[2015. január]

---

EGY DAAD-ÖSZTÖNDÍJ ELŐZMÉNYEI
ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

Ha Gáll Ernő sejtette volna, hogy 1967-es nyugat-németországi DAAD-ösztöndíjútja1 milyen következményekkel jár majd idehaza, élete első nyugati utazását és egyben ösztöndíját minden bizonnyal lemondta volna. Csakhogy nem volt honnan sejtenie, hiszen akkoriban még halvány fogalma sem volt arról, hogy őt a rendszer – amelynek felsőbbrendűségében hitt, amelynek kibontakozásához és megszilárdításához hozzájárult, s amelynek objektív kritikán alapuló tökéletesítésében folyvást bízott – szerkesztőségi és egyetemi munkahelyén, továbbá otthonában és az utcán is megfigyelteti. Nem tudta, hogy a titkosszolgálat lehallgató-készülékekkel szerelte fel szerkesztőségi irodáját és lakását, és elolvasta teljes levelezését, mint ahogyan arról sem volt tudomása, hogy számtalan ügynököt állítottak a nyomába, akik gyakorlatilag minden egyes mozdulatáról részletekbe menő jelentéseket írtak.


Előzmények

Korábban egyetlen alkalommal találkozott a román titkosszolgálattal, 1948-ban, amikor kihallgatták. De azt bizonyára indokoltnak tartotta. Akkoriban a párt Kolozsváron megjelenő és egész Erdélyben terjesztett Igazság című napilapjának a főszerkesztője volt. Kérdezői mindössze azt akarták tőle megtudni, hogy kitől kapta a lap a „Penescu korábbi miniszter" testvéréről2 szóló, 1948. február 5-én közzétett hírt.3 A hír ugyanis kapcsolatban állt azzal a hatósági akcióval, amelynek során Szatmárnémetiben „kémeket" tartóztattak le – állította a titkosszolgálat. Gáll Ernő ezzel kapcsolatban adta a titkosszolgálatnak első és utolsó nyilatkozatát, amelyet, kihallgatását követően, 1948. március 13-án foglaltak jegyzőkönyvbe, és amelyben mindössze azt közölte, hogy a szóban forgó, 1948. február 5-én publikált anyagot, az általa szerkesztett lap 1948. február 2-án vagy 3-án, szatmári tudósítójától, Joláti [Joláthy B.] Zoltántól kapta.4
Ez után az epizód után Gáll életútját a titkosszolgálat évekig nem keresztezte. Az 1956 őszi események azonban Erdélyben is megváltoztatták a helyzetet, és az a tény, hogy a magyarországi eseményeket ellenforradalomnak bélyegző központi pártvezetőségi táviratot, a Bolyai Egyetem rektor-helyetteseként, Gáll Ernő megtagadta az egyetemi kollektívával elfogadtatni, sokat nyomhatott a latban. A Bolyai Egyetemen történtekért, a Miron Constantinescu5 részvételével zajlott 1956. november 3-i gyűlésen, őt tették felelőssé; „engedékenységért, a kötelező éberség hiányáért, általában liberalizmusért" marasztalták el. Ennek következményeként nem maradhatott rektor-helyettes, igaz, már a négyéves mandátuma is lejárt, s 1956 végén tisztségéből felmentették.6
Nehéz ma eldönteni, hogy Gáll Ernő titkosszolgálati megfigyelésének és átvilágításának 1957 februári kezdete ugyanennek az elmarasztalásnak a másik következménye volt-e, vagy esetleg annak a folyománya, hogy a Korunk folyóirat újraindítása – az 1956 novembere után alkalmazott megszorítások és üldözések ellentételezéseképpen – napirendre került, és abban a hatalom neki vezető szerepet szánt. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy megfigyelése az 1956-os magyarországi események nyomán az erdélyi magyar értelmiség ellen általánosan foganatosított intézkedések keretébe illeszkedett.
Bárhogyan volt is, tény, hogy a Gáll Ernőről szóló első román titkosszolgálati megfigyelési irat7 1957. február 11-én készült, „a 2. számú Ház"-nak nevezett, konspirált kolozsvári találkozóhelyen. Ott jelentett ugyanis tartótisztjének, Mărgineanu Emil főhadnagynak, az Utunk irodalmi lap szerkesztőségében dolgozó „Szempéteri Károly" fedőnevű ügynök arról, hogy a Korunk folyóirat februári újraindulásának milyen visszhangja volt a sajtóban, és hogy az új szerkesztőségben ki milyen beosztásba kerül. Az ügynök szerint a lap újraindítását a választási kampányban is felhasználták, azt bizonyítandó, hogy az állam törődik a nemzeti kisebbségekkel. „Szempéteri Károly" pontosan tudta, hogy Gáll Ernő főszerkesztő felel majd a belpolitikáért és a szocializmus hazai építésének valamint a párt­életnek a kérdéseiért, ő írja majd alá a leveleket, és tárgyal a párt- és állami fórumokkal, de a szerkesztőség többi tagját is felsorolta, feladataikkal együtt. Az informátor nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Gáll Ernő korábban a Bolyai Egyetem rektor-helyettese volt, s hogy egyetemi katedráját majd főszerkesztőként is megtartja.8
Négy hónappal később, 1957. június 26-án, Rusu Constantin hadnagy, az Állambiztonsági Minisztérium III. Igazgatóságának munkatársa kérte: ellenőrizzék a Securitate kartotékjában, hogy Gáll Ernő ügynök-e, kapcsolata-e valamelyik ügynöknek, és tegyék hozzáférhetővé a róla készített teljes anyagot. A válasz két nappal később érkezett, és abból egyértelműen kiderült: 1. Gáll Ernő nem ügynök, nem kapcsolata valamelyik ügynöknek, és róla a Securitate levéltárában egyetlen anyag létezik, a már említett 1948-as kihallgatásának jegyzőkönyve.9 Újabb három hónap elteltével, 1957. október 11-én, az „Emil Isaia" fedőnevű ügynök azt jelentette tartótisztjének, Sălişteanu Ioan hadnagynak, hogy több barátja előtt Gáll Ernő kijelentette: az 1957 nyarán Romániában lezajlott Hruscsov–Tito-találkozó célja Délkelet-Európa föderalizálása volt, Romániát beleértve. Amiből arra a következtetésre jutott, hogy a dolgok a népi demokráciák államaiban egyre hangsúlyosabban a szocializmus irányában haladnak, s nem pedig a kommunizmus felé. Gáll úgy vélte, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nyugati szociáldemokrata sajtó is hangnemet változtatott, már nem annyira kritikus a Szovjetunióval szemben, mint közvetlenül az 1956-os magyarországi események után, sőt „méltató hangnemet" használ, olykor pedig egyetért a szovjet külpolitika egyes irányzataival is.10
1958-ban egyetlen Gáll Ernővel kapcsolatos jelentés létezik az iratcsomóban, augusztus 3-i keltezéssel. Ez szintén „Szempéteri" ügynök tollából való, aki ezúttal a tartományi és a városi pártaktíva ülésén a Korunk, az Utunk, a Tribuna és a Steaua folyóiratok munkatársaival kapcsolatos heves bírálatokról tájékoztatta tartótisztjét, Jurca Iosif főhadnagyot. Az ügynök szerint Gáll Ernőt durva bírálat érte, és menesztik a Korunk éléről, de az is megeshet, hogy önkritikáját kielégítőnek találta a párt, és főszerkesztő marad. „Szempéteri" úgy tudta, hogy a szóban forgó aktívaülésen Miron Constantinescu fokozott felelősségvállalást kért valamennyi szerkesztőtől, szigorú és mély önkritika gyakorlását, amely révén távolodjanak el a revizionista hatásoktól, és kötelezzék el magukat a pártfegyelem mellett.11
Hogy a megszorítások 1959-ben is folytatódtak, arról csak közvetve értesülünk. Nem könnyű értelmezni ugyanis Deutsch Andrei (Endre) saját kezűleg írt nyilatkozatát, amelyben több ponton bírálta Gállt, de amelynek konklúziója szerint „Gáll Ernő (…) meggyőződéses kommunista, csakhogy megengedett magának egy sor olyan cselekedetet, amelyek adott idő­szakban a proletáriátus ügyének ártottak".12 A nyilatkozóról Dávid Gyula visszaemlékezéséből tudunk meg érdekes részleteket: biológia szakot végzett Kolozsváron, és 1956-ban a kolozsvári Igazságban román fordításokat és apró cikkeket közölt; 1959-ben letartóztatták, börtönbüntetésre ítélték, és 1959 szeptemberében a brăilai Nagysziget egyik politikai kényszermunkatáborába, Salciára hurcolták.13 Más forrásból derül ki, hogy Deutsch 1956-ban a Bolyai Egyetemen végzett természetrajz–biológia szakot, s lázítás vádjával 1959-ben tartóztatták le Kolozsváron, s hogy kezdetben Szamosújváron raboskodott, onnan került Salciára.14 Így már világossá válik, hogy a nyilatkozatot – nem önszántából – még Kolozsváron írta, a vizsgálati fogsága idején, azt megelőzően, hogy hat évre elítélték.
A Bolyai Egyetem felszámolását követően, egy időre Gáll Ernő is kikerülni látszott a Securitate érdeklődési köréből. 1960-ban egyetlen dokumentum sincs róla az iratcsomóban, és 1961-ben is mindössze egyszer készült róla jelentés. Ezt a „Bălan Ioan" fedőnevű ügynök írta tartótisztjének, Mărginean Emil századosnak, 1961. október 4-én. Az informátor szerint Gáll Ernő kijelentette Lőwi Istvánnak,15 hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja fokozatosan megsemmisítette XX. kongresszusának a határozatait, mert rájött, hogy azok beláthatatlan következményű politikai megrázkódtatásokat okozhatnak. Olyanokat, mint például a magyarországi 1956-os eseményeket, amelyek a szocialista tábor egységét veszélyeztették. A katasztrófa elkerülése végett, visszatértek tehát a kongresszus előtti politikai vonalhoz. A tartótiszt felettese a jelentés ismeretében úgy döntött, hogy Gáll Ernő tevékenységéről feljegyzést kell küldeni a tartományi pártbizottsághoz, összefoglalva valamennyi vele kapcsolatos addigi információt.16
Gáll Ernő 1962 nyarán, Nagyváradon tett a Securitate számára egyér­telműen ellenségesnek tetsző kijelentéseket. Július 20-án például meglátogatta otthonában Robotos Imrét,17 akinek a lakásában lehallgató-készülék volt beszerelve. A lehallgatott anyagból kiderült: Robotos és Gáll egyetértettek abban, hogy a magyarországi hatóságok nyíltabbak és őszintébbek, a romániaiak azonban a dolgok mélyére látnak, és ismerik a valós állapotokat. Robotos szerint a hazai újságokból semmit nem lehet megtudni, hivatalos politikává vált ugyanis, hogy a negatív híreket elhallgassák. Gáll úgy vélte, hogy eközben az ember a budapesti Népszabadságból sokkal érdekesebb dolgokról értesülhet. A lehallgatási összefoglaló szerint Gáll Ernő felesége18 Robotostól kölcsönkért egy könyvet.19 A könyv szerzőjére és címére (Németh László: Iszony) már csak a következő dokumentumban derült fény. Ezúttal a „Szabó Mária" fedőnevű ügynök jelentett arról a baráti beszélgetésről, amelynek résztvevőit Gáll Ernő hívta meg 1962. július 31-én a nagyváradi Sirály (Pescăruş) étterembe, s amelyen elsősorban Németh László regényéről beszéltek. Gáll Ernő felesége rossz véleménnyel volt a regényről, szerinte ugyanis a szerző azt a benyomást kelti, mintha a regény hősének városában nem léteznének igazi kommunisták.20
Mindez persze Gáll szempontjából csak játéknak tűnhet, hiszen Nagyváradon például nem Gáll Ernő és felesége volt a megfigyelt célszemély, hanem Robotos Imre és Simon Magda,21 akik – a nagyváradi Aronescu Constantin százados megjegyzése szerint – a 63. számú csoportos akció célszemélyei voltak.22 Korábban „Szempéteri" ügynök sem kimondottan Gáll Ernőről jelent, hanem a Korunk megalakulásáról, vagy pedig arról, hogy a párt tartományi és városi vezetősége több kolozsvári folyóiratot bírált. Mint ahogyan az első olyan ügynöki jelentés, amelyet a Korunk szerkesztőségé­ben dolgozó személy írt, sem Gáll Ernőt vette célba, hanem a nagyszalontai Dánielisz Endrét,23 aki a Korunk szerkesztőségének írt levelében a nagyváradi Fáklya napilap helységnév-használatát bírálja. Az „Aczél" fedőnevű ügynök mellékelte jelentéséhez Dánielisz levelének eredetijét és a Fáklya kifogásolt írásának újságkivágását, s arról informálta tartótisztjét – a kolozsvári magyar humánértelmiségi körök életét a későbbiekben is sokat keserítő Oprea Florian főhadnagyot –, hogy Gáll Ernő elutasította a nagyváradi szerkesztők eljárását, akik az írásban a román helységneveket használták, miközben ilyesmire nem volt felső utasítás. Az informátor azt is megemlítette, hogy a Dánielisz-levélhez mellékelt újságcikk elolvasását követően, Balogh Edgár, a Korunk felelős szerkesztője24 kijelentette: „férfias szavakat fog írni a Fáklya főszerkesztőjének". „Aczél" közölte ugyanakkor, hogy szeptember 9-én, a kolozsvári Sirály (Pescăruş) cukrászdában Salamon László25 elmesélte neki, hogy Nagyváradon, Horváth Imrével,26 Simon Magdával és Robotos Imrével az ügyről beszélgetve, megkérdezte Robotost: miért a Fáklya az ország egyedüli újságja, amely a földrajzi elnevezéseket románul használja? Robotos erre ironikusan azt válaszolta, ne törődjön vele, majd „elvégzik a szükséges szintre hozást, és akkor semmilyen panasz nem lesz".27
A jelentéshez az Oprea főhadnagy által írt megjegyzésekből kiderül, hogy Gáll Ernőt a titkosszolgálat nem tartotta megfigyelése alatt, Robotos Imrét, Simon Magdát és Balogh Edgárt viszont – csoportos megfigyelési akció keretében – igen. Ugyanakkor Lázár Józsefet28 és Salamon Lászlót nacionalista elemként tartották nyilván. A főhadnagy utasította az ügynököt, hogy figyelje meg, milyen nacionalista tartalmú beszélgetéseket folytat Balogh Edgár, akire egyben a „Both Pál" és a „Vass" fedőnevű ügynököket is ráállították.


Kuba blokádjának rossz hatása

Határozottan nem tett jót Gáll Ernő titkosszolgálati megítélésének, hogy 1962. október 23-án berohant a Tribuna szerkesztőségébe, és az ott zajló munkaértekezletet megszakítva kijelentette: a háború kitörése elkerülhetetlen, hiszen Kuba blokádjával az Egyesült Államok súlyos nemzetközi helyzetet teremtett; arra biztatta a Tribuna román szerkesztőit, hogy hallgassák a budapesti rádiót, mert az „gyorsabban és bővebben" tájékoztat a történésekről. Persze, a román irodalmi hetilap szerkesztőségében is több besúgó dolgozott. Az egyik legaktívabb, a „Lucian Chintoan" fedőne­vű ügynök, október 24-én29 és 25-én30 keltezett jelentéseiben foglalta össze Oprea főhadnagy számára a történteket és azok következményeit a szer­kesztőségbeli hangulatra. Az előbbi jelentésre felvezetett megjegyzéseiben Oprea főhadnagy leszögezte: „Gáll Ernő, a kolozsvári Korunk folyóirat fő­szerkesztője, az RMP [Román Munkáspárt] tagja. Több alkalommal is nacionalista magatartással jelezték." Javasolta, hogy a Gáll Ernővel kapcsolatos valamennyi anyagot gyűjtsék össze, és készítsenek az RMP számára tájékoztató feljegyzést.
„Aczél" november végén tett újabb jelentést Oprea főhadnagynak. Közölte, hogy a Nagykárolyban élő Gyárfás Endre31 „volt nagyváradi újság­írót" – akit illegalitásbeli tévedései miatt 1952-ben kizártak a pártból, és aki akkoriban 150 lejes betegnyugdíjából élt – többen is havi 25 lejjel segítik. Az informátor szerint a pénzt rendszerint a Korunk adminisztrátora, Vajda Ágnes gyűjtötte össze, a segélyezők pedig Orosz Irén,32 Szilágyi András,33 Mikó Ervin34 és Marosi Péter35 az Utunktól, Gáll Ernő és Balogh Edgár a Korunktól, Schwartz András nyomdai korrektor, Csehi Gyula36 egyetemi tanár, valamint Develeanu [helyesen: Deheleanu] Margareta37 és Kohn Hillel38 ny. egyetemi tanárok voltak. Korábban Nagy István39 író is hozzájárult a segélyezéshez, de mivel a támogatást nem tartotta elvszerű­nek, megszakította. A kapott információk következtében, Oprea főhad­nagy felettese, Puşcaşiu Ilie százados elrendelte, hogy a feljegyzésben sze­replő személyeket közös csoportként vonják megfigyelés alá, mert olyan elemeket segélyeznek, „amelyek nem hűek a rendszerhez". Javaslatát de­cem­ber 18-án jóváhagyták, de alkalmazására csak később került sor.40
Egyelőre, 1963-ban, a dossziéba egymást követően érkeztek az ügynöki jelentések. „Valentin" ügynök április elején arról jelentett tartótisztjének, Chifor Cornel őrnagynak, hogy Gáll Ernő tájékoztatta Jordáky Lajost41 arról az álláspontról, amelyre a párt helyezkedett a KGST-vel szemben, amely az internacionalizmus visszaszorításában és a nemzeti jellegek hangsúlyozásában is megnyilvánul, s amely megmagyarázza a magyarellenes, elrománosítási intézkedések sorát, de ugyanakkor az intézmények élén alkalmazott személycseréket, illetve az akadémián történt választásokat is. Gáll bírálta, hogy „a sovén, sötét múltú" Pascu42 akadémikussá válhatott, miközben a párthű illegalista Cheresteşiu43 nem.44 „I. Dragomir" ügynök ugyancsak áprilisban közölte, hogy miután a Nagy Albert festő által a pártvezetésnek írt levelet elolvasta, Gáll Ernő arról panaszkodott Hans Löw [Loew] művészettörténésznek,45 hogy ő maga is ahhoz a „közeghez" tartozik, amelyet Nagy szerint nemzeti elszigetelődési hajlam jellemez.46 Májusban „Aczél" ügynök arról jelentett, hogy Gáll Ernő anyagilag segíti Surányi Erzsébetet,47 akit szeretne fél normával alkalmazni a Korunknál, de Surányi kapcsolatban állt a kegyvesztett Jakab Sándorral,48 így nehéz ezt kiviteleznie.49 Azután, augusztusban, „Ioachim Udrişte" ügynök pletyka ízű jelentése következett Bodor Pálról50 és Bálint Tiborról,51 amelyben arról is szó esett, hogy Bálint elvitte Becski Andor52 Magyarországon élő irodalmárt Gáll Ernőhöz. Erre a jelentésre Sălăjan Iulian százados a követ­kező Gállra vonatkozó megjegyzést írta: „Gáll Ernő RMP-tag [RMP = Román Munkáspárt], nacionalista megnyilvánulásairól ismert."53
Mindezek nyomán a kolozsvári Securitate a kolozsvári pártbizottság első titkárának, Aurel Ducának54 címzett átiratot készített, amelyben az „elmagyarosodott zsidó" Gáll Ernő Korunk-főszerkesztő megfigyelésének engedélyezését kérte. Az 1963. szeptember 20-án keltezett dokumentum szerint Gáll számtalan alkalommal tanúsított nacionalista és ellenséges magatartást, rágalmazta a hazai irodalmat, azt állította egyebek között, hogy a szólásszabadság nincs biztosítva, kapitalista rádióállomásokat hallgat, kapcsolatban áll hazai és magyarországi nacionalista és ellenséges elemekkel, amelyek koncepcióival és gondolataival egyetért, anyagi támogatási akciókat szervez politikailag kompromittált nacionalista elemek javára, és hozzájárul nem megfelelő személyek által írt anyagok publikálásához. Az átirattervezetet Pleşiţă Nicolae őrnagy,55 a kolozsvári Securitate parancsnoka nem hagyta jóvá, és nem írta alá. Utasította viszont beosztottjait, hogy készítsenek Gáll Ernőről egy feljegyzést Vaida tartományi első titkárnak,56 amelyben mutassanak rá, hogy „biztos forrásból" (értsd: lehallgatási anyagokból) vannak információik Gáll Ernő nacionalista magatartásáról, és kérjék informatív megfigyelésének engedélyezését is.57 A dossziéban ugyan nincs bizonyíték arról, hogy a Vaida tartományi első titkárnak szánt átirat is elkészült, de efelől kevés kétségünk lehet. Nem valószínű, hogy befolyásolta a dolgok alakulását „Szempéteri" ügynök október 3-i újabb jelentése, amelyben szintén beszámolt Becski Andor kolozsvári jelenlétéről, és arról, hogy látogatása idején mások mellett Gáll Ernővel és Balogh Edgárral is találkozott.58
Közben a Korunk szerkesztőségét lehallgató-készülékkel szerelték fel, amelyet „Balogh Edgár fix állomásnak" neveztek el, ami ismételten bizonyította, hogy Baloghot figyelték meg, s kijelentéseiről tudomásuk volt. Gáll Ernő eleinte csak „mellékszereplő"-ként került a látókörükbe, hogy aztán ott rekedjen.
A Gáll-iratcsomóban az első lehallgatott szerkesztőségi beszélgetés 1963. július 4-i, résztvevői pedig Gáll Ernő és egy diák, akit – tanáraként – Gáll olvasásra, könyvek, folyóiratok és napilapok tanulmányozására biztatott. Elmagyarázta neki egyebek között, hogy Csehszlovákiában már két hónapja megélénkült a politikai élet, mozgolódások vannak, elkezdődött a személyi kultusz lebontása, változásokat vezetnek be, és az írók is előálltak a követeléseikkel. A Szovjetunióban pedig kiadtak egy könyvet, amely a Sztálin idején ott működő lágerekről szól. Ezen lágerek létezéséről „eddig mi nem tudtunk" – szögezte le a főszerkesztő. A könyvet59 „bizonyos" Szolzsenyicin60 (a Securitate a nevét sem tudta helyesen leírni) írta, és egy részét már hozta is a Nagyvilág című folyóirat 1963/2. száma.61
A második lehallgatott és rögzített szerkesztőségi beszélgetés 1963. július 6-i, és abból kiderül, hogy a lehallgatás 24 órán át tart, hiszen a megfogalmazás szerint „7,30 órától 11,20 óráig nem beszélnek", „12,19 órától 12,56 óráig nem beszélnek", és aztán „13,05 órától 7,30 óráig csend van". A délelőtt folyamán azonban Balogh Edgár feltehetően Gáll Ernővel beszélgetett Méliusz József62 fiáról, Péterről, akit Marosvásárhelyen dr. Csíki Kálmán és Miskolczy professzor kezelt.63
Lehallgatták, természetesen, a telefonbeszélgetéseket is. 1963. október 3-án például Gáll Ernő a szerkesztőségből hívta fel Mikó Imrét,64 akivel megállapodott abban, hogy másnap délelőtt a boltban felkeresi.65 Egy hónappal később már Gáll Ernő otthoni telefonbeszélgetéseit is rögzítették. A beszélgetések írott változatai előbb, 1963. november 3-án, Gáll Ernő célszemély telefonállomásának forgalmát rögzítették,66 később azonban, november 23-án, a célszemély már „GUSTI"; ez Gáll Ernő első megfigyelési fedőneve volt, pontosabban telefon-lehallgatási fedőneve.67


Az oroszlán barlangjában – önként

A Securitate által 1963 végére begyűjtött anyag elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Gáll Ernő komolyan bajba kerüljön. Arról nincs adat a dossziéban, hogy ez alkalommal is behívatták a tartományi pártbizottsághoz, és felelősségre vonták volna, de a fejleményekből erre következtetni lehet. Gáll Ernő ugyanis találkozót kért a Securitate vezetőségétől, amire – a dosszié tükrében – sem addig, sem azt követően, soha nem került sor. Nem volt ezt túlságosan nehéz megtennie, a tartományi Securitate-parancsnok szintén tagja volt ugyanis a tartományi pártbizottság bürójának, két kommunista pedig minden további nélkül elbeszélgethet – például egy félreértést tisztázandó.
Két beszélgetésre kerítettek sort, 1964. április 1-jén és 7-én, mindkettő a Kolozs Tartományi Belügyi Igazgatóság székhelyén zajlott le, ahol a beszélgetőpartner mindkét esetben maga az intézményvezető Pleşiţă Nicolae őrnagy volt. Persze, mindkét beszélgetést rögzítették, majd lejegyezték.68 Az első beszélgetés 10,50 órától 11,20 óráig, a második 9,00 órától 11,12 óráig tartott, összesen tehát három óra és negyvenkét percet.
A beszélgetés-leiratok arra utalnak, hogy a lehallgatási felszerelés rendkívül gyenge minőségű volt. Mindkét felvétel sok helyen megszakadt, és a szövegek leírójának számtalan alkalommal kellett a leiratban megjegyeznie: „nem lehet érteni", „megszakadt", „a zaj miatt érthetetlen", „csak szófoszlányok hallatszanak" stb. A két beszélgetés leírt szövege azonban így is ötvenoldalnyi gépelt anyagot tesz ki, s már az elsőből kiderül, hogy a fő téma valójában nem Gáll Ernő, hanem Balogh Edgár volt.
Balogh Edgár ellen akkor már olyan testes vádhalmaz fogalmazódott meg a titkosszolgálat tippjei alapján a pártvezetőségnél, hogy Gáll Ernő könnyen rájöhetett: a kialakult helyzet már magát a folyóirat létét is veszélyezteti. Talán ezért is kezdeményezte a beszélgetést, amelyet tisztázó jellegűnek képzelt el, és ezért is dönthetett úgy, hogy önként besétál az oroszlán barlangjába. A mindenre képes oroszlán, Pleşiţă őrnagy, persze minden hájjal megkent tiszt volt, s úgy gondolhatta, könnyen fogást talál majd a Korunk főszerkesztőjén. Azonban csalódnia kellett. Gáll foggal-körömmel védte Balogh Edgárt, miközben a főszekus az összegyűjtött információkból pontosan tudta, hogy Gállnak és Baloghnak mekkora és milyen éles ellentéteik és vitáik vannak. Éppen ezért Pleşiţă fél óra elteltével be is fejezte az első találkozót, és néhány nap múlva újabb találkozót javasolt. Érezhette, hogy – Gáll sikeres sarokba szorítása végett – jobban fel kell készülnie.
A második alkalommal Pleşiţă őrnagy jóval messzebbről, a Hruscsov keltette feszültségekből és a szocialista országok közötti ellentétekből kiindulva próbálta Gáll Ernőt zavarba hozni, s Balogh Edgár elítélésére rávenni. Gáll azonban változatlanul ugyanazt hajtogatta: Balogh elvtárs rendes, becsületes ember, jó kommunista, aki sok mindent mond ugyan, de semmiképpen nem ártana az országnak és az ügynek, az erdélyi magyarságnak és a magyar–román békés együttélésnek még kevésbé. Éppen ezért majd szóba fog állni vele komolyan, és álláspontjainak átértékelésére fogja őt rávenni.
Közismert e két ember – Gáll és Balogh – viszonya egymáshoz, azzal egyetemben, ami összekötötte, illetve elválasztotta őket egymástól. Mindegyikük másképpen szerkesztette volna a lapot – ha tehette volna –, mint a másik, más emberekkel, más elképzeléssel, más ideológiai vonalon, más kitekintéssel, másmilyen tematikára összpontosítva. Ha valaki e lehetetlen viszonyról mégsem szerzett volna ez idáig tudomást és elegendő, világos és tárgyszerű információt, mindenképpen érdemes elolvasnia néhány oldalnyit a Gáll Ernő–Balogh Edgár levélváltásból,69 és azonnal megértheti ennek a viszonynak a mára már több részletében is feltárt és széles körben ismert bonyolultágát, összetettségét.
Szerkesztőségen és közösségen belüli hatalmi kérdés is volt ez a Balogh-féle magatartás, de a két világháború között kiélezett magyar–zsidó ellentét jegyeit is bőségesen magán hordozta. Balogh hangsúlyosan és kitartóan kifogásolta Gáll „liberalizmusát", „kozmopolitizmusát", Nyugat-orientáltságát.70 Széles körben nyíltan kommentálta, hogy „miközben a magyarság egyik vezetője, hiszen az első számú magyar ideológiai kiadvány főszer­kesztője", nem érez „eléggé együtt a magyarsággal", „nem képviseli a magyarokat", mert „túlságosan kötődik a saját nemzetiségéhez, amit néha az írásai is tükröznek", és a szerkesztőségben is igyekezett zsidókkal körülvenni magát. Márpedig „a zsidóknak be kellene illeszkedniük a magyar kisebbségi szellemiségbe, életbe és hagyományokba, és nem kellene a magyarság ügyeiben akadékoskodniuk és ellenkezniük".71 Balogh Edgár több alkalommal tett burkolt vagy teljesen nyílt antiszemita megjegyzéseket, amelyekről a titkosszolgálat is tudott.
Gáll Ernőre ez a viszonyulás kétségtelen, hogy bénítóan hatott. Ő ugyanis tökéletesen asszimilálódott, magyarnak vallotta magát, magyarul gondolkozott, és magyarul érzett. Más kérdés, hogy igényelte az európai kitekintést, és igyekezett számon tartani a marxi gondolat korabeli újrafogalmazásával kapcsolatos reflexiókat – bárhol is fogalmazódtak meg azok.
Elvi ellentéteik dacára, a Securitate egyformán ellenséget látott bennük.


(Következő számunkban folytatjuk.)


JEGYZETEK

1 DAAD = Deutscher Akademischer Austauschdienst (Német Felsőokta­tási Csereszolgálat). A DAAD több évtizede közvetít különböző ösztöndíj-programjainak keretében diákokat, diplomásokat, doktoranduszokat, posztdoktorokat, kutatókat és oktatókat németországi felsőoktatási intézményekbe.
2 Penescu Nicolae (1896–1982) román parasztpárti politikus, aki a Constantin Sănătescu-kormányban, 1944. november 4.–december 6. időszakban belügyminiszter volt. A Iuliu Maniu által vezetett Nemzeti Parasztpárt főtitkára volt. A parasztpárti vezetők perében, 1947 novemberében öt év szigorított börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1964-ben, Charles de Gaulle francia elnök személyes intervenciója nyomán helyezték szabadlábra, és távozhatott Franciaországba. Ezt követően folyamatosan beszámolt a nyugati világnak a romániai kommunista rendszer által foganatosított terrorról. Az emigrációban folytatott tevékenysége zavarta a Securitatét, ezért a Nicolae Pleşiţă által vezetett Külföldi Hírszerzési Igazgatóság (Direcţia de Informaţii Externe) párizsi lakására levélbombát küldött. Az 1981. február 3-én kézbesített csomagon a tartalmát illetően ennyi állt: „Nyikita Hruscsov emlékiratai". Penescu súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek következtében 1982-ben elhunyt.
3 Szatmári tudósítónktól: Letartóztatták Penescu volt manista belügyminiszter öccsét. Igazság, 1948. február 5., 3. (A mindössze hétsoros hír szövege a következő: „A szatmári rendőrség letartóztatta Penescu Cornel volt ezredest, volt vezérkari főnököt, aki húgával együtt hamis iratokkal bujkált a megyében. Penescu exezredes úr, aki egyébként öccse a manista kormány volt belügyminiszterének, álnéven sem tagadta meg valódi mivoltát. Továbbra is uszított demokráciánk ellen, és a legképtelenebb rémhírekkel igyekezett a lakosságot szédíteni. Penescut és húgát átkísérték az ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró már ki is hallgatta őket.")
4 Extras. Dos, nr. 11 – vol. 28., fila 271, 21.I.1958. (Kivonat. 11. sz. dosszié – 28. köt., 271. lap, 1958. I. 21.) In: Ministerul Afacerilor Interne. Dos. nr. 110053/2, vol. II. Arhiva operativă. Dosar: Material privind pe GÁLL ERNŐ Fond operativ. Fond A. Dosarul a fost microfilmat azi: 9 martie 1979 de U. M. 0916 Cluj, Semnătura: TOMA. CNSAS – 22 august 2008: Nr. I210370/2 (Belügyminisztérium. 110053. sz. dosszié, II. kötet. Operatív levéltár. Dosszié. Gáll Ernőt érintő anyag. Operatív alap. A. alap. A dossziét ma, 1979. március 9-én mikrofilmezte a 0916. sz. katonai egység, Kolozsvár. Aláírás: Toma. CNSAS – 2008. augusztus 22., I210370/2. sz.), 7. (A továbbiakban: Gál-2)
5 Constantinescu Miron (Kisinyov/Chişinău, 1917. december 13. – 1974. július 18., Bukarest) marxista filozófus, szociológus, történész, az RKP befolyásos politikusa, a Román Akadémia tagja.
6 Gáll Ernő: Számvetés. Huszonkét év a Korunk szerkesztőségében. Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1995, 32–33.
7 Legalábbis ez derül ki a Gáll Ernő megfigyeléséről készített Securitate-iratcsomó tíz kötetének több ezer oldalnyi anyagából, amelyet a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) 2008. augusztus 22-én az egykori célszemély özvegyének kérésére adott ki. Itt mondok köszönetet Gáll Évának, aki a CNSAS-tól kapott iratokat rendelkezésemre bocsátotta. És itt kell megjegyeznem, hogy a CNSAS által kiadott tízkötetnyi iratcsomó összesen 3308 oldalnyi anyaga (1. dosszié: 330 o; 2. dosszié: 169 o; 3. dosszié: 205 o; 4. dosszié: 461 o; 5. dosszié: 207 o; 6. dosszié: 325 o; 7. dosszié: 258 o; 8. dosszié: 384 o; 9. dosszié: 567 o; 10. dosszié: 402 o.) rendkívüli mértékben hiányos. A dossziék látványosan magukon viselik annak jegyét, hogy kiadásuk előtt a dokumentumokat láthatatlan kezek gondosan átfésülték, az iratcsomóból nagyon sok aktát – amelyek egyikére-másikára a kiadott dokumentumokban utalás történik – eltávolítottak, és az oldalakat átszámozták. Az 1970 tavaszán lezárt iratcsomóból például 960 oldalnyit adtak ki, holott a megfigyelés lezárási feljegyzésében 1236 oldalnyi levéltárba küldött anyag szerepelt.
8 Sursa (forrás): „SZEMPETERI". Lt. maj. Mărgineanu Emil. 11. febr. 1957, orele 20,55 în Casa Nr. 2. Notă informativă („Szempéteri" ügynök. Mărgineanu Emil főhadnagy. 1957.02.11., 20,55 órakor a 2. sz. Házban. Tájékoztató feljegyzés „SZEMPETERI KAROLY" aláírással). In: Gáll–2, 5–6.
9 Ministerul Securităţii Statului. Direcţia III. Cerere de verificare la cartotecă „C. P." (Állambiztonsági Minisztérium. III. sz. Igazgatóság, Kartotékban történő ellenőrzési kérelem. „C. P." = Személyi Kartoték) 1957. VI. 27; ill. Ministerul Securităţii Statului. Direcţia III. Cerere de verificare la cartotecă (Állambiztonsági Minisztérium. III. sz. Igazgatóság, Kartotékban történő ellenőrzési kérelem.) 361. sz., 1957. VI. 27. In: Gáll–2, 2–2v–3–3v. („v" = a hivatkozott számú lap hátoldala)
10 Sursa (forrás): „EMIL ISAIA". 11. X. 1957, orele 19. Lt. Sălişteanu Ioan. Notă informativă („Emil Isaia" ügynök. 1957.10.11., 19 órakor. Sălişteanu Ioan hadnagy. Tájékoztató feljegyzés). In: Gáll–2, 4.
11 Sursa (forrás): „SZEMPETERI". Lt. maj. Jurca Iosif. 3. VIII. 1958. Strict Secret. Notă informativă („Szempéteri" ügynök. Jurca Iosif főhadnagy. 1958.08.03. Szigorúan bizalmas. Tájékoztató feljegyzés). In: Gáll–2, 8–9.
12 Deutsch Andrei: Declaraţie, Cluj, la 19. febr. 1959 (Nyilatkozat, Kolozsvár, 1959. február 19.). In: Gáll–2, 10–11.
13 Dávid Gyula: Otthonunk a tudás – anyanyelven. Szabédi László emlékezete. Hitel, 22. évf., 11. sz., 2009. nov., 92.
14 1956–1965 között romániai politikai perekben meghurcoltak és elítéltek, 133, http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf2163.pdf (letöltve: 2013. július 31.); Deutsch Endre a szabadulása után telepedett ki Izraelbe, majd onnan az Egyesült Államokba, ahol elhunyt.
15 Lőwi István (jelen dokumentumban: Ştefan Löwi) az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején a Babeş, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem marxizmus-leninizmus tanszékének adjunktusa volt.
16 Sursa (forrás): „BĂLAN IOAN". Cpt. Mărginean Emil. 4. X. 1961. Strict Secret. Notă informativă privitoare la poziţia lui GALL ERNO, redactor şef al revistei Korunk, Cluj („Bălan Ioan" ügynök. Mărginean Emil százados. 1961.10.04. Szigorúan bizalmas. Tájékoztató feljegyzés Gáll Ernőnek, a kolozsvári Korunk főszerkesztőjének álláspontjáról). In: Gáll–2, 12.
17 Robotos Imre (Nyírmártonfalva, 1911. okt. 18. – 2001. ápr. 13., Budapest) újságíró, szerkesztő. 1947-től a Romániai Magyar Szó című napilap felelős szerkesztője, 1951-től főszerkesztője. Ugyanezt a tisztséget töltötte be utódlapjánál, az Előrénél is, 1956 decemberéig. Közben 1948–1953 között marxizmus-leninizmust tanított a Bolyai Tudományegyetemen. A magyar forradalom leverése után (1956 decemberében) eltávolították az Előre éléről, s átmeneti időre az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó bukaresti magyar szerkesztőségének főszerkesz­tője volt. 1958-ban visszatért Nagyváradra, ahol 1968-beli nyugdíjazásáig lakáshivatali tisztviselő volt. 1986-ban áttelepült Magyarországra.
18 Gáll Ernőné Szilágyi Júliáról van szó, de az ügynök csak Gáll Ernő feleségeként említette; Szilágyi Júlia (Kolozsvár, 1936. aug. 1.–) irodalomkritikus, esszéíró, egyetemi oktató. Kolozsváron érettségizett 1955-ben, s ugyanott szerzett magyar szakos tanári oklevelet a Bolyai Tudományegyetemen, 1959-ben. 1963–1967 között a Dolgozó Nő folyóirat művelődési rovatát vezeti, majd kétévi megszakítás után 1969-től 1991-es nyugdíjazásáig a Korunk szerkesztőségének belső munkatársa volt. A rendszerváltás után a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtörténeti tanszékének munkatársaként oktatta magyar irodalmárok több generáci&oacut