[2020. november]
A múltvédő alakulat rendezett oszlopokban masírozott az utcán. Engedélyük volt a házakba is betekinteni, átnézni a falakon, lehallgatni a privát beszélgetéseket, de bármikor behatolni az épületekbe is, ha ez indokoltnak tűnt. A múltőr-különítményt azért hozták létre, nemzetbiztonsági megfontolások mentén, hogy vigyázzák a történteket, a jelen ugyanis egy szempillantás alatt múlttá válik, a múlt pedig köztudottan befolyásolja a jövőt. Feladatköreik általános leírásában olyanok szerepeltek, mint: befolyás szerzésének akadályozása – ez alól mentesítve az aktuális vezetőséget, mivel ők ugye aktuálisak –, a jelen linearitásának fenntartása, rendbontók semlegesítése.
Laci fiatalon csatlakozott az egységhez. S miután megkérdezte, hogy egy grapefruit megevésével nem rontja-e el végérvényesen fényes jövőjét, megevett egy grapefruitot.
A kaszárnya lakói szigorú beosztás szerint éltek. Kis, fekete noteszben megkapták a napi kötelező és a szabadon végezhető tevékenységek listáját – ezek között szerepelt az alvás, a kaszárnya kantinjában étkezés, az edzés, a bevetés –, a fel nem sorolt tevékenységekhez külön engedélyre volt szükség, így biztosította a vezetőség jövőjük kiszámíthatóságát.
A lakosság ennél jóval kötetlenebb életmódot folytathatott, nem volt kötelező órarend, ámde a tiltott tevékenységek listáját és az értük kiszabandó büntetéseket már az iskolában ismertették mindenkivel. Ez köztudomásúan a lakosság érdekeit szolgálta, jövőjük biztosítva volt.
Ezért János, aki kicsit tartott lényegében mindentől, gyerekkori barátjához, Lacihoz fordult segítségért. Egy új zeneművet szeretett volna komponálni, ám annak hatásai számára beláthatatlanok voltak, ezért az engedélyeztetési folyamat megkezdése előtt, levélben fordult Lacihoz, akinek – úgy vélte – belülről kell ismernie a rendszert és működését.
Laci komfortzónájának határai enyhén meginogtak a levél elolvasása után. Először is, nem lett volna szüksége külön engedélyre a levél elolvasásához, amelynek rizikós tartalmát nem sejthette. Ám váratlan vakmerősége imponált is neki. Mint utóbb kiderült, vérében volt a kockáztatás, azaz a lázadás, ahogyan hivatalosan nevezték. Kifényezte bakancsát, és találkozót beszélt meg a tanácstalan Jánossal.
Ez a találkozó semmilyen szempontból nem felelt meg a protokollnak. Beszélgetésük váratlan fordulatokkal tarkítottra sikeredett, Laci többet árult el magáról, mint ami engedélyezett volt. De a végén abban egyeztek meg, hogy kölcsönös hallgatásuk által a találkozó végül is semmilyen módon nem lehet befolyással a jövőre. Laci biztatta Jánost a leendő zenemű engedélyezési folyamatának megkezdésére, s mivel más ötlete nem volt, azt javasolta, hogy János rövid vázlatban mutassa be a mű leendő hangjainak összetételét.
A katasztrófa akkor következett be, amikor a hibás számítások alapján engedélyezett mű hatással lett a lakosságra. Mint egy új himnuszt dúdolták. A vezetőség az összes felelős személy példás büntetését követelte. A múltőrség vezetőségét azonnal leváltották, bár az új vezetőség kiválasztása a jövőre gyakorolt semlegesség szempontjából majdnem lehetetlennek tűnt, ennek kiküszöbölésére végül a vezetőség összeállított egy általuk választott nevekből álló listát. Jánost is elővették, ám büntethetősége kérdésesnek bizonyult, mivel a zenemű megkomponálásához minden szükséges engedéllyel rendelkezett. Ennek ellenére nyomást gyakoroltak rá, és folyamatos stressz hatására János végül megtört, megnevezte Lacit mint felbujtót. Így érkeztek el Lacihoz. Példát kell statuálni, mondták Lacinak, hogy megfélemlítése után végre beteljesedhessen az általa ismert és rettegett jövő. Ám Laci büntetésére végül nem került sor, mivel az ítélethozóknak különböző hatástanulmányok és grafikonok segítségével kétséget kizáróan bebizonyította: az ő majdani vértanúsága a történelemkönyvekbe kerülve oly módon befolyásolja a múltat, hogy annak hatásait a jövőre a jelenlegi múltvédő bizottság sajnos nem engedheti meg magának.
