát nem látja, hogy ismer?
Ápolónő Az lehet, de sok a dolga. Sürgős esethez hívták, ezért késett a rendelés.
Lili És ha engem is bejelent? Mintha kivizsgálna?
Ápolónő Előre bejelentkezett?
Lili A fenébe is, lát itt rajtam kívül valakit? Hiszen senki sem vár ide!
Ápolónő De itt akkor is rendelés van.
Lili Akkor rendeljen már be végre!
István (kiszól) Engedje be, mi a fenére vár?
(Szünet)
Ápolónő (kimérten) A vizitdíjra.
Lili Mi van?!
(Félrelöki, bemegy. István az asztalnál ül.)
István Lili!
Lili Doktor úr, Pista bácsi, Szabina nincs jól, meg kellene vizsgálnia, nagyon sürgős!
István Lili drágám, ne bácsizz már itt nekem!
(Szünet)
Lili Szabina. Nincs jól.
István Szabi, ő sosincs.
Lili Akkor legalább adjon rendes gyógyszereket! Ne azt a sok szart, amivel folyton tömi!
(Szünet)
István Fiatal vagy, tudom, hogy nehéz megérteni. Erre a betegségre nincs orvosság.
Lili Tudom, nézze, tudom, hogy nem fizetünk, de azért gondolja meg, az orvosi esküje is kötelezi, hogy segítsen, ha tud, és Szabina, talán... Ki lehetne találni valamit. Maga jó orvos, és…
István Lilikém, ezt meg honnan tudod?
Lili Mit?
István Hogy jó orvos vagyok.
Lili Hát ha ilyen szép nagy épület, és alig engedik be magához az embert, akkor az csak jó orvos lehet.
István Tévedsz. Szar orvos vagyok. Egy kontár. Többet tanulok a betegeimtől, mint fordítva.
Lili Nekem akkor is gyógyszer kell. Bármi áron. Gondolom, azt még tud szerezni.
István Á, fordult a kocka. Már nem hízelegsz. A lényegre tértünk.
Lili Szabinának gyógyszerek kellenek.
István Ugyan! Te is tudod, hogy nem erről van szó! Amióta odakerültetek, tisztességgel ápolom. Erre az egészre egyszerűen nincs orvosság! Azt hiszed, ha lenne, nem adnék neki? Hogy én nem gyógyítanám meg akár egy perc alatt! Lassan én őrülök bele ebbe az egészbe! Visszafordíthatatlan... Értsd meg, hogy visszafordíthatatlan!
(Lili megadóan, fájdalommal a tenyerébe hajtja a kezét.)
István (hirtelen a lányra mered) De Lili...
(Szünet)
Lili... Lili, gyere csak közelebb! Beteg vagy. Te beteg vagy?
Lili (hátrál) Nem... Nekem... A nővéremnek...
István (egyre közelebb lép a lányhoz) Hadd, csak hadd vizsgáljalak meg!
Lili (hátrál) De nem, nekem semmi bajom, semmi!
István Meg kell, hogy... Meg kell, hogy vizsgáljalak. Ha már éppen rendelés van, csak elővigyázatosságból, hogy biztosan tudjam. Hogy lássuk, nincsen semmi bajod.
Lili (hátrál, felül a székre/vizsgálóasztalra) De mondom, csak Szabina miatt jöttem!
István (teljesen sarokba szorítja, egészen közel húzódik hozzá; zihál) Semmi baj. Ő is örülne. (Felhúzza Lili pólóját, hevesen alá nyúl. A lány merev tartással tűri. Néhány másodperc elteltével Lilinek sikerül kiszabadítania magát István szorításából, kimenekül az ajtón. István a helyén marad, szótlanul a vizsgálóasztalra borul.)
István hangja A kis Lili. Úgy két-hároméves kora óta él azon a helyen, a világtól távol, most sem lehet több tizennégy-tizenötnél, nem vehettem el Szabitól, a világához tartozott, feláldoztam érte, azt hiszem, mostanra pedig ő maradt az egyetlen kapocs köztem és a nővére között, ezért is vágytam rá annyira –
(Sötét)
(István a rendelőben rendezgeti, rámolja a cuccait. Hirtelen kopogtatnak.)
István Igen?
(A kissé csapzott Lili lép be az ajtón. István meglepett arccal hozzá siet.)
István Lili, csak nem Szabinával történt valami?
Lili Mondtam, hogy nincs jól.
István De most nyilván történt is valami! Hajnali három óra!
Lili (mereven áll a szoba közepén) Semmi.
István Akkor? Lili, jól vagy? Nagyon megijesztesz!
Lili Egy buliban voltam. De már igen. Vagyis, a reggel történtek után...
István Lili, én csak tudni akartam, hogy...
Lili Megvan-e mindkét mellem? 
István Lili, én...
Lili Azt hitte... Azt hitte, hogy nem tudom, mit csinál, mi?! Hülyének néznek. Mindenki hülyének néz.
István Lili, én...
Lili Lili, én, Lili, én? Ennél nem tud többet mondani?
István Sajnálom. (Szünet) Miért jöttél vissza?
Lili Reménykedsz, mi? Istenem, de undorító.
István Lili, ne kísérts!
Lili Miért, talán megerőszakolsz?
István Tudod… Te nem tudhatod, milyen nehéz nekem. Ez a helyzet. Szétszakadok. Megőrülök.
Lili De sajnálom…
István Hát még mindig nem érted? Nem tudod? Nem esett le, hogy mi a kapocs köztünk, te kis hülye?!
Lili Rá? Igen? Szabinára célzol? Szabinára?! Nem tudok olvasni. Nem tudom a rendes nevem. Ahogy azt sem, hogy hány éves vagyok. De van egy testvérem. Hallod?! (István hátrál) Ő az egyetlen dolog az életemben, amire azt mondhatom... Amire azt mondhatom az örök nincs helyett, hogy... Van.
István És?
Lili És?!
István (halkan) És a neved, a korod? Nem gondolod, hogy ő...
Lili Hogy ő?! Hogy ő talán többet tudna mondani, mint amennyit elárult nekem? Hát persze, hogy gondolom. De ő sokkal hosszabb ideje van nekem, minthogy a nevemet egyáltalán képes lettem volna felfogni... Vagy leírni. Sokkal többet, sokkal többet jelent, mint egy név, vagy egy szám. És mostanra rájöttem... Mostanra rájöttem, hogy sokkal többet jelent, mint maga a becsület. Mert én színész vagyok. (A szemét dörzsöli, talán könnyezik) Színész.
István Hogyan?
Lili Jól hallja. Ne féljen, soha nem mondom el neki. Hatalmasat csalódna bennem, ha megtudná. Előtte továbbra is megjátszom magam. Ahogy Máté előtt is. Mindenki csak azt kapja, amit valójában érdemel. Mert Szabina… mert Szabina maga a megtestesült becsületesség.
István Hogyan?
Lili Tudom, hogy maga elhagyta volna érte a családját. Az a... Az a kislány meg a felesége.
István Lili, ezt te sem hiszed el! Nem hiszel neki! Akkor miért játszol tovább?
Lili Mert maga álszent! Egy gusztustalan, önámító, álszent marha! És megérdemli, hogy magába tapossanak!
István Kik, kik, Lili, hát nem veszed észre, hogy csak hárman vagyunk?
Lili De számomra csak Szabina létezik! És neki gyógyszerek kellenek!
István Lili, ez nem játék! Lili! Ne csináld! Ne gyere közelebb!
Lili Csak adjon végre gyógyszereket, hogy meggyógyuljon. És akkor én megteszem érte. (Gépies mozdulattal felhúzza a szoknyáját) Lili. Nincs neve, sem kora. És most már ő maga sincs. Talán nem is volt sohasem. Önvédelem ez is. A rendőröknek… Akik lelőtték azt az embert. Majd azt hazudom, hogy a rendőröknek volt igazuk.
(Sötét)
István hangja Az a kislány... Az a kislány, meg a nő, akiről Lili beszélt, hogy én meg Szabina, a becsületesség, meg hogy nem hagyhattam őket el, á, hülyeség, a nővérem volt, meg a gyereke, velük éltem egy ideje, de nem mondhattam el Lilinek, nem akartam, hogy csalódjon a testvérében. Vagy magában. Szabi betegségére tényleg nem létezett különösebben hatásos orvosság. Reggel mégis adtam pár használhatatlan vackot Lilinek, amikor hazament tőlem.
(Szünet)
 Másnap este aztán újból felkeresett. De nem, most nem azért. Szabi ezúttal tényleg rosszul lett.
(Rövid szünet. Lili futva, Székffyvel érkezik.)
Szabina Lili, várj csak, menj le szépen a kertbe, hagyj minket egyedül!
Lili De Szabina…
Szabina (megsimogatja Lili fejét) Menj csak. (Lili távozik.)
(Az orvos belép.)
István Jól van. Enyhe roham, vedd ezt be szépen. Szabi, Szabi... Miért nem hallgatsz rám soha, nem lesz ez itt jó neked.
Szabina Nem is volt az soha.
István Akkor miért nem hallgatsz rám?
Szabina Köszönöm, megvagyok. Remekül, nélküled is. De Lilinek gondoskodásra van szüksége. Gondoskodásra, meg pénzre.
István Lilinek, mi?!
Szabina Neki hát. Lassan felnő, és semmit sem tud a világról…
István Már megint próbálkozol?! És pont ezzel az átlátszó, süket dumával? Azt akarod, hogy felvilágosítsam?!
Szabina István, nyugodj meg!
István Azt akarod, hogy elvigyem tőled?!
Szabina Hagyd abba a hisztériázást! Én a legjobbat akarom mindannyiunknak!
István És mégis miért vagy ilyen rohadtul önzetlen?
Szabina Akármi is történt köztünk, én elsősorban beteg vagyok, te pedig az orvosom!
IstvÁn Hát inkább ne legyél! Inkább tűnj el örökre, inkább itt dögöljek meg, de hagyj békén Lilivel!
Szabina És belegondoltál abba, hogy akkor mi lenne vele?
IstvÁn Mit tudom én! Akkor már úgysem tehetek semmit!
Szabina És ezzel, úgy gondolod, végeztél is? Elhárítod a felelősséget?! Akkor végképp egyedül marad, erre nem gondoltál?
István Akkor dögöljön meg! Akkor dögöljön meg inkább ő is! De hagyj békén! Csak ne kínozz!
Szabina Fejezd már be! Szánalmas vagy! Nem veszed észre, hogy tőlem függsz?! (Szünet) Unalmas vagy. Végtelenül. Az ágy mellé tedd le a gyógyszert. (István leteszi, elindul.)
(Sötét)
István hangja A másnap reggeli napilapokból értesültem, hogy elkezdik a bontást a tizenharmadik kerületben.
(Istvánt mutatják, amint befordul az utcán, az épület felé siet. )
Máté hangján (hallatszik fentről, idegesen) Sziszi... Sziszi, hol vagy? (István felfelé siet)
(Máté érkezik. Szabina ráugrik hátulról, dulakodni kezdenek, Lili is megérkezik. Máté megpróbálja lefogni Szabinát.)
Szabina Segítség! Megöl! Gyilkos! Meg fog ölni! (Szabina Lilihez rúgja a fegyvert, aki a kezébe veszi.)
Lili (Mátéra fogja a fegyvert) Hagyd abba! Hagyd abba! Azonnal hagyjátok abba! (Hangja elhaló Máté és Szabina dühödt ordibálásához képest, mert azok csak egymással vannak elfoglalva. István /az orvos/ is megjelenik az ajtóban.)
(Sötét)
(Pisztolylövés – most először!!!)
Lili hangján A nevem Lili. Gyilkos vagyok. Tudtam, hogy a nővérem rongy alak. Persze hogy tudtam. Meg hogy egész életemben hazudott nekem. Mindent tudtam. Hogy nem is táncos volt, hanem csak kurva. De miattam lett az. Fel kellett nevelnie. Tönkretettem az életét. 
István Én mondtam! Szabi, nem te ölted meg tizenkét éve! Nem te voltál, érted?! A rohadt életbe, most már látod, hogy ez volt az az egyetlen golyó?!

V. Ítélet

(Lassan kivilágosodik a tér, mereven áll Máté, az ajtófélfánál István, Szabinához közel fekszik még pisztollyal a kezében Lili, aki főbe lőtte magát. Szabina térdre ereszkedve ül, mereven maga elé bámul, előre-hátra ringatódzik, szórakozottan dúdol, néha fel-felnevet.)
Szabina Ne add meg a császárnak, ami a császáré, se Istennek, ami az Istené… Csak tarts meg mindent magadnak.
(Hirtelen oldalról fehér ruhás, ápoló kinézetű nő közeledik Szabina felé.)
Szabina Mariann! (A kezét nyújtja neki) Mariann!
Mariann Menjünk, Szabina, eljött a séta ideje. Együtt... (Felsegíti Szabinát, lassan kivezeti a színről) Együtt kimegyünk a kertbe.

VI. Utójáték

(Az üres padon egy alak ül.)
Szabina hangján Egy, kettő, három. Egy, kettő, három. Egy golyó, két golyó (Őrült kacajjal), három golyó. Nem hiszem el, hogy nem én lőttem le... Mindenki ezt bizonygatja. Hazudott a szemét. Valószínűleg tele volt a tár. Így lehetett. Így lehetett, hogy a tervem ellenére Lili még használni tudta. Mert ha valóban egyetlen golyó volt benne, tényleg nem én öltem meg őt. Akkor az egyetlen golyó a Lilié volt. Én egyedül a végzetben hiszek. Aki gyilkos, az gyilkos is marad. Egyetlen módon tudhatom meg, hogy én az vagyok-e. Hogy van-e több golyó a tárban.
(Szünet)
Mariann Szabina, már elég hideg van. Be kell mennünk.
Szabina Mariann? Igen, érzem, kezd hűvös lenni.
Mariann Gyere, segítek. (Lassan eltűnnek a képből, fény ugyanis csak a padon.)
Szabina hangján Az élet egy rohadt kis játék, ahol főnyeremény a halál, és mi vagyunk benne a bábok. A dobókockát keressük, mint a hülyék, néha pedig elhisszük, hogy megtaláltuk, szánalmas boldogság, és sajnos csak nagyon ritkán halljuk, hogy felettünk ki röhög. Aztán nyerünk. Így is, úgy is. Akkor meg, minek?!
(Pisztolylövés. Mariann teste élettelenül a padra hanyatlik, homlokából szivárog a vér. Sötét)
Vége 1.

(Máté egy gyűrött újságot tart a kezében, leül a padra, és olvasni kezd.)
Máté Egy ápolónő meggyilkolása kapcsán többszörös halmazatban ítélték el Székffy István neurológust… A pisztolyt, amivel a nő megölte az ápolót, felesége kérésére ő csempészte be… aki féltékenységből csaknem tizenhárom éven át tartotta a feleségét tudatzavart okozó gyógyszeres befolyás alatt, és a hajléktalanok között rejtegette a nőt és annak testvérhúgát… Bezárják az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet.
(Máté úgy rohan el a padról, mintha kergetné valami. Ezután újra sötét lesz.)
Vége 2.