Most, hogy, mint vén fa, nem tudok mást,
ingani szélben, csak recsegni,
csillagképek mozgását lesni,
hallgatni repülők zúgását,
lesni fakúsz, gyík surranását,

most, hogy karom csak ölelésre
vágyik, szavam csak felelésre,
lábam csak a hozzád menésre,
szemem sírásra-nevetésre,

igen, hogy megleltelek s nem vagy
elérhető, hogy csak magam-levésre
kárhoztattál, kegyetlen, drága
kedvesem: jelzek füstté válva.

(Ez volna a harmadik napra
írandó ének; elsiettem,
lennék s nem lennék a helyemben,
fenyőgally tűzben
izzó testem,
csak vers, de hozzád közeledtem.)