[2017. április]

---

S akkor: párát zihált remegve szája,
idegen lett palánkos otthona,
idegen lett testvére, mostohája –
s a ködbe hördült, mint az orgona.
(Áprily Lajos: Az irisórai szarvas)

Hol van hát maradása a szarvasnak,
mely véletlen téved a csodavárosba,
a toronyházak közelébe?

Az illúziók mércéje annyi,
mint a Hold tükröződése
a WC-ülőke hullámzó felületén.

A görcsösen küzdő lények könnyedén
belegabalyodnak a szenvedés
hálójába. Legyen őszinte részvétem

olyan határtalan, mint a szívcsakra,
hogy mindnyájan megpihenhessünk
önnön tudatunk csipás fényében.

A gyerekek kifigyelik, és
gyorsétteremből lopott sültkrumplival
etetik a szarvast, aki odaszokik,

az épületnek dőlve alszik, hogy melegítse
a fűtésből kiáramló levegő. Az agancsa
folyton útban van, nem tud emberré

válni. Egy buddhista szerzetes
narancssárga ruhában megáll,
egy ideig gondolkozik, majd
figyelmeztetésként elszorítja
a torkát, és hirtelen szarvasbőgés
erejű hangot hasít a házak közé.

A mester mindig szóban adja tovább
a tanokat az ifjú szerzetesnek.
Egy ember a szomszéd faluban

haldoklik, holnap korán reggel
elmennek hozzá, hogy segítsenek.
A Bardo Tödolt hét héten

hangosan recitálják a test fölött,
mert az legfeljebb ennyi időt tölthet el
halál és az új születés között.

Az állat riadtan menekül a városból,
az erdőbe ér, de most nem dőlhet
le aludni, mert nyomában Hunor

és Magyar egy dzsipben. Hunor
vezet, Magyar rakétavetőt tart
a vállán, de hiába lövöldöz,

mindig mellé talál. A szarvas elér a
tengerpartra, de nem nyughat, gumicsónakba
száll, és sodródik a víz belsejébe.