[2017. június]
A férfi erős keze az ablaknál ülő nő ölében pihent, az asszony finom ujjai kapaszkodtak belé, ahogy a pók a hálójába. Örültek egymásnak, annak is, hogy eljutottak idegenbe, ráadásul éppen ebbe a hangulatos és sokszínű olasz városba. Ahogy a vonat elhagyta az árnyékos állomást, a szürke házak között pislogó napfény hevesen villogott a boldogságtól amúgy is csillogó szemükben.
A férfi elégedett volt: jó ez a kis nászút, és egy ilyen imádnivaló, fiatal lány, az enyém, istenem, nézte a könnyű selyemblúz arányos domborulatait, a vaníliakrém színű, kecses nyakat az apró, megszokott kis foltokkal, istenem!; az elmúlt éjszakára gondolt meg az elkövetkezőre, hevesen lüktettek teste erogén zónái; és milyen remekül is fogunk majd élni. Végigsimította friss felesége alágöndörödő aranyfürtjeit a gömbölyű álláig.
A nő arca csupa puha mosoly, a pillanat varázsát tartogatta, nem bírt másra gondolni, csak arra, hogy minden maradjon örökre úgy, ahogy most van. Behunyta a szemét, fogai összecsikordultak, mintha erőszakkal akarná rákényszeríteni az időre ezt a pillanatot. Kislányosan a férfi karjába csimpaszkodott, és nekidőlt a vállának.
A vonat Herculaneum, az egykori, vulkánkitörés által elpusztult római város felé haladt. A nászútjuk előre eltervezett negyedik napjának ez volt a programja. A velük szemben ülő idős férfi nemsokára leszállt. Kihasználva a lehetőséget, játékos, ingerkedő csókokkal borították el egymást.
Hirtelen kivágódott a másik kocsiba vezető szemközti ajtó. Nagydarab, bőrdzsekis alak bukott be rajta, ordítva. A hatalmas férfitesthez tartozó barna arc egy tizenhat év körüli fiúé volt. Megmarkolva a hozzá legközelebbi kapaszkodót, kiegyenesedett, tenyerét nyikorgatta a műanyagon, hatalmas szájából kába és féktelenül agresszív bömbölés tódult kifelé, amire mozdulatlanná dermedt a tucatnyinál alig több, kocsiban ülő utas. Pár pillanat múlva az ajtónyílásból utána lépett két alacsonyabb bőrdzsekis társa. Lökdösődni kezdtek, durva mozdulatok követték egymást, fülsértő hangzavar kerekedett.
A nő aggódva nézett a férfira.
– Menjünk innen! – húzta a karját, de a férfi nyugalomra intette, két kezébe kulcsolta a nő verejtékező tenyerét, és higgadtságot sugárzó tekintettel nézett maga elé.
A nagydarab vadul ütötte, rúgta a társait, azok olykor visszaütöttek, de világosan látható volt, hogy nincs esélyük vele szemben. A behemót hol a jobb, hol a bal oldali ülésnek csapódva megindult a kocsi másik vége felé. Volt, ahol betódult az ülések között az ablakig, és ütlegelte a nyöszörgő utast, akit éppen ott talált, amíg a másik kettő tovább nem rángatta. Akkor megint üvöltve nekik esett, őrjöngő ökölcsapások záporoztak; a nagydarab ettől csak még ingerültebb lett, taslit adott egy szélen ülő idős embernek. A kopasz férfi, mint az inga, elhajolt, majd kiegyenesedett, tiltakozón felkiáltott, mire a fiú harsány röhögésben tört ki. Csak nem akart jönni a következő állomás. Fojtott sikoltás bal szélről, egy férfihang jajdult jobbról.
A nő reszketve fogta a férfi karját, a férfi meredt kifelé az ablakon. Alsó ajka felhúzódott, gyűlt benne az indulat, ökölbe szorult a keze: gyere csak, te kibaszott takony, te rohadt kis geci, kitaposom én a beledet, ha egyetlen ujjal is hozzáérsz. Az az elsöprő gyűlölet, amit most érzett, semmi eddigihez nem volt fogható.
Az ifjú feleség lehunyta a szemét, rémülettől falfehéren szinte belebújt párja karjaiba, Istenem, nem lehet baj, most nem. Ha baja esik… Jézusom, mi lesz? Menekülni, menekülni, moccant zsibbadt lába, de ura mozdulatlansága leállította.
A fiú, mint a veszett dúvad tört előre az ülések között. A férfi arca egészen közönyössé merevedett, mint egy darab élettelen kő, de belül, érezte, már rettenetesen feszíti a fortyogás keltette elkerülhetetlen robbanás. A nő levegőért kapkodott, úristen, mi lesz? Könnyeket olvasztott szemébe a heves féltés.
Nem néztek oda, de tudták, hogy ott áll már felettük. Érezték magukon az áldozatra leső éhes ragadozó irgalmatlan pillantását. A férfi elengedte a nőt, tudta, hogy most ő jön, innen csak egy út létezik, dermedt arcába felcsaptak bensője iszonyatos hőfokon égő lángnyelvei, ösztönei szabad utat engedtek a párjáért mindenre kész tetterőnek. Abban az elhomályosult, tűzforró gyűlölettől sűrű pillanatban, ahogy talpra ugrott volna, hogy megtegye, amit kell, valami hirtelen csattant, vérfagyasztó, sátáni üvöltés rázta meg a mindenséget. A hatalmas, öklével hadonászó test elvágódott a vonat padlóján, magatehetetlenül vonaglott és őrjöngött a földön. Combjából csorgott a vér. A férfi elhűlve bámulta, ahogy a többi utas és a fiú haverjai is. Megállt a jármű, a haverok kivonszolták vérző társukat a peronra, talpra állították, miközben az ajtó becsukódott mögöttük, és újra elindult a vonat. Kívülről hatalmas, véres tenyér csattant az ablaküvegen, görcsös, bosszúra éhes ujjak kapartak a nő felé.
Vértócsa rezgett az ülések között. A férfi nehezen tudta kicsavarni a nő görcsbe rándult ujjai közül a vörösre festődött kisollót. Zsebkendőbe bugyolálva eltette a zsebébe, aztán letörölgette az asszony kezét is. Az emberek megnyugodva elfordultak. A vonat lassított, majd megállt, a férj derékon ragadta a szinte ájult asszonyt, majd a vértócsán átbukdácsolva leszálltak a járműről. A férfi leintett egy taxit az állomás előtt. Vissza a hotelbe.
Sosem látták Herculaneumot.
A nő megtörölte eres kezét a törlőruhába. A negyedik emeleti konyhaablakból elégedett szívvel nézte az ő szép szál, okos fiát, ahogy megy a zsákjával a ligeten át a szokásos napi edzésére. A férfi mögötte állt, átölelte, a nyakába csókolt, a fülébe suttogta, hogy „szia, megjöttem”, aztán így álltak, ringatózva nézték tovább együtt az ablakból szerelmük legszebb gyümölcsét. Valahogy most mindketten arra a bizonyos nászútra emlékeztek.
Milyen szép volt akkor, és még most is milyen finom a bőre, gondolta a férfi vágyra gerjedve, és finoman beleharapott a nő fülcimpájába.
A nő arcán a nászút emlékétől aggodalom gyúlt: milyen veszélyes a világ… Tekintete a magasból is óvta távolodó fia gyanútlan lépteit. ...És az emberek olyan gyávák.
