[Látó, 2009. október]

„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed;”

A vágyódó hangya

szőnéd a verset mint a pók
háló lesz s fennakadnak rajta
de te hangya vagy
(szereped nincs csak helyed)
s egedet a zöld fű takarja
a cserjére se jutsz föl soha
a messze csak a fűszál vége
gondjaid szürkék s csak arra jók
hogy elásd őket hangyavár mélyére

nagyon lent élsz, rög a sorsod
amit görgethetsz mert hagyják
naponta kapod a parancsot
hogy hol a helyed, megmutatják
s te lopva mégis a napba nézel
s kis ijedt szíved felajánlod
az ismeretlen nagy egeknek
melyek nem rád vetnek palástot

pedig csak az kellene néked
bizony kilépnél a mából
bizony elbujdokolnál szívesen
a nyomasztó nagy hangyavárból
de nincs menekvés a szereped
ugyanaz, mint a sorsod
s nem érted, fel nem foghatod
hogy valami mást miért nem hordoz

hogy mért nem hallod éjjelente
angyalok égi dallamát
hogy mért imádkoznak a sáskák
s hogy nekik ezért ki mit ád
hogy hol van a más hogy van-e több
mint a mindennapi közhely
s hogy mért nem mérhető az élet
valami mással nem csak röggel

de teneked csak ennyi jutott
vonat lettél, mi rögöt szállít
te építed a hangyavárat
s a többi semmit se számít
csak együtt vagytok ti valakik
s nem lehet Neked külön gondod
s hogy a világot magad is bírjad
ahhoz te nem kaptál sorsot

Az okos hangya

Korszakos művek születnek.
Nagy versek. Nagy dalok.
Nagykanállal mérnek
nagyot merítenek,
a költők és az angyalok
a léttelenség nagy vizéből,
ami sosem múlik el,
ami örökkön csobogni fog
ahol örökké evezel.

de nem te, hisz te csak hangya vagy
a víz nem a te elemed
örökre elítélt földlakó vagy
nem hagyhatsz nyomot s a szemetet
sem te túrod szét éjjelente
hanem egy mosómedve pár
ki már New York-i városlakó lett
s estére konzervet zabál

azt gondolod, valami baj van
mert lakhat benned gondolat
s elboríthat a félelem
akár egy levél a pókokat
akiket jaj kerülni kell
de hisz fenn laknak ők nagyon
hallottad ahogy vígan szőnek
lyukas hálót az ágakon

van-e rosszabb a hangyavárnál
biztosan van, hisz sok a féreg
olyan kinek még vára sincs
és egy napot is alig ér meg
mert egész elfogadható itt
jönni-menni és gyűjtögetni
s a többiekkel együtt szépen
a teleket eltöltögetni

csak egy dolog rémiszt nagyon
hangyatestvéreim s várom
hogy egyszer majd közöttetek
a választ is megtalálom
vajon van-e még elvágyódó
érző s gondolkodó hangya?
vajon a többiek érzik-e,
hogy az élet savát mi adja?

vajon tudják-e, hogy a hangyasav
és a hangyalét mint olyan
csak egy kis mellékállomás
a teremtés árkaiban?
vajon beléjük van-e teremtve
az egész színes nagy világ,
vajon néznek-e álmukban felhőt
az angyalok szempilláin át?

a félelem egy nagy vonat
s lassan mászok a síneken
tudom, ha magányos maradok
sorsom el nem kerülhetem
valamennyit majd látni fogok
mindabból amire vágyok
s ha fájni fog, biztos lesz lelkem
s valamire majd rátalálok

(de) mit tudhatnék én meg abból
ami van és ami lehet
minden úgyis csak addig tart
amíg van még emlékezet
vagy amíg vevő van s kereslet
ezt hallottam a piacon
de a sorsomon kívül semmim
s azt nektek el nem adhatom

de ha mégis megvennétek
ti hatalmasok nagyemberek
mit tudnátok adni érte
földet aranyat színeket
a szemetekkel látott világot
elkoptatott érzéseket
sok gőgöt és hiúságot
s közhellyé formált életet?

A megalkuvó hangya

nincs ihlet szürke a reggel
üres az álom és az elme
nincs egy gondolat, kóbor érzés
ami a földről felemelne
áll a vonat szólnak a szavak
de neked nem mondanak semmit
fekete tollal írnád ha tehetnéd
a megalkuvó hangya versét

szőnyeg alá söpört élet
mert valójában ez a gondod
„Şi la propriu şi la figurat”
ahogy ezt más nyelven is mondod
de jaj ezért is megköveznének
mert hiú vagy te és becsvágyó
a csönd s a mosoly amiben élsz
talán csak másokat bántó

szőnyeg alá söpört élet
valóban ez lenne a gondod?
hisz a háziasszony kienged
s a konyhában nincs sok dolgod
s ha szótlanul viszed a terhed
nem bántanak a hangyavárban
s ha csak töltelék szöveget szólsz
a helyed sosem lesz árva

megtarthatod, s szeretni fognak
és ha nem, legalább megtűrnek
azt hiszik, hogy őrizője lehetsz
a hangyalét örökös terhének
vagy nem, nem is a teherre
hanem annak sok csodás titkára
te is úgy tekintesz rá majd
mint a nap a felkelő világra

[és te kis megalkuvó hangya
köztük maradsz bár az eget vágyod]

szolgálat helyett szolgaság
alázat helyett gyalázat
foglalt s elkoptatott képek
labirintusában járnak
mindazok kik úgy, mint te is
egy reggelen fejet hajtottak
beleálltak a hangyaláncba
némán tűrtek és hordoztak

ritka nagy drágaköveket
és hangyabuckás zöld mezőket
és azt hitték, hogy majd osztoznak
s nem lesznek soha megtűrtek