Határ Győző: Lombfedezék

Hamvas Béla emlékének

lombsátor kertekalja-út! te szüntelenoltalmazóm!
rámboltozódó bunkerem
te megmaradsz te alagútas csupa-lombsugár
szűrődő dárdafény és nyugalom

megnyílón nagyra nyílsz a kora reggelen
botozgatónak hajnalban ki fennterem
s kiles – kihozza járókája – nekivág
mi csudás korafény kora Napláng-világ

– – – ha tovavitorláz a túlnan-túli Hon
de vize dágvány zűr zsivaj zagyvadalom
az a víz messze távol már alul marad
jöjj hív az ösvény jöjj fel fel: megváltalak

ez a mennyég napláng-bástyáit szeldelő
ágain buzgó mókusokkal zöldelő
fölibém takaró bombabiztos lugas
mindétig hívogató s erős mint a vas

más túlad rajtam – feledésnek átalad:
véd a lombalagút megőrzi titkomat
ki volt kit a Napláng – Kilátón kőpadot
elérve – benyelt: csak eltűnt szétolvadott

csomóba tördelt szőlőgally – zöld leveles
borágnyaláb – gyöngécske párszál-gyökeres
földbe markolsz a pókos kőzokni alatt
hogy sűrű zöldbe vond az ormótlan falat

indázol hajszra-csára míg az épület
egy-klinkerig-szimáig elvész a levelek
őserdejében – behálózzák-belepik
hajtásaid a házat a pléhereszig

nincsen tenyérnyi kő stukkó se telamon
párkány se rács a lombbenőtte falakon
és fent cserépre dőlnek vagy az ablakot
verik fel-felszökő s hanyattbukó kacsok

egy zöld tömb mind a rokkant börtönpavilon
növényi szerkezet – a fal csupán pilon –
körülem feszülő bombabiztos lugas
megtartó s -tartató erős mint a vas

a cella tágas ám mozdulni nem lehet
repkény hálózza át a benti légteret
megérzi kint a lomb ha itt megáll a szív
besző a léggyökér felold magába szív