[2011. november]

„A fű kinő utánad.”
(József Attila)
„miért szárad le, hogyha újra nő?”
(Babits Mihály)

1
A fű hiába
fű, mert féktelen kinő
majd. A pázsit más.
Felülről nyírják, ha túl
vadon hajt – a tündérkert
s a nyáj is erre termett.

2
De néha fű se
nő itt – csak ha tapossák,
sárba tiporják,
nyesik, nyírják, kinyírják.
Gazult, nyers, zöld a térség.
Ugarlik – nem művelt.

3
Buddha lábnyomát
formázgató vers – sima
ügy. Ez is japán
találmány… Hirosima,
majd Fukusima füstjén
alászáll néma fűszál.

4
A fűredaktor
megrongálódott, erős
fűrengésekben
károsult – hasadt fűmag
szivárog, szót sugárzik,
fertőz, életveszélyes.

5
A fűszerkesztő
üzemel, üzenget, nem
tud tuti tippet –
mi rossz, mi jó szöveg, vers,
mi a pálya, a gyep, s mi
egy fűszálban a mérték?

6
Arra vigyázz, csak
arra figyelj, fiam – fű,
mondat, szó, betű
mind helyénvaló legyen.
Úgy, hogy ne legyen való,
sem a helyén. Úgy még jobb.

7
Légy fű magadhoz,
kisfiam, s másokhoz is
légy fű! Igaz fű
csak így lehetsz. De fényben –
föld felett vagy föld alatt
létünk lényege fűség.