Ha felemelkedik egy kéz, az a mozdulatok
halála. A nyitottság nem lehet áldás,
most a nappalokról beszél, aki ásít.
Meg kell jelenni időben, olvadt párizsi kockákkal
tömött zsebbel utazni az értelem felé.
Nem engedem el az égő gyufát, jobb, ha
egyedül tartom meg a lángot.
Az ember szavai fátyolos vizek, nem
tűrnek tükröződést, csak folytonos morgást.
Kacsázni annyi, mint kiválasztani a követ,
ami sosem érhet majd talajt. Saját szájába harap,
aki a hitetlenséget elhiszi. Menekülésem
áldozatai bizonytalan súlyaim. Aki először indul
el, mindig az késik.