[2010. március]

(Csokonaihoz)

Kilép a laktanyakapun áll
egy darabig a 40-es
megállójában megvárja a buszt nem
száll

föl gyalog indul hazafelé
a Budaörsi úton Villányi
út kora nyári bizonytalankodó
idő

a Körtérnél ráfordul a
Bartók Béla útra sétál
a Duna felé emlékszem
arra

a valakire ahogy harmincnégy
évvel ezelőtt a Szabadság
hídon áll párás a
levegő

vízszag olaj a szél
elfújja a kipufogófüstöt emlékszem
megáll a híd közepén
bámulja

a folyót kicsit borzong
nem fázik túlzás hogy
fázna fehér póló farmer
furcsa

furcsa és nem két
év a korlátra könyököl
nyilván kezdenek vele valamit
lassacskán

majd kezdenie kell valamit
magával ezzel az egésszel
élet ilyesmi így valahogy
arra

nem emlékszem hogy mit
nem emlékszem arra hogy
majd mihez fog kezdeni
miképp

fog neki hogy akar
nekifogni először is nyilván
hazamegy most igen de
mit

akar igazából mi van
egyáltalán mit lehet vagy
szabad mi a szabadság
szép

szabadság óh sehol sincs
e világon oly becses
kincs mely tenálad nagyobb
volna

nem emlékszem arra hogy
szerinte mi a szabadság
miért azt csinálja majd
és

miért úgy csinálta de
mit is nézi a Dunát
jó és egyszer csak
eljön

onnan de minek miért
akkor miért nem előbb
fázott talán elkezdett tényleg
fázni.

(Petőfiről)

Ez a kanyar az összes másikat
kiegyenlíti-kiegyenesíti,
fölülírja, fölébe kanyarul,

hibátlan maga-magát rajzoló kép.
Nem mintha várna:
odahúz, megfog, ott marasztal.

Megállni a kanyarodó Dunánál,
nem olyasmi Petőfi-átirat,
berajzolja magát és bekeríti.

Nem vad, nem is vadul, ez nem vadul.
Takaró, párna,
lámpa, szék, ágy, ház, haza, asztal.

(József Attiláról)

Vidám, kétségb’esésre hangolt
és nem hasonlít senkihez.
Ebben is, nyilván pont olyan volt,

túl forró, jég hideg
(még jó, hogy vannak jambusok),
mint bárki más. Csak bárki más van.

Sok minden, túl sok, túlzottan kevés,
és így tovább.
Ehhez nem elég semmi ok.

Országosak a pusztulásban.

(Lakatos Andrásnak)

’983 őszétől mindjárt
megnézem pontosan erre használatos a
naptár szerintem ’83 szeptember most

utánanéztem október harmadikától
cirka fél évig alig több mint fél évig egy
szobában ültem vajda kornéllal és laka

tos andrással az oszk új könyvek szerk.ben
úgy kerültem oda hogy a papp istván ajánl
ott olvasott tőlem valamit állítólag

kornéllal azonnyomban meg kellett inni egy
sört na még egyet andrás és kornél elmondják
a ki kicsodát mindig jön valaki ez a naplómból való

mindent tudnak vagy mondjuk úgynevezett mindent
úgynevezett tudnak és szórakoztatóan
tudják a kornél úgynevezett vidáman tud

mindent szórakoztatóan andrás szomorú
an úgynevezett szomorkásan a hangos meg
a halk hogy lehet úgynevezett mindent elol

(füstszag volt a szobában beállt a cigifüst
szag egybeállt kiszellőztethetetlenül és
lehet hogy nem is cigiztek: cigiztek vagy nem?)

vasni minden úgynevezettet megjegyezni
minden minden így ez már túl sok egyszer szólt az
andrás hogy olvassam el tar sándor novellás

kötetét most jut eszembe pár éve írtam
egy szöveget tarról az a címe hogy tar és
Minden

(Fénykép az Örley-körről)

Három éve halott. Ő nyolc. Ő tizenöt.
Ő tizenkilenc. Ő pedig
három hónapja halt meg.
Fénykép 1985-ből, még hárman vagyunk
életbe’, vagy hogy is mondjam.
Beállíthatná valaki a maradék hármat úgy,
oda, a kávéház díszletei közé.
E az asztalon könyököl, elnézve R előtt.
E nincs. R ül, a széke hátratolva,
B épp áll föl mellőle. B sincs. Csak a háta látszik.
A tükör fölött ég pár falilámpa.
Állok, O-val beszélgetek. O nincs. M figyel.
M sincs már. K nézi, Cs balra fordul,
kicsit lehajol, a hátát mutatja ő is. Cs sincs,
három vagy négy hónapja már.
Ég a fejük fölött egy sor falilámpa.
Abrosz fehérje. Mindez húsz éve
volt. Így semmi sincs. Vajon
meddig használnak föl egy abroszt? Utána kihajítják?
Kidobja valaki? A kávéházat átalakították.