[2015. február]
EGY DAAD-ÖSZTÖNDÍJ ELŐZMÉNYEI
ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
(Folytatás előző számunkból.)
„Gusti" titkosszolgálati jellemzése
A Pleşiţă–Gáll beszélgetések után készült el az a keltezetlen dokumentum, amelyet a tartományi Securitate „Életrajzi adatlap" címmel állított össze Gállról. Ebben az „elmagyarosodott zsidó" Korunk-főszerkesztőről azt állították, hogy „a felszabadulást követően számtalan alkalommal tanúsított nacionalista és ellenséges magatartást", és megismételték a többi vádat is, amelyeket a Pleşiţa őrnagy által alá nem írt, Duca Aurel első titkárnak szánt átirat-tervezet tartalmazott. Új elem volt viszont az a kijelentés, miszerint Gáll Ernőt „jelenleg csoportos informatív akció keretében" megfigyelik, „Balogh Edgár tanárral, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettesével együtt, nacionalista és revizionista tevékenységért". A dokumentum hangsúlyozta: „az általunk birtokolt ellenőrzött anyagokból kiderül, hogy [Gáll Ernő – T. Sz. Z.] a Korunk folyóirat szerkesztőségét, Balogh Edgárral együtt, különböző magyar nacionalista elemek találkozóhelyévé alakította, amelyekkel ellenséges jellegű beszélgetéseket folytatnak arról, hogy miképpen oldották meg nálunk a nemzeti kérdést, és azt állítják, hogy az RNK-ban [Román Népköztársaság – T. Sz. Z.] a magyar kisebbség »erőszakos elrománosítási« politikának van folyamatosan kitéve". Az aláíratlan életrajzi adatlap a továbbiakban azt is kifejtette, hogy Gáll Ernő és társai kedvezőtlen véleménnyel vannak a Román Munkáspárt (RMP) 1964. áprilisi nyilatkozatáról,1 s úgy vélik, hogy a nyilatkozat az RNK-ban élő magyarság fokozott „elnyomását" fogja eredményezni.2 A következtetés pedig így szólt: „Gáll Ernő teljes tevékenységéből következik, hogy nem a népi demokratikus rendszerhez ragaszkodó elem, és nacionalista érzelmeket táplál."3
Az 1964-es esztendő Nyikita Szergejevics Hruscsov leváltását, majd az 1965-ös év Gheorghe Gheorghiu-Dej halálát és Nicolae Ceauşescu hatalomra jutását hozta, s talán ezek a nagy horderejű események az okai annak, hogy – a Securitate által Gáll Ernőről készített dosszié tanúsága szerint – a célszemély megfigyelése ebben az időszakban gyakorlatilag szünetelt. Sőt, 1966-ban sem készül akta Gáll Ernőről, viszont a budapesti Sükösd Mihály4 irodalmártól kapott levél okán, 1966. december 11-én kezdetét veszi Gáll feleségének, Gállné Szilágyi Júliának a megfigyelése.5
1967. június 23-án a tartományi belügyi igazgatóság „C" Osztálya értesítette a II. Osztályt, hogy Gáll Ernő nyugat-németországi útlevélkérelmét jóváhagyták.6 Gáll Ernő 1967. október 20. – november 25. időszakban tett látogatást a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK), a Nyugatnémet Egyetemek Rektori Konferenciájának meghívására. Az már szintén a titkosszolgálati iratcsomójából derül ki, hogy útjához az 1964-ben az NSZK-ba emigrált Pollák Ödön7 (az említett rektori konferencia titkára) közbenjárásával kapott DAAD-ösztöndíjat. Bonnban, Münchenben, Majna-Frankfurtban, Göttingenben, Karlsruhében, Konstanzban, a Saar-vidéken és más helységekben járt. A Securitate tudomására jutott, hogy „Blooch [helyesen: Bloch] Kelet-Németországból menekült szociológussal",8 az 1956-ban Magyarországról elmenekült Kiss Gábor és Perri Dezső szociológusokkal, Zathurecky Gyulával,9 a Szabad Európa Rádió müncheni munkatársával, Rolf Dahrendorf nyugat-német szociológussal,10 annak Burish [helyesen: Burisch] nevű asszisztensével és másokkal találkozott és beszélgetett. Nyugat-németországi találkozásai, kijelentései, valamint az onnan hazahozott és baráti körben ismertetett Kołakowski-pamfletnek11 az országba történő behozatala a Securitaténál végképp kiverte a biztosítékot.
Egy héttel Gáll hazatérése előtt, a bukaresti Securitate „C" Osztálya táviratban kért Kolozsvártól titkosszolgálati jellemzést róla. A dokumentum szerint az adatokra az RKP KB-nak volt sürgősen szüksége.12 Ez egyelőre nem Gáll nyugat-németországi tevékenységének vagy kijelentéseinek, hanem a Securitate által Bukarest kérésére elkészített, Gállról szóló korábbi összefoglaló feljegyzésnek volt a következménye. Az 1967. november 8-án készült feljegyzés13 a Gáll Ernő és Balogh Edgár közötti viták egyes részleteit ismertette. Visszautalt arra a köztük 1964 augusztusában lezajlott beszélgetésre, amelyre azt követően került sor, hogy Baloghot a tartományi pártbizottság első titkára felelősségre vonta „nacionalista akciók kezdeményezéséért és végrehajtásáért". Gáll figyelmeztette beosztottját: jó lenne elgondolkodnia, és néhány következtetést levonnia. Cselekedeteinek ugyanis semmilyen eredménye nincs, s azok hatásai „a felső szinteken" pontosan „a nullával egyenlő". Nem értük el a kívánt eredményeket, hanem exponáltuk magunkat, és hagytuk, hogy botrányokozó személyeknek tekintsenek bennünket – érvelt Gáll. Aztán sarkítva, kifejtette: „Kedves barátom, ebben a helyzetben, ezek után a kudarcok után vagy elhatározzuk egy nemzeti forradalmi szervezet [kiemelés az eredetiben – T. Sz. Z.] létrehozását, és elkezdjük a bombázásokat, vagy valami mást teszünk, mert az általad használt módszernek semmilyen hatása nem volt." Ennek a Gáll-kijelentésnek a Balogh-gal szembeni iróniáját a Securitate képtelen volt megérteni, s a Gáll-megfigyeléssel foglalkozó tisztek a továbbiakban számtalan alkalommal egyre azt ismételgették, hogy Gáll Ernő „nemzeti forradalmi szervezet" létrehozását kezdeményezte, és arra biztatta Balogh Edgárt, hogy folytassa bátran nacionalista tevékenységét. Amiből, nyilvánvaló, egyetlen szó sem volt igaz, sőt, Gáll ekképpen – ironizálva, sarkítva – akarta Baloghot megfékezni.
A Bukarestnek szánt aláíratlan feljegyzés14 november 20-án készült el. Már az elején leszögezték, hogy Gáll Ernőnek „számtalan egészségtelen nemzeti jellegű megnyilvánulása" van, és folyamatosan azt állítja, hogy úgymond „megoldatlan a »nemzeti kérdés«", „az állam és a párt által hozott intézkedések a nemzeti kisebbségeket hátrányos helyzetbe hozzák". Gáll úgy véli – mutatott rá a feljegyzés –, hogy sok kisebbségit ez emigrálásra késztet, mert nem képesek tovább tűrni a „megkülönböztető helyzetet", amelynek alá vannak vetve. A dokumentum rámutatott arra is, hogy a Balogh Edgárral folytatott egyik beszélgetés alkalmával Gáll felvetette egy „nemzeti forradalmi szervezet" megalakításának szükségességét, amelynek célja a romániai együtt élő nemzetiségek megvédése és a jogaikért folytatandó harc lenne.15 Ugyanakkor Gáll Ernő szerint a román belpolitikában nacionalista tendenciák érvényesülnek, míg a külpolitika kalandor jellegű, irracionális és kilátástalan. A titkosszolgálat szerint Gállnak az volt a véleménye, hogy a politikai konjunktúrától függően, időről időre „kedvező légkör" tapasztalható, amelyet a kisebbségieknek ki kellene használniuk bizonyos nemzeti jellegű kérdések felvetésére, amelyek nyomán helyzetük javuljon.
A dokumentum szerint Gáll rendkívül körültekintő, és az efféle gondolatait kizárólag olyan személyek előtt tárja fel, akiket „abszolút megbízhatóknak" tart, mint például: Balogh Edgár, Csehi Gyula egyetemi tanár, Farkas László16 Korunk-szerkesztő és más, hasonló gondolkodású elemek. A feljegyzés elismeri, hogy „Balogh Edgár nyilvános nacionalista és pártellenes megnyilvánulásai bizonyos mértékben elfedik és háttérbe szorítják Gáll Ernő megfontolt és rejtőzködő magatartását". De Gálltól cseppet sem idegen mindaz, amit beosztottja „a gyors és erőszakos beolvasztási17 folyamatnak alávetett magyar nemzeti kisebbség pusztulástól való megmentéséért" tesz. Baloghot ugyanis Gáll többször „arra bátorította és bujtatta fel, hogy »a magyar kisebbséget megmentő akciókat« hajtson végre". Amikor beosztottjának „egészségtelen akciói és álláspontja" okán a tartományi pártszervek több alkalommal felelősségre vonták, Gáll Ernő igyekezett kimagyarázni, sőt alkalomadtán tagadni is ezeket a jelenségeket. S bár a pártszervek felszólították, hogy a beszélgetések tartalmát kezelje bizalmasan, Gáll minden egyes alkalommal igyekezett Baloghnak bebizonyítani barátságát és szolidaritását, és felfedte előtte a beszélgetések részleteit, beleértve azt, hogy ő nem mondott el semmit abból, amit tudott. Ez a magatartás pedig arra sarkallta Baloghot, hogy bizonyos időszakokban növelje államellenes tevékenységének intenzitását. A feljegyzés szerint Gállnak ezt a cinkosságát a szerkesztők jelentős többsége helytelenítette. Balogh hatása alatt Gáll elfogadta előbbinek javaslatait, és „elmozdított a szerkesztőségből olyan munkatársakat, mint például Lázár József, Szabó Sándor (jelenleg az RKP Kolozs Tartományi Bizottságának aktivistája),18 Gáll János,19 Weiszman [helyesen: Weissmann] Endre20 és László Béla,21 akiket frakciózóknak minősített (…) mert nem értettek egyet a szerkesztőségben felvetett nacionalista problémákkal". Azt állítja a dokumentum továbbá, hogy Balogh Edgár – Lázár József jelenlétében – figyelmeztette Gáll Ernőt: az általuk betöltött tisztségekben „a kisebbségi érdekek exponenseivé váltak, és nem lehetne csodálkozni, ha egy újabb magyarországi ellenforradalom esetében a [román kommunista – T. Sz. Z.] párt majd megkérdezné tőlük, hogy a romániai kisebbségeknek milyen követeléseik vannak". Ezzel pedig, a dokumentum szerint, Gáll egyetértett.
A feljegyzés hangsúlyozta, hogy Gáll Ernő a Korunk folyóiratot „nem tisztán magyar jellegű"-nek tekintette, román szerzők cikkeit és fordításait közölte, eközben azonban „elfogadta Balogh Edgár véleményét, hogy a folyóirat köré minél több »jó magyart« kell összegyűjteni. Ezen a ponton azonban kettőjük között bizonyos „ellentmondások" is megjelentek, mivel Gáll Ernő azt szorgalmazza, hogy ezek között a »jó magyarok« között legyenek ott olyan zsidó nacionalista elemek is, mint: Csehi Gyula profeszszor, Tóth Sándor előadótanár,22 Földes László előadótanár23 stb., akiket Balogh Edgár kozmopolitának tart, és akik szerinte nem a magyar irodalom nemzeti hagyományaiért »harcolnak«. A felsoroltak hatása alatt, akik Balogh Edgárral tulajdonképpen konfliktusban állnak, [és] antiszemitának tartják, úgy tűnik, hogy az utóbbi időszakban Gáll Ernő bizonyos fokú hűvösséget és tartózkodást tanúsít Balogh Edgárral szemben."
Az összefoglaló elkészítésének idején Gáll Ernő Németországban tartózkodott. A Securitate ezt persze pontosan tudta. De azt is, hogy Gállt a tanulmányútra valójában nem a nyugatnémet rektori konferencia, hanem maga Pollák Tutu hívta meg, aki miután 1964-ben emigrált Romániából, „jelenleg Románia-ellenes akciókat folytat", és hogy Gáll a bonni egyetemen tart majd előadásokat, ahol tervei szerint a magyar és a zsidó emigráció egész sor kétes elemével találkozik.
A másik fekete pontja Gállnak a felesége, akit a dokumentum „nacionalista nézeteiről ismert újságíró"-ként jellemez. „Szilágyi Gáll Júlia ilyen jellegű kapcsolatokat tart fent bizonyos külföldi elemekkel", akiknek „valótlan és tendenciózus adatokat továbbít a romániai valóságról (főképpen kulturális téren)", és aki „befolyásolja férjét, hogy a Korunk folyóiratban a köréhez tartozó egyes egészségtelen elemek anyagait publikálja". „Mivel Gáll Ernő kevésbé ért az újságíráshoz, némely, a folyóiratban megjelenésre szánt anyagokat olvasásra átad a feleségének, és magáévá teszi annak véleményeit és meglátásait, amelyek legtöbb esetben szubjektívek és egészségtelen kapcsolatokból származnak" – vélte végül a titkosszolgálati jellemzés. Ez persze durva csúsztatás volt, s teljes mértékben ellentmondott Gáll Ernő valós felkészültségének és szakmai tapasztalatának.24
A feljegyzést Oprea Florian százados dolgozta ki, derül ki abból az átiratból, amellyel a dokumentumot Bukarestbe küldték.25
A csend lehallgatása…
Gáll Ernő november 25-én hazatért Nyugat-Németországból. Akkor a feleségének 1966. december 11-én indult titkosszolgálati megfigyelése már csaknem egy éve működött, 1967. november 22-én pedig a Kolozs Tartományi Securitate parancsnoka, Ioana Constantin alezredes átiratban kérte Bucşa Remus kolozsvári városi párttitkártól26 annak engedélyezését, hogy „Gáll Szilágyi Júlia célszemélyt informatív vonalon vegyék munkába". Az átiraton ott áll a válasz: „Igen" [Da].27 Ettől kezdve, Szilágyi Júliát „Liana" fedőnéven, a lakásán is – reggel 7 órától éjfélig – lehallgatták. Az átirathoz Ioana alezredes egy feljegyzést is csatolt a célszemélyről, amelyből kiderült, hogy Gáll Szilágyi Júlia újságíró, Gáll Ernő Korunk-főszerkesztő felesége az erdélyi értelmiségiek helyzetéről továbbít információkat a budapesti Sükösd Mihály magyar állampolgárnak, akinek a kérésére olyan „ellenséges, nacionalista vonalon ismert és követett személyek támogatására késztette, mint Kántor Lajos,28 Bálint Tibor és Veres [helyesen: Veress] Dániel".29 Másik bűne, hogy lakásán „egész sor ellenséges nacionalista tevékenységet folytató személy találkozik", köztük Bajor Andor,30 Balogh Edgár, Kántor Lajos, Földes László, Földes Mária31 és Erdélyiné Látó Anna,32 de a városba látogató külföldiek is, akiknek a társaságában Szilágyi Júlia „meghallgat, elfogad és részt vesz ellenséges jellegű kommentárokban". Miközben egyetért Balogh Edgár ellenséges akcióival, negatívan vélekedik „hazánk szocialista realitásairól". A feljegyzés túlzásait és alaptalan vádjait fölösleges cáfolnunk.
A dokumentum szerint Szilágyi Júliának meggyőződése volt, hogy „hazánkban megtartották »Berija33 rendszerét«, s annak alapját egy új mechanizmus képezi, amely bár »mindent tönkretett«, továbbra is működik". „Ilyen körülmények között [Szilágyi Júlia] úgy véli, már nem beszélhetünk »emberi méltóságról«, az értelmiség[iek] lehetőségei pedig egyetlenegyre csökkentek, éspedig, hogy »felakasszák magukat«" – zárult a célszemély teljes körű megfigyelésének szükségét indokoló dokumentum.34
Mire Gáll Ernő néhány nap múlva megérkezett, lakásukon már korszerű lehallgató-készülék működött. Gáll erről persze mit sem sejtett, így részletesen beszámolt élményeiről. Beszámolóit David Magdalena főhadnagy románra fordítva lejegyezte. A leirat anyaga mintegy száznegyven oldalt tesz ki. A lehallgatott és magnószalagra felvett beszélgetések lejegyzett anyaga a helyiségekben történő mozgásokat és apró zajokat is rögzítette. Sőt, a csendet is lehallgatták! Az írott anyagban sok helyen előfordulnak ezt igazoló szövegrészek: „7,00 és 11,02 óra között mozgások, zajok hallatszanak", „a továbbiakban mozgások hallszanak és a rádiókészülék, aztán csend van", „23,00 órakor lefeküdtek, másnapig csend van", „21,35-től 23,15-ig mozgások, zajok hallatszanak, aztán beáll a csend", „14,50–17,28 között csend van" stb. De ugyanaz a lehallgató-készülék rögzítette a telefonbeszélgetések teljes hanganyagát és a megfigyeltek által tárcsázott telefonszámokat is.
A CNSAS által kiadott dossziékban, a Gáll Ernő hazatérése utáni első lehallgatási leirat 1967. november 28-án készült.35 Gáll Ernő 16,32 órakor érkezett haza a szerkesztőségből, és feleségével arról a Láng Gusztáv-írásról36 beszélgettek, amelyet a friss lapszám lehozott. Láng cikke egy nemrég megjelent magyar nyelvű könyvet bírált,37 s emiatt Balogh Edgár nagyon megharagudott. „Liana arra a következtetésre jutott, hogy Edgár demagóg, azt hiszi, hogy az a cikk, amelyik egy valóban rossz magyar könyvről elmondja, hogy az rossz, a magyarság széthullásának eszköze. Rámutat, hogy a magyar irodalomnak egyetlen rossz magyar könyv sem használ, nem kell tehát figyelembe venni, amit Edgár mond. Kifejti meggyőződését, miszerint ha Ernő nem publikálta volna Láng cikkét, kellemetlen helyzetbe került volna." Gáll Ernő azt állította, hogy egy folyóirat szerkesztése saját politikát kíván, az embernek több tényezőt kell figyelembe vennie. Meggyőződése, hogy „Láng cikke nem annyira fontos problémát érint, ugyanis a magyar kisebbségi szellemi életére nézve sokkal nagyobb veszélyt jelentenek Szilágyi Dezső,38 Kovács [György],39 [Hajdú] Győző,40 Létay Lajos,41 Marosi Péter és Orosz Irén írásai, akik szellemi szempontból dogmatikusok, nemzeti szempontból pedig kétszínűek. Liana igazat ad neki." Másfelől, tovább mérlegelve, Gáll Ernő úgy vélte, hogy a Láng-cikk megsemmisítő tüzet nyitott, Balogh Edgárnak tehát bizonyos mértékben mégis igaza van. Felesége azonban úgy vélte, hogy egy évvel korábban Balogh egyáltalán nem bizonyult „nemzeti politikusnak", hiszen Deák Tamás színművét42 „a világról szóló szocialista felfogástól messze állónak minősítette". Feltette a kérdést: „Akkor nem volt az a véleménye, hogy a nemzeti front széthullott? Akkor nem gondolt a dolog politikai alapjára? Ő akkor feljelentette író kollégáját, ahelyett, hogy azt mondta volna, kérem szépen, ez a könyv rossz! Az tehát egy politikai feljelentés volt, ez pedig irodalmi hiányosságra mutat rá!" Gáll ismét igazat adott feleségének, és kijelentette, hogy nem kíván azonosulni Balogh Edgárral. Szilágyi Júlia azonban tovább érvelt: „Igen, de látod, hogy milyen szempontokkal jön elő Edgár? Látod, mikor és hogyan veti fel őket?" Gáll Ernő megelégedett azzal, hogy kijelentse: „(…) nem védem Edgárt, hanem Edgár érvelésében találtam egy engem meggondolkoztató problémát." Szilágyi Júlia viszont úgy vélte, hogy nem meggondolkoztató problémáról van szó, „hiszen ezen az alapon lemondhatnánk bármilyen kritikáról". Így folytatta: „Ezen az alapon becstelen dolog lenne Dánét43 leváltani Kovács György leváltása előtt. Ezen az alapon Dánét se váltsák le, és azokat sem, akik rosszul írnak! (…) Te »Európából« tértél vissza! El tudsz képzelni ebben a világban még egy ilyen könyvet? (…) Tehát nem kell politikai problémát csinálni egy olyan ügyből, amely nem az. (…) A nemzetiségi frontot már nem lehet megvédeni! Edgár a legnagyobb demagóg, amikor teszi magát, hogy megvédi. Tulajdonképpen már régen nem védi, hiszen az alapkérdésben a kürt már takarodót fújt. A történet már nem létezik! Az emberiség problémája egy könyvnek a kritikája?" Gáll Ernő azonban úgy látta, hogy „Edgár mégis mozog", cselekszik ebben a vonatkozásban, felesége viszont úgy vélte, hogy „ha ilyen ember, akkor menjen a KB-hez [Központi Bizottság], és mondja el: »Nem értek egyet ezzel és ezzel, beszéljük meg, hogy miképpen tudnánk egyes dolgokat elvszerűen elvégezni.« Ez lenne szerinte az elvi kérdés. A magyarság ügye semmit nem nyer rossz könyvekkel, a nívótlanság elnézésével és a tudatlanság bátorításával. Ebben az ügyben nem [Hajdú] Győző személyéről van szó! Te nem bújtál senki mögé, amikor a saját lapodban Győzőnek a könyvedre vonatkozó, bizonyos mértékben kedvezőtlen értékelését leadtad!" Szilágyi Júlia elmondta férjének, hogy a Korunkban vagy az Utunkban támadást akar indítani Balogh Edgárnak a sznobizmusról szóló cikke ellen, mert le akarja szállítani őt erről a „párt-lóról". Aztán kifejtette: „Vagy legyen egyetértés a tekintetben, hogy a nemzeti érdek a polémiaügyeknél felsőbbrendű – de akkor ezt következetesen, faji kritériumok mellőzésével alkalmazzák –, vagy pedig mondják ki, hogy a nemzet olyan közösség, amelynek saját természetes jelenségei vannak, amely éli az életét, tagjai pedig úgy gondolkoznak, mintha normális szellemi életet élnének, és bizonyos jelenségekhez ehhez mérten viszonyulnak. Két lehetőség van: vagy életképes egység jön létre, amely képes az esetleges külső támadásokat vagy sértéseket kivédeni, és képes belülről megsemmisíteni bármit, ami gyengítené vagy tekintélyét csorbítaná (…), vagy pedig tudomásul vesszük, hogy kebelében annyi front létezik, hogy az egység lehetetlen, és akkor szembenézünk ezzel a valósággal. Nemde?"
Ez az a pillanat, amikor rövid „igen" válasza után, Gáll Ernő elhagyta a szobát, és kiment kávét főzni. Miután visszatért, felesége ekképpen folytatta a vitát: „Edgár – miután befejezte a konformizmus, a hízelgés és a feljelentés egyetemét, és másoknál sokkal messzebbre ment az itteni magyar kultúra belső szétverésében, és miután rájött, hogy mindezek ellenére kaphat egy seggberúgást – nonkonformista mártírrá vált." Szilágyi Júlia kijelentette, hogy őt nem ámítják el az ilyen karakterek, főképpen ilyenkor, „amikor mindenkinek kötélen kell táncolnia, Edgárnak viszont arra van kedve, hogy a fenekét riszálja". Éppen ezért Gáll Ernőnek nem kell hogy lelkiismeret-furdalása legyen a cikk miatt, és nem kell hagynia magát Balogh által befolyásolni, hiszen „az a nemzeti egység, amelyet állítólag szétvert, nem is létezett". Gáll egyetértett, majd fütyörészni kezdett, és kiment cigaretta után.
A második lehallgatási jegyzet 1967. december 3-i beszélgetéseket rögzített.44 Kiderül, hogy Szilágyi Júlia meg is írta a Balogh sznobizmusról és a nyugati irodalomról szóló kritikus cikkére a választ, amelyet telefonon fel is olvasott édesanyjának. Édesanyja elismerően vélekedett az írásról, és kifejtette, hogy „Balogh Edgár nagy veszélyt jelent, főleg a fiatalokra, akik nem ismerik, és akik követik". Miután pedig lányától megtudta, hogy a Hajdú-kötetet bíráló Láng-írásra Balogh válaszolni kíván, és Hajdút megvédeni, kijelentette: ez nem tisztességes, hiszen, amikor Deák Tamást bírálták, senki nem védte meg. A délelőtt folyamán Szilágyi Júlia felhívta Kántor Lajost is, akivel közölte, hogy választ írt Balogh sznobizmus-cikkére. Kántor is úgy vélte, hogy állást kell foglalni az ügyben, de majd azzal a cikkel szemben is, amelyet Balogh Hajdú védelmében készül publikálni.
Gállék lakására 16,32 órakor érkezett meg Bodor Pál, aki nemrég költözött Bukarestbe, és aki beszámolt kiadói terveiről. Kiderült, hogy a Bodor által vezetett kiadó 1966-ban 52 könyvet, 1967-ben 80 könyvet adott ki, a következő évben pedig 125 cím kiadását tervezi. Bodor szélesíteni kívánta a kiadó külföldi kapcsolatait is, és ennek érdekében, szolgálati kiküldéssel, néhány nap múlva Jugoszláviába, Magyarországra és Csehszlovákiába utazik. Nemsokára hazaérkezett Gáll Ernő is, aki beszámolt Bodornak nyugat-németországi útjáról. Elmesélte egy „zseniális filozófus lengyelországi egyetemi tanárnak" az esetét, akit kizártak a pártból, s aki írt egy cikket, amelyet a diáklapban akart közölni, ezt azonban nem engedélyezték. Elmondta, hogy az írás címe „Mi nem szocializmus?",45 kizárólag kéziratban terjesztik, és neki sikerült megszereznie a német fordítását. Bodor kérte, hogy megnézhesse a cikket, mire Gáll Ernő a teljes írást – szabadon fordítva azt – felolvasta neki. Leszek Kołakowski 1956-ban írt pamfletjéről van szó – amelynek eredeti címe „Mi a szocializmus?" –, ez azonban a Securitate számára a leiratból nem, csak későbbi lehallgatásokból derül ki.45
Gáll Ernő feleségére hagyta a vendéget, mert készülnie kellett, Bukarestbe utazott. Szilágyi Júlia pedig a Láng-cikkről beszélt Bodorral, s arról, hogy Kántor Lajos közölni fogja válaszát a Balogh Edgár sznobizmus-cikkére. Mivel Bodor fenntartásait hangoztatta Kántor kapcsán, Szilágyi Júlia Kántor védelmére kelt, s kijelentette, hogy „Kántor nem a barátja ugyan (…) [de] becsületes ember, aki az anyagok megmentéséért küzd, akkor is, ha vitái vannak emiatt Edgárral vagy Ernővel. Képes megmondani a véleményét Edgárnak, bírálja a nacionalizmusát és a demagógiáját". Egyszóval nincs jó véleménnyel Edgárról, akárcsak Sükösd Mihály, aki azt mondja, hogy „nem tetszik neki ez a darutollas marxista". Kántor javára írta Szilágyi Júlia azt is, hogy szembe mer szállni Szabóval [Szabó Sándorral] is, „tavaly pedig, amikor a Korunknál cirkusz volt Edgár és Ernő megsemmisítéséért, ugyancsak Kántor állt ki", ami teljesen megváltoztatta a róla kialakított véleményét.
A harmadik rögzített beszélgetés is egész napos volt, reggel 9,00-től 22,42 óráig tartott.47 Szilágyi Júlia elmagyarázta édesanyjának, hogy ő nem Gáll Ernőné, hanem Szilágyi Júlia akar lenni, mert a férje hírnevétől teljesen független személyiség. Elismerte ugyanakkor, hogy a Balogh-cikkre írt válasza Gáll Ernő szerkesztőségen belüli pozíciójának a megszilárdítását is szolgálta. Kiderült, hogy Szilágyi Júlia Balogh Edgárt emberileg sem tartja sokra, zavarja, hogy hivalkodik cselédsorból származó feleségével, akivel a magyarságát – valójában „házasság által szerzett magyarságát" – akarja bizonyítani, miközben bevallotta, hogy ük-nagyanyja „az osztrák-magyar monarchia udvarában" élt,48 tehát valószínűleg vidéki német kisnemes családból jött. Kifejtette: „Magyar akar lenni, és a néphez akar tartozni. Ez rendben van. De harminc éve tudom, hogy tulajdonképpen kompenzál!"49 Szilágyiné, miután a válaszcikket elolvasta, elmondta: Balogh politikussá vált, és ő félti a lányát, aki ezt az embert támadja. Szilágyi Júlia azonban nem engedett, és azt válaszolta, hogy Balogh „elvesztette irányérzékét, maga sem tudja, miben hisz. Annyi szerepet játszik, hogy már nem is tudja, melyik a sajátja. Benne ellentmondások kavarognak (…)". Édesanyja úgy látta, hogy Balogh cikkében egy dolog világos: „az antiszemitizmusa, hiszen ez a »túlzott rajongás minden iránt, ami európai«, rád vonatkozik!" Aztán nekifogtak harisnyákat stoppolni. „Mármint Szilágyi asszony, mert Liana cigarettázik" – jegyezte meg epésen a lehallgatást lejegyző tiszt. Közben Szilágyi Júlia elmesélte anyjának, ami Gáll Ernő nyugat-németországi útjáról tudomására jutott: hogy mekkora ott a kutya-kultusz, hogy még [Pollák] Tutu feleségének egyik barátnője is vásárolt magának egyet. A beszélgetés rögzítője megjegyezte: „Ebből következik, hogy Ernő őt is megismerte."
Gáll Ernő Csehi Gyulával együtt érkezett haza. Szilágyi Júlia ismét Balogh Edgárra terelte a szót, és értelmiségi szempontból vaknak nevezte. Csehi szerint pusztán „analfabéta", nem volt képes rájönni, hogy mekkora vitát fog kiváltani „bugyuta, gyáva, siralmas, valótlan" cikkével, amellyel „hülye helyzetbe hozta önmagát". Gáll Ernő mindössze annyit jegyzett meg, hogy ő nem volt itthon, amikor a cikk megjelent, ezért nem kívánja azt kommentálni.
Este, 19,53 órakor megérkezett Gállékhoz Pollák Ödön (Tutu), aki nagyon sietett, nem maradhatott sokáig. Kérte Gáll Ernőt, hogy hozza őt össze Földes Lászlóval és Tóth Sándorral, de mivel Gáll Ernő Bukarestbe utazott, ez feleségére maradt. A beszélgetés során Gáll Ernő megemlítette, hogy „Balogh Edgár náci sógorával"50 együtt látogatott Schwarzwaldba és Baden-Badenbe, ahol gyönyörű dolgokat látott. Dicsérte a Konstanz Egyetemet, amely nagyon elnyerte a tetszését, és beszélt arról is, hogy Frankfurtban találkozott egykori buchenwaldi lágertársaival, köztük Grünfeld [Sándorral]. Szintén dicsérő szavakat mondott a Magyarországról disszidált dr. Kiss Gábor szociológusról, akit szintén megismert, és aki Haupt György51 barátja. Összefoglalóként kijelentette, hogy nagyon elégedett nyugat-németországi útjával, és lelkesedést váltott ki benne minden, amit látott. Aztán áttértek a román belpolitikai kérdésekre. Gáll elmondta, hogy Bukarestben a párt országos konferenciáján vesz részt, ahol minden bizonynyal döntenek majd „az állam- és párthatalmat erős kézzel tartó fiatal barátunk"52 államelnökké történő kinevezéséről és a közigazgatási átszervezésről is. Pollák a román külpolitika vonaláról érdeklődött, s Gáll megnyugtatta, hogy az változatlan marad. Aztán tájékoztatja Pollákot a Le Monde-ban megjelent Michel Tatu-cikksorozatról,53 amely Erdély kérdésével foglalkozott.
Az utolsó lehallgatási leirat ebből a periódusból az 1968. január 3-i napon elhangzottakról készült.54 A nap telefonbeszélgetésekkel telt el. 18,38 órakor a szobában Szilágyi Júlia, Gál Ernő és Balogh Edgár beszélgetett. Balogh kifejtette a Korunk szerkesztésével kapcsolatos szempontjait, hangsúllyal a hazai román–magyar kapcsolatokra. Ezt követően elmagyarázta Gáll Ernőnek, hogy a zsidóság, amely részt vesz a társadalmi, tudományos és politikai életben, bizonyos körülmények között pozitív, más esetekben pedig negatív szerepet játszik. Egyes helyzetekben a zsidók félnek beleavatkozni a kényes nemzeti ügyekbe. Észrevette többször, hogy Gáll nem foglalt állást Weissmann-nal szemben, aki fennhangon állította, hogy nem kell a Korunknak beleavatkoznia a kényes nemzeti ügyekbe. A beszélgetésbe közbelépett Szilágyi Júlia, aki kifejtette Baloghnak: „nem kell elfelejteni, hogy a magyar zsidóság vállalja a magyar sors valamennyi nehézségét, pedig a magyarok elhatárolódnak a zsidóktól, és nem tartják őket egyazon nemzetiségű embereknek, mi több, számtalan alkalommal megsértik őket". Balogh ezzel szemben úgy vélte, hogy „Liana túl »keményen« fogalmazott". „Hangsúlyozta, hogy ő Ernő érdekében harcol, s nem pedig ellene. Azt szeretné, ha Ernő közeledne a nemzeti vonalhoz. Rámutatott, hogy az embernek erre a rendszerre kell alapoznia, az általa megjelölt vonalra, ami nem zárja ki, hogy ő – esetenként – állást foglaljon, természetesen a lehetőségek határai között, a párt által létrehozott keretek között. És azt szeretné, ha Ernő állást foglalna bizonyos cikkek megjelentetése mellett", hogy bizonyos helyzetekben „azonosuljon" az ő nézeteivel. Gáll kijelentette, hogy ő mindig azonosult Baloghgal, főképpen akkor, amikor a szakmai értekezletek előtt megállapodtak bizonyos anyagok publikálásáról. De amikor „vehemens vitákba bocsátkozik", amikor túlságosan „előre szalad", akkor nem lehet őt követni. Ilyen esetekben szükséges az előzetes egyeztetés és megállapodás – tette hozzá. Balogh azzal replikázott, hogy gyakran kényszerült vehemens vitákba bocsátkozni Gáll Jánossal és Lázárral túlzott elővigyázatosságuk okán, de így legalább bizonyos mértékben leszoktatta őket erről. Ugyanakkor úgy vélte, hogy „halála után már senki nem lesz képes a szerkesztőségben ezt megvalósítani". Balogh világosan kifejtette, hogy „ellenzi a kozmopolita viselkedést, az elidegenedést, amely Méhes Györgyre55 és Deák Tamásra egyaránt jellemző. Igaz, szólt közbe Szilágyi Júlia, csakhogy miközben Deákot megnyilvánulásai miatt bírálják, Méhest senki nem kritizálta. Balogh szerint „Méhest nem lehet bírálni, mert nem alkot jelentős műveket, Deákot viszont igen, mert az ő munkái egyetemes jellegűek". Szilágyi Júlia ellentmondott Balogh Edgárnak, s úgy vélte, hogy „mivel könnyebbek, Méhes munkái jobban behatolnak az emberek agyába, emiatt ezeket kellene elsősorban kritikával illetni. Amennyivel alacsonyabb a munkák [értelmi] nívója, annyival nagyobb a hatásuk, ami pedig implicit módon kritikát kíván". Balogh szerint viszont Méhes munkáit nem lehet károsnak ítélni, mert nem az emberek általános gondjaival foglalkoznak. Visszatérve Hajdú könyvére, Balogh Edgár kifejtette: azért foglalt állást mellette, mert az elmúlt években Hajdúra befolyást tudott gyakorolni, és az ötvözte a hazai problémákat az egész világ ügyeivel.
Szilágyi Júlia azonban tovább érvelt: „Hajdú és társai elmaradott emberek, nem is olvasnak, és nem is ismernék a világ problémáit a dekadensnek, anarchistának és kozmopolitának nevezett társaság segítsége nélkül. Hajdú és az őt körülvevők létezni sem tudnának e nélkül az anarchista és dekadens társaság nélkül, és ennek hiányában nem futhatnának a nők után, hanem le kellene ülniük, hogy olvassanak és tanuljanak, s nem kapnának mindent készen, tálcán." Balogh visszavágott: sajnos, „a városi zsidók mindig a kozmopolitizmus irányába hajlanak, elsősorban az általuk kapott polgári nevelés miatt, amely mindig európai volt". Kijelentette, hogy nagyon szeretné, ha barátai egyszer megkérdeznék tőle, hogy „miért foglal állást a zsidók ellen és mellett, a románok ellen és mellett, az internacionalizmus ellen és mellett". Azzal érvelt, hogy a Korunk esetében is számtalan esetben ezek mellett állt ki, hogy visszaverjen olyan elképzeléseket – mint például a Szabóét –, amelyek a „veszélytelen" problémákról szóló írások közlését szorgalmazták. Válaszában Szilágyi Júlia leszögezte: a Korunk esetében „nem a zsidók hibáztathatók, hanem a dogmatizmus, a gyávaság és a konformizmus". Balogh rámutatott, hogy ő azt szeretné, ha a Korunk politikája megegyezne Lenin nemzeti politikájával, a MADOSZ politikájával. Miért lenne baj az, hogy ő felhívja Gáll figyelmét „a kozmopolita és opportunista feljelentések létezésére"? Semmilyen baja nincs „a szerkesztőség okos és elővigyázatos politikájával, nincs ellene az egyetemes tudománynak, de nem engedi meg, hogy a magyar kisebbségi életet elhanyagolják". Amikor pedig „a negatív zsidó megnyilvánulások ellen foglal állást, nem lehet őt antiszemitának tekinteni, hiszen figyelembe kell venni, hogy a magyar nacionalizmus ellen is harcol". A lehallgatási feljegyzés így folytatódik: „Liana közbelépett, és elmagyarázta, milyen nehéz azoknak a zsidóknak a helyzete, akik nem hívei a zsidó gettószellemnek, de akik a saját nemzetiségüket sem vetkőzhetik le. Balogh rámutat, hogy Ernőnek kötelessége a magyar kisebbséget szolgálni, és ezt múltja és felkészültsége okán megteheti. Ernőnek azonban segítenie kell őt, amikor opportunista megnyilvánulások ellen és azok ellen kell állást foglalni, akik félnek a magyar témáktól." Balogh kijelentette, hogy semmi baja Deák Tamással, de nem hibáztatható amiatt, hogy többen állást foglaltak ellene. Többen is észrevehették ugyanis, hogy Az ember tragédiája után, amely az emberi harc szükségét hangsúlyozza, Deák darabját56 mutatták be, amely ellentmondott a Madách-mű lényegének.
Ezt követően Szilágyi Júlia megkérdezte Baloghot, hogy miért gondolta Faragó Józsefről,57 hogy zsidó, amikor neki nem tetsző cikket közölt. Abban ugyanis, ahogyan a kérdést kezelte, az emberek meg voltak győződve, hogy Balogh Edgár a magyarokat védi, és meg akarja őket kímélni a zsidók fertőzésétől. Úgy vélte, ha Balogh „úgy veti fel a problémákat, ahogyan azt Faragó esetében tette, azzal csak árt annak az ügynek, amelyért a magyaro
