Látó, 2010. augusztus-szeptember

Kate-nek és Sidnek, barátsággal

(A 100 éves Grand Rapids Art Museum „Art Play Project” felkérésére írt darab. Kurátor: Austin Bunn. Bemutató: 2010. február 12., 19.00, az Art Museumban, a festmény előtti térben.  A szerepeket Stephanie Sandberg és Ralph Lister játszották. Az előadást a szerző rendezte, asszisztense Visky Bence volt.) 

RELIEF [re-leef] (dictionary.reference.com)
1. noun.:  alleviation, ease, or deliverance through the removal of pain, dis­tress, oppression etc.
2. noun.:  the projection of a figure or part from the ground or plane on which it is formed, as in sculpture or similar work.

SZEREPLŐK

Fehér ruhás Nő
Zöld ruhás Férfi

Múzeumi hajnal. Virrad. Lassan megy fel a fény. Nő és Férfi békésen alusznak Ellswort Kelly* Green relief című festménye alatt.

Nő hosszú fehér ruhát, Férfi elegáns zöld felöltőt visel. Egymás meghosszabbítá­sában látjuk őket, mintha egy test volnának, a fejük, szorosan egymás mellett, egy fekete hátizsákon nyugszik. A nő előtt egy pár nagyon elegáns zöld, a férfi előtt fehér cipő. Amikor bejön a közönség, az alvó pár képe tárul eléjük. Jan Garbarek Pygmy Lullaby című darabját halljuk a Visible World című lemezről.

ELSŐ JELENET / EGY DOBOGÁSSAL KEVESEBB

Nő arccal a közönség felé fekszik, néha mozognak ajkai. Mintha egyszerre nyugtalanná válna az álma, beszélni kezd.
NŐ (álmában) Az én nevem… Engem úgy hívnak, hogy… Nem tudom… Uram­isten, elfelejtettem…! Nem akarok meghalni…! Nem akarok, nem akarok, nem akarok…!  Az én nevem… Nem tudom… Pedig tudtam, esküszöm… (Álmában sírni kezd.)
FÉRFI (kezdetben mintegy álmában még) Hagyd abba…! Sssss… Jól van, jól van, nyugodj meg… Aludj csendben…  Nem lehet aludni tőled… (Tovább alszik.)
NŐ (felül, de még mindig álmában, maga elé) Nem én felejtettem el, nem, nem igaz, elhagyott, nincs nevem, kiszakadt belőlem, mint egy másik, rejtett szív, amiről nem tudtam, hogy létezik… Elhagyott, hiányzik a dobogása, ha!, egy dobogással kevesebb, Uramisten, végem van… (Visszazuhan a hátizsákra, alszik.)

MÁSODIK JELENET / MIÓTA VILÁG A VILÁG?

Férfi (gyöngéden) Ébredj fel szépen, na… Semmi baj, álmodtad… (Váltás, nagy rémület, látva, hogy világos van) Ébredj már, az Isten szerelmére, mindjárt nyitnak… Jönnek az őrök, és itt találnak…! Tűnés…!
Kapkodva szedelőzködnek, elrendezik magukat, de egyelőre úgy, hogy nem veszik észre a közönséget. Szedelőzködés közben.
NŐ Hülye ötlet volt, hogy itt aludjunk, rád vall…
FÉRFI De hát a te ötleted volt, nem az enyém…
NŐ Az enyém…?
FÉRFI Azt mondtad, hónapok óta tervezed, hogy bent aludjunk a múzeumban… Ezen az átkozott helyen… Ha elcsípnek, tudod, hol fogunk aludni ma éjszaka…
NŐ A rendőrségi zárkákat egészen jól fűtik, ne aggódj…
FÉRFI Mindenesetre köszönöm…
Meglátják a képet, nézik, elbűvölten, szorosan egymás mellett, háttal a közönségnek.
NŐ Látod, felébredt ő is… Zárás után, amikor teljesen egyedül marad, még sokáig nézi az utcai járókelőket meg a szemközti épületeket, majd nyugovóra tér. 
FÉRFI Nyugovóra tér… Nocsak…
NŐ Azt mondják, hajnalok hajnalán a város legöregebb madarai mind iderepülnek, és némán nézik a fehér keretbe fogott végtelen zöldet. 
FÉRFI Szóbeszéd.
NŐ Lehet, hogy szóbeszéd, de attól még igaz.
FÉRFI Aha… Naphosszat fürkészi az emberek arcát… 
NŐ Látogatók… Jönnek-mennek, nyomtalanul eltűnnek… Elnyeli őket az idő…
FÉRFI De ő minden arcot megtart az emlékezetében…
NŐ Szóbeszéd.
FÉRFI Lehet, hogy szóbeszéd, de attól még igaz… 
NŐ Aha… Hogy bír ilyen tisztán nézni…
FÉRFI Mint a hullámtalan tenger… Minket várt, azt mondtad, aludjunk itt, minket vár…
NŐ Nem minket, valakiket, általában…
FÉRFI Minket, azt mondtad, határozottan emlékszem.
NŐ Te mindig emlékszel, és mindig határozottan…
FÉRFI Esküszöm… Valamit tartogat számunkra, azt mondtad… Rejtőzzünk el a mosdóban, és amikor mindenki elmegy, és az őrök lekapcsolják a lámpákat, aludjunk itt, a kép alatt, azt mondtad… Hülye ötlet… Szerinted miért nem tudom én megszokni az ötleteidet? Lennie kell valami magyarázatnak… Csak úgy mondom…  Magyarázat mindig van, lennie kell, azt mondják…
NŐ (nem figyel, csak beszélget) Kik? Kik mondják?
FÉRFI Hát az emberek…
NŐ Az emberek… Plafonon vagyok az „emberektől”…
FÉRFI (folytatja, a Nőt idézve) „… értsd már meg, nincsenek ’emberek’, csak te vagy, meg ő, meg én, találkozások és eltűnések…”  Betéve tudom…
NŐ Szerinted mióta vár…?
FÉRFI Nem tudom, indulás…!
NŐ (révülten) Mióta világ a világ…
FÉRFI (mint aki most kérdezi először) Te, mióta világ a világ?
NŐ (kijelentő mondatként) Mióta világ a világ.
FÉRFI Aha, igaz, igaz…
NŐ Milyen boldog… Ragyog a boldogsától…  Most először látom boldognak…
FÉRFI (meggyőződés nélkül) Aha…  Menjünk, mindjárt jönnek a látogatók…!  

HARMADIK JELENET / LIVE ART

Megfordulnak, szembetalálják magukat a nézőkkel, kővé merednek. Szorosan egymás mellett állnak, egymásnak préselt felső testtel.
FÉRFI (suttogva) Megmondtam… Nem megmondtam…? Az Isten verje meg…
NŐ Ki…?
FÉRFI Mi ki…?!
NŐ Ki verje meg…?
FÉRFI Nem mindegy?!
NŐ Nem.
FÉRFI Ne mozdulj…! 
Kínosan mosolyognak, nem mernek mozdulni, így állnak.
Hosszú szünet, nem történik semmi
FÉRFI Őrök…?
NŐ Mi van velük?
FÉRFI Őröket látsz?
NŐ Nem.
FÉRFI Még jó…
NŐ Mi jó?
FÉRFI Hogy nem…
NŐ Aha.
FÉRFI Néznek.
NŐ Mi is.
FÉRFI Az más.
NŐ Miért volna más…? Néznek, nézünk, tekinteteket váltunk, a mi szemünk fénye keresztezi az övéket… Príma, első osztályú tekintetek… És amikor talányosan megcsillan egy okos szemüveg, annál nincs szebb. (Őszinte rácsodálkozással) Uramisten, milyen szép az ember…!
FÉRFI Csitt… Ne mozdulj… Te, ezek azt hiszik, hogy kiállított tárgyak vagyunk mi is… Megmenekültünk… ! Megmenekültünk…!
NŐ Remek…! Mitől menekültünk meg…?
FÉRFI Néznek, elmennek, ne félj… Live art, tudod… Azt fogják mondani… Látod? A művelt fajtát fogtuk ki… A művelt látogatónál nincs jobb, mindent bevesznek… Live art…! Te, még cikkeket is fognak írni rólunk…! Megmene­kültünk…!
NŐ Live art vagy time-based art?
FÉRFI Nem mindegy?
NŐ (enyhén összeszorítja a térdét, mintha vécére kellene mennie) Nagyon nem…
FÉRFI Nem bírják sokáig, elmennek, ne félj… Bírd ki… Amerika…
NŐ (nem érti) Amerika? Miről beszélsz…?!
FÉRFI Nem bírják sokáig, és elmennek. Amerikában ez a jó… Egyszerűen nem bírják sokáig… Mindennek rövidnek kell lennie, az evést leszámítva… Már mocorognak… Elkezdtek lopva az órájukra pillantani…
NŐ Ja… (Idézi a reklámszöveget) We appologize that it loses 1 second every 20 million years.
FÉRFI Ja… Ezt szeretik… Zseniális… Mondjad, mondjad…  Reklám nélkül nem lehet…
NŐ We appologize that it loses 1 second every 20 million years… We appologize that it loses 1 second every 20 million years… We appologize that it loses 1 second every 20 million years**… (Bizonytalanul leáll.)
FÉRFI (lopva az órájára tekint) Már nincs sok hátra…
NŐ Remélem, ők is tudják…
FÉRFI Tudják, ne félj. (Óvatosan a nőre tekint…) Hogy nézel? Mégis, hogy nézel?
NŐ Hogy nézek?
FÉRFI Sehogy! Szedd össze magad!
NŐ Hogy nézzek?
FÉRFI Lehet, hogy nem jól nézünk. Érted… Erre várnak. A nézésünkre. Nem értik a nézésünket.
NŐ Ja…
FÉRFI Nézzünk úgy, mint egy francia avantgárd festmény 1905-ből.
NŐ (magabiztosan) 1905?
FÉRFI Pontosan.
NŐ Jó. (Hirtelen elbizonytalanodik) Mégis hogy?
FÉRFI Élénken, vadul, a társadalmat harsányan bírálgatva…
NŐ Nagyszerű ötlet, próbáljuk meg…
Szünet, különféle nézéseket próbálgatnak. Bohóctréfa.
FÉRFI Nekem nem megy. 
NŐ Nekem sem. A társadalmi bírálgatás még csak-csak, de ez is valahogy túl kézenfekvő, nem elég radikális, látom rajtuk.
FÉRFI Talán arra várnak, hogy… (Nem tudja folytatni.)
NŐ Mire várnak?
FÉRFI Nem tudom.
NŐ Igazad van.
Szünet

NEGYEDIK JELENET / A SZÖKÉS

Nő (nagy ötlete van) Megvan. Az mindig bejön. 
FÉRFI Mi?
NŐ Vetkőzzünk meztelenre.
FÉRFI Nem, mert akkor ők is.
NŐ Igaz. Ezeknek semmi sem szent. (Szinte sikítva) Őrök…!  Vannak őrök… Ott vannak…
FÉRFI Hol vannak? Ott vannak… Ne reszkess… (Reszketve) Végünk van…
NŐ Hátha nem.
FÉRFI Végünk… Le fognak tartóztatni…
NŐ A tévé is fogja közvetíteni… Uramisten…!
FÉRFI Édes jó anyukám…! Nem fogja kibírni…!
NŐ Várj…!  Nézzünk még… Hátha…
FÉRFI Az őrök aztán tudják, miféle live art vagy time-based art vagyunk mi…  Szökjünk meg… Te jobbra, én balra…
Megindulnak, még jobban egymásnak mennek.
NŐ Melyik jobb?
FÉRFI (robban szét a méregtől) Melyik…!
NŐ Az övék vagy a mienk?
FÉRFI Megmondtam, hogy ne olvass annyit… Most aztán láthatod, mire visznek a hülye, posztmodern olvasmányaid…  Meg a hülyébbnél hülyébb verseid…
NŐ (megsértődik)
Szünet
FÉRFI Bocs… Bocsánat…
NŐ Hagyjuk…
FÉRFI Én igazán nem akartam… Bocsánatot kértem… (Szünet) Ha nem, hát nem…  Indulj… Na, szépen… Olyan lassan, mintha  hangtalanul kilépnénk az időből…
NŐ (felragyog az arca) Ez szép… Mintha hangtalanul kilépnénk az időből… Ezt hol olvastad…?
FÉRFI A te versed, pupák…
NŐ Köszönöm…

ÖTÖDIK JELENET / NÉMA HANG

Lassan, nagyon lassan kezdenek eltávolodni egymástól. Mikor már, a térhez mérten, elég nagy a távolság közöttük, a Nő megáll, mire a Férfi is megáll. Szünet.
NŐ Miért…? Miért nem…?
FÉRFI Mit miért nem?
NŐ Miért nem mondtad sohasem, egyetlen-egyszer sem, hogy szeretsz?
FÉRFI Mert szeretlek.
Szünet. A Nő boldogan sírni kezd. Szünet. A Férfi megáll, a Nő mellé akar kerülni ismét, eljátssza, hogy szenved.
NŐ Mi van?
FÉRFI Baj…
NŐ Mi?
FÉRFI A hátam… Tudod…  Ott…
NŐ A lapockád alatt… Sejtettem, hogy nem ússzuk meg. (Boldogan) Jövök.
FÉRFI Én is.
A lassú közeledés közben.
FÉRFI Hogy pont most kell viszketnie…  Nem bírom, kiáltanom kell…
NŐ Sietek… Légy erős… Befelé… Kiálts befelé…
FÉRFI (befelé kiált, elképesztő erővel néma) Jó… Ez most bejött. Az a hajszál, a jobb lapockám alatt, tudod… Nem tépted ki… 
NŐ Nem is fogom. Minden hajszálad számon van tartva, mit képzelsz, nagyokos.
Szorosan egymás mellett, a megvakarás rituáléja. Szótlan, ügyetlen jelenet, sze­re­lem-koreográfia. Bohóctréfa.
FÉRFI Igaz-igaz, ne haragudj. Az, az… Megvan…  Na végre…
NŐ Végre…
FÉRFI Nagyszerű… Köszönöm… Menjünk…
NŐ Ne, ne menjünk…
FÉRFI Kidobnak…
NŐ Mondanom kell neked valamit…
FÉRFI Mondjad, röviden.
NŐ Figyelj… Hallod? Árad felénk egy néma hang…
FÉRFI Nem hallom… Menjünk…
NŐ Ne siess… Hova sietsz…? Hallgasd csak…
FÉRFI Honan? Honnan  árad?
NŐ Belőlem.
FÉRFI Belőled? Felénk? Egy néma hang?
NŐ Igen-igen, pontosan.
FÉRFI Nagyszerű, menjünk.
NŐ Ereszkedj le… Kérlek…
FÉRFI Jó, legyen, megpróbálom… (Ereszkedik lefelé, helyben állva) Meddig?
NŐ Még, még… (Amikor a Nő méhe magasságába ér, már térden állva) Állj! Köze­lebb… (Át akarja ölelni) A füleddel, te…  Most jó!
Szünet
NŐ Na?
FÉRFI (fölragyog, diadalmasan) Hallom, hallom…! Iszonyatosan gyönyörű…! (Csu­kott szemmel hallgatja. Sír) Sose hittem volna.
NŐ Egy ideje már én sem.  Teljesen feladtam.
NŐ Fiú.
FÉRFI Lány. 
NŐ (meglepve) Ketten vannak?
FÉRFI Bizony.
NŐ Tudhattam volna…
FÉRFI Miért nem mondtad eddig?
NŐ De hát csak most történt.
FÉRFI Most? Mikor?
NŐ Az éjszaka.
FÉRFI Itt?
NŐ Pontosan.
FÉRFI Semmire nem emlékszem…
NŐ (enyhén sértődötten) Én sem…
FÉRFI És mégis…
NŐ És mégis…
Mindketten lassan a festmény felé fordulnak, majd vissza.
FÉRFI Tanuljuk meg, gyere…
NŐ Igen-igen, tényleg. Tanuljuk meg.
FÉRFI Valahogy így van. (Hangtalanul énekel) Várj csak… Igen, igen… (Egyre magabiztosabban.)
NŐ Pontosan.
FÉRFI (fölegyenesedik) Kezdjük.
NŐ Kezdjük.
Hangtalanul énekelnek. A szájmozgásnak azonosnak kell lennie, végletesen pontosnak. A hangtalan éneklés közben lassan lemegy a fény. A sötétben fölhangzik Jan Garbarek In Praise of Dreams c. darabja, majd ismét fölmegy a fény, együtt erősödve a zenével, lassan. A Férfi meg a Nő még mindig énekelnek, hangtalanul, ragyogó arccal, összeszedett testtel, majdnem mechanikusan, a végtelen éneklés érzetét keltve, mintha műalkotásokká váltak volna.
A zene felerősödik, majd hirtelen
SÖTÉT

* Amerikai minimalista festő. 1923-ban született a New York állambeli Newburgh-ban. A Grand Rapids Art Museum több jelentős művének a birtokosa. Kelly művét a múzeum kuratóriuma jelölte ki a darab témájául. 
** A Stauer Titanium Atomic reklámja. Kb.: Húsz millió év alatt egy másodpercet késik. Szíves megértésüket köszönjük.