Feltehetően Isten is ott kucorgott
óvodáskorában a semmi homokozójában,
galaxist kavart, fekete lyukakat ásott,
napocskát gyúrt, bolygót hegyekkel,
völgyekkel, önképére homokból Ádámot
és Évát szalmatetős színbe, s amikor
déli harangszóra hazafutott, hogy
felhőelőkével elköltse ambróziából,
nektárból álló mennyei ebédjét,
az elgörbült téren termett a homoki
vipera (Vipera ammodytes) tiszta-
lelkűség ellen hergelni a hangyányi
páriákat, akik elrágcsálták a bonzaj
almafát virágostul, gyökerestül, s szét-
szóródtak a hálátlanság homoktengerén,
mire görbült szájjal pityergett egy
verset, de megemberesedvén már
csak tépdesi Lófej-ködtől a Szeneszsák
csillagködig gubancolódó szakállát,
s belső háborúi mintájára univerzális
számítógépén újra- meg újraprogramozza
a tökéletesnek tűnő tökéletlent
Homok antecessortól Homok sapiensig,
testvérgyilkos Káinoktól elgázosító
auschwitzi latrokig, kőpattintótól
Champs Élysées kirakatait betörőkig,
kerékfeltalálótól a béke Nobel-
békedíjas kerékkötőjéig egymásnak
feszítve dulakodó indulatokat,
s most azon töpreng, alkalmas-e
a legfőbb lény funkciójára, ha humán
hangyabolyon kísérletezve az örökké-
valóság delelőjén túl hiába próbál
önmagával dűlőre jutni, korokat
elbaltázó nyeletlenség, firmamentumot
feladó letargia hogyan egyeztethető
össze a teremtéssel, tücskök-bogarak
oltalmazására kódolt bolygóközi
világpályafutással… Nem vár már
siralomvölgyi önmegtagadást, hálaadó
hozsannázást sem, ama másodperc
töredékét sóvárogja vissza, mikor
harangszó előtt véletlenül tető alá hozta
a semmi homokozójában a kígyó-
mentes, össze nem rondított lelkivilágot…