[2010. március]

Csaplár Vilmos: Hitler lánya. Kalligram, Pozsony, 2009.

Csaplár Vilmos új regényében, a Hitler lányában szinte kivétel nélkül mindegyik szereplőről megtudjuk, miként fejezi be életét. Szemetszúró kivétel csupán egy van, és ez rögtön gyanússá válik, annál is inkább, mert lényegében ő a címszereplő. Nem Hitler, hanem Hitlernek a lánya, Ruckner Jolán.
Induljunk ki abból, hogy a Csaplár-életműben immár ez a második olyan regénycím, amiben egy valós, a köztudatban eléggé démonizált (vagyis negatív megítélésű) személyiség neve szerepel. Az Igazságos Kádár János azért lehet zavaró, mert a Mátyás király-történetek mintájára képzeli el Kádárt, szembemegy a kollektív tudás egyik szinte kőbe vésett tényével, pozitív tulajdonságot ruház egy köztudottan negatív megítélés alá eső figurára. A Hitler lánya cím pedig, bár ellentétben a Kádár-könyv címével, nem valamilyen tulajdonságot rendel a tulajdonnévhez, mégis szintén zavaró, provokáló lehet. Azt sugallja, hogy egy elhallgatott geneológiai tényből kifolyólag a sátán tovább él, meghosszabbította életét, az ördög itt van továbbra is közöttünk. És ebből a szempontból lehet érdekes Hitler lányának a halála. Vagyis hát éppen a nem meghalása, az életben tartása.
A középső fejezet végén listaszerűen, gyors felsorolással íródik le az egyes szereplők halála, egyben a náci uralom vége („Becher szinte valamennyi egykori felettese és SS-partnere öngyilkos lett, eltűnt, akasztófára vagy a vádlottak padjára került...” – 208.). Ez az a fejezet, ahol az egyik legfontosabb szereplőnek, Kasztner Rezsőnek minduntalan megjelenítődik saját halála. Némelyek halálábrázolása a második részben felkavaróan részletező, némelyeké pár mondatra rövidül, többek között éppen a Kasztneré („... fehér falú házának kapuja előtt, pálmafák alatt merénylők több pisztolylövéssel megölték.” – 207.). De további két felkavaró halálepizóddal találkozhatunk még a második fejezetben, mindegyik a magukat ellenállókká képző és kikiáltó fiatalok csoportjának tagjaihoz köthető: az egyik a vasútállomásos jelenet („Addig lőttek, míg Tibi teteme föl nem jött a felszínre.”), a másik az éjszakai szökés („Akármennyire nyöszörögtek minden mozdulatnál, a csali kilökdöste őket a kertbe, onnan a kerítésbe vágott lyukon át a városszéli mezőre. Ahol az előre elrejtőzött Kuglóssyék pár lépés után a fölszólítással egy időben agyonlőtték mind a hármat.” – 202.), ahol végül az áruló Halász Gyurit is kivégzik a nyilasok („Biztos, ami biztos, a különítményes három méterről mellbe lőtte.” – 203.).
Az első fejezet pedig egyenesen egy rejtélyes, öngyilkosságnak álcázott gyilkosságsorozat köré épül. Bőrös megfojtását („... a hurkot gyakorlott mozdulattal a lefogott, védekezni képtelen férfi nyakába vetette. Jól megrántotta, s addig húzta, míg Bőrös el nem veszítette az eszméletét.” „A fölakasztott Bőrös kettőt rángott, többet nem, bár még vártak egy harmadikra.” – 34.) saját fia is végignézi, itt is aprólékosan leíródik, miként végzi az apa, ráadásul a nyomozás során, ami mindig rekonstrukció, még egyszer elmondódik Bőrös halála, csak éppen egy egészen más nézőpontból („Jegyzőkönyvben rögzítettük, hogy az öngyilkos lábától jobbra volt a szakajtó – érvelt a felügyelő. – Aki ballábas, balra rúgja ki maga alól.” – 86.).
Kérdés a továbbiakban, hogy milyen hozadéka lehet még a címnek vagy a címeknek. Az, hogy az Igazságos Kádár János címben található pozitív tartalom végül is élét veszti a regényben tapasztalható ironikus, rendkívül szatirikus ábrázolásmódban, egyúttal a provokációt is megsemmisíti. A Hitler lányában is valami hasonló helyzettel találkozhatunk, csak egy egészen más megvilágításban. Ugyanis Hitler apasága végig problematikus, nem bizonyított, még az anya sem tudja biztosan. Ráadásul Hitler apasága a lány, a lánya, Hitler leánya számára még csak lehetőségként sem merülhet föl, hiszen az anya még apajelölteket sem nevez meg. Ezt az ő nem-tudását a mindentudó elbeszélő ráadásul a lány zsidóságával kerekíti le, vagyis még messzébb veti (hogy lehetne egy zsidó nő pont Hitler gyermeke?!) a helyes megfejtéstől, ami különben sem létezik. Vagyis a Hitler lánya csakis az olvasó számára fenntartott tény, minden más formában érvényét veszti, ugyanis lehetetlen megképezni azokat a tér-idő-cselekmény egységeket, aminek révén ez a tudás felépülhet bárkiben a regény szereplői közül, főként, hogy az anya, mielőtt bármi konkrétat elárulhatna, a Dunába veti magát. Még egy halál.
A Hitler lánya az elbeszélői hang szenvtelenségében más az Igazságos Kádár Jánoshoz képest. Értékítéleteket nem jelenít meg, tárgyilagossága sosem gyengül, halálleírásai ezért szokatlanul pontossá és plasztikussá tudnak válni, mondhatni filmszerűvé. A rendkívül sok, egymást gyorsan váltó apró epizódok, jelenetek szintén a filmszerűséget erősítik. A rengeteg vágás között kell nyomon követnie az olvasónak a mégiscsak tisztán elkülönülő főtörténetet. Persze, ez sem ennyire egyszerű, hiszen lényegében két szereplő történetéről van szó, akiknek sorsa csak bizonyos ideig közös. Kujeda Éliás, aki rögtön a regény elején bukkan fel (apját megölik Pipás Pistáék, ezért Pestre kerül nagynénjéhez, majd egy idős házaspár fogadja örökbe, hogy aztán csendőrnek adják) és Jolán (Hitler leánya, aki zsidó anyai nagyapját elkíséri a gettóba, de Kujeda megmenti az Auschwitzba deportálástól) sorsa fokozatosan közeledik egymás felé két ellenkező irányból, majd egy ideig egymásra vetítve halad, végül egy nagyon éles váltással eltávolodik, de azután a tökéletes párhuzamosság jellemzi. Ez a párhuzamosság egyrészt az egymásra gondolás szövedékében, másfelől a találkozásuk jelentette közös tapasztalat árnyékában tovább vitt életük szintjén fut. Ez a két élet fizikailag csupán egyszer, az ötvenhatos forradalom utcai harcaiban közeledik egymáshoz, mintegy méterekre, utána kizárólag valamiféle fölöttes érzékelés kötheti össze őket, hiszen Kujeda halálának pillanatában „Újpesten a konyhájában Csiliz Lajosné Ruckner Jolán a mellkasához kapott. Abbahagyta a vasalást. Eddig azt se tudta, merre van a szíve. Legalább hármat »mellé« vert.” (Kujeda halálának módját különben összeköthetjük Kasztner halál-látásával: a szemlélődés a közös bennük, a filmszerűen megjelenített sajáthalál. Kujeda saját szerveit látja halála perceiben, Kasztner pedig meggyilkolásának pontos helyrajzát.)
De a regény egyik kulcskérdése is Kujeda és Jolán viszonyából hámozható ki, mégpedig az, hogy a nagytörténelmi elbeszélés mellett jelen lévő mikrotörténeti szálak miként építhetőek be az elbeszélésbe, miként viszonyulnak az amúgy már a címben bizonytalanná tett, „hamisított” nagytörténethez. Mármint az, hogy a Csaplár által alkalmazott valóságábrázolásban a feloldhatatlannak tetsző, egymásba csúszó, de egymástól mégis távoltartott sorsok miként lépnek át önmagukon, miként valósítják meg azt a kétféle igazságból (a történelem és az egyén igazsága) származó egyetlen élhető, kimért életet, ami rájuk szabatott. Az mondódik ki, hogy a nagytörténelmi igazságok (igazságtalanságok) árnyékában azért még le kell élni az életet, és bár nehéz (lehetetlen) szabadulni háborútól, tömeggyilkosságtól, forradalomtól, mert mindezek magukba szippantják az embereket, kit áldozatként, kit elkövetőként, azért érvényben marad a sorsnak nevezett akármi.
Döbbenetes tehát, hogy a sorsnak nevezett akármi ilyetén érzékelése közben lényegében csupán a Jolán halála marad számunkra, olvasók előtt titokban. Igaz, a regény folyamán Jolán alakja letompítja bennünk azt a hírhedt birtokos jelzőt, és valami szebbé varázsolja, vagyis felszámolja a sátán jelenlétét. Lehetséges, ezért is képes a szíve három szabálytalan dobbanásra, lehetséges, ez az egész könyv arról szól, hogy a szív mindig fölül képes írni, korrigálni tudja az eredet szerint kódolt dolgokat.