[2017. június]
„akkor a vezér [...] lehajtotta a fejét, aztán felemelte, és egy olyand, de olyand szép beszédet tartott, amilyet még soha, állapították meg később a Bikerben, mivel a szokott témák mellett, hogy testvériség meg eszme meg az igaz ember meg a veszteség, most behozta azt is, hogy haza, és olyand, de olyand szépen beszélt, na, erről a hazáról, hogy komolyan mondom, mondta a Bikerben Dzsé-Ti, azt hittem, ott helyben elbőgöm magam, és erre nagyon helyeseltek a többiek, és bólogattak és hümmögtek, és fogták a korsót a Bikerben, mert szép volt, olyan szép az a rész a hazáról, amilyet még nem, bólogattak, de többet erről nem nagyon lehetett mondani, úgyhogy előbb-utóbb mindenki felnézett a bejárat feletti sarokba, mert a tévén a Valóvilág kettő ment” (Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér)
Béke-hűtötte vérünk lomhán keringél.
Védszentjeink fogjanak talán tenni értünk?!
Duruzsolják, hogy pucánkba’ nincs vér –
Hogy néznek majd, ha vállat vállhoz!, s döng a léptünk!
Hisz ellenünkre tör annyi galád –
Számoljunk már le énünk rosszabb felével!
Ne vedeljük a szabadság lötty-italát!
Sose feledjük, minő bűn a kétely!
Vágy s szó rég együtt már buzgó imánkhoz.
Éket vernél közénk, újat latolva!?
Boldog népet egy cél nélkül ki látott??
Ne ontson egyikünk se hitvány szóvirágot!
Özönöljünk a hasznosság-akolba –
Ládd, segít ebben néhány jólirányzott!
