[2015. december]
(KORNISA SÉTÁNY 16-BÓL, ÖTÖDIK EMELETRŐL)
Füstölni még kilépek, hajnaltól késő estig…
Egykedvűen, naponta vár rám a hosszú balkon –
A forrongó, fagyasztó, széljárta limlomokkal
Nyöszörgő, édes erkély – a kihűlt hamutartó.
Vonagló cigicsikkek csordulnak túl a tálból,
Magas légáramokban még lélegzőn, akárha
Csonkig szívott vagy sebten el is nyomott sok élet
Félig-meddig fölizzón, erőtlen füstölögve –
Fölgyűlt, bűzlő halomban megdermedten nyomorgók
Már egymás hegyén-hátán vergődnek hamvaikban,
Poklokra alászálltan. Bűnrossz, pocsék hasonlat –
Húsz éve, törvényszéken láttam zsúfolt folyosón.
Köpőcsészék beteltek, kincstári hamutálak
Horpadtan, fémes ízzel okádtak ott – a csikkek
Ítéletükre vártak, halasztott tárgyalásra,
Koholt vádakra, perre, hamistanúkra, korrupt
Törvénykezésre… Bírák, állami főügyészek
Suhogtak föl sötéten, talárban vitorlázva!
Karmos füstök cikáztak a mennybolt korridorján,
Mint bolydult bőregérraj – csapongott vad reménység,
Egyenlőség, szabadság… Mért is jutott eszembe
A füst, a szemmaró füst, a szúrós lég, ködöknek
Világba fulladása – épp most, mikor kiültem
Füstölni, füstölődni, szétnézni, megfakultan
Szétnézni még a fényben… Elnézni még a tompult,
Át- és beláthatatlan, fullasztó messzeségben,
Ahogy füstök fonódnak, falombok rángatóznak,
Nyögnek, törnek, ropognak, mint rossz korok gerince.
Közömbös, észrevétlen kis ágak, ép világok
Megroppanása hallszik – ősznek, télnek, tavasznak,
Távol, dühödt rügyeknek sok, apró robbanása!
Mind távolabbra hajszolt, erőltetett menetben –
Ahogy füstök vonulnak mocskolt fellegtapétán,
Határtalan tömegben torlódva rongyaikkal,
Mennyekre fodrozódva, hullámzón, megcsavartan,
Mint pengedrótkerítés. Vak égen kék plakátok
Tépett füstök pannóján – kivakart panorámák
Kampány- s vívmányanyagként, reklámul fölragasztva.
Felhők írása fénylik írástudatlanoknak –
Kopottan, mint a szégyen, a szó amnéziája.
Ahogy meggyűl a cinkos szájban a cigaretták
Kifulladt, néma füstje – gomolygó félelem száll.
Füstölni, nézelődni elég a táj, a tömbház,
Elég a szép kilátás – egy keskeny, hosszú balkon,
Erkélyország szívében egy kihűlt hamutartó.
