1.

Nem, még nem szabadíthatom föl
a létrát, mert az ólban áll;
téglát vettem sikereimből –
vakolatlan fal a határ.

Így lesz a fönti látvány foglya
a bőbeszédű idelent,
s töpreng, való-e létrafokra,
s járt-e neki, míg többre telt.

Érzékeimen tyúkok ülnek,
még csak ígérnek puha sültet,
aranytojásuk is nehéz,

mégis ők húznak aranykorba,
ha füstöt vet, fölzúg a konyha,
s falra simul a drága mész.

2.

Válassz. Aranyozd mindenem
utólag, vagy múlj el, gyerekkor.
Új házra mért játszóterem
ne hívjon új falóra akkor.

Teljesedj – vagy hordd el magad
s lovad üres telekre vidd át.
Félek. A túlnyomás alatt
lángnál gyilkosabbak a szikrák.

Akár marad vagy múltba lebben,
elmúlik az elérhetetlen:
veszít a cselekvő fiú,

keze megáll, s látja: a döngölt
homokról egy aranyból öntött
szamár nyerít, a férfibú.

3.

Tehet bohóccá kegyelem,
s adhat szárnyat a végítélet,
ragyogsz a járdaszigeten,
összegyűjtöd, amit bekértek,

viszed kórházba hangyaként,
s mellé két szál sárgavirágot –
fölveszed a hangyák hitét,
mert istenük ma rád kiáltott.

Eggyel följebb tesz úgy az Isten,
mint te a szülőszobaszinten,
részeg, családot alapít,

helyet keres, hol alig ér fény,
bevár ott, a folyosó végén,
s tiszta beszéd, kér valamit.

4.

Lehetsz várfalhoz kirakott őr:
utad nyomban mezőre visz –
maradhatsz kádban kegyelemből:
de csitt, csöndben hűljön a víz.

Keress szép pontokat a szobron,
sorold el őket híd alatt;
egy helyen nem maradhatsz: otthon,
ahol csodálhatnád magad.

Egyedül vagy – túlélheted,
ha tudod: alszik a gyerek,
amíg apja a kocsmát járja;

kívülről nézed a kaput,
félelmetes... de elaludt:
legyen bársony és arany álma.