Asper eram et bene discidium me ferre loquebar

Nem láttalak már hat hete, kedvesem.
Ki tudja, hol jársz éppen, a díszletet
a pálmafák vagy fjordok adják,
nap melegít, vagy a fagy diderget.

Kétszer beszéltünk kedden. Azóta sem.
Pörögsz ezerrel, engem is elsodor
a munka, menni kell, ha hívnak…
Nélküled ébredek, úgy hiányzol.

Fahéj a számban, rágom az illatos
fűszert: te hoztad, kínai otthonod
kertjében tépted, és narancsba
szúrva, mint meglepetést – selyemsál

vagy drága parfüm és aranyékszerek
helyett – egyéni, szép születésnapi
titkos ajándékul nekem adtad.
Illatod épp ilyen fás-narancsos.

Tudom, ha rágom, visszajössz, épp, mire
elfogy fahéjam, elfogy a szétreszelt
narancs. Varázslat ez, hogy érezd:
vágyom az illatodat. Idevárlak!