[Látó, 2006. április] 

Ismernek itt már téged a virágok,
ha megjöttél, szirmuk csupa mosoly;
a törökkonty s kökörcsin jó barátod,
könnyezve búcsúztat, ha távozol.

Illatos fűvel téged vár a dombhát,
és arcod mását őrzi a patak,
hullámai neved susogva zsongják,
s köszöntenek ezüst vértes halak.

Kezed nyaldossák csellengő kutyák;
az útszélen rád villantják öreg
képük százéves, szenvtelen kövek.

Ismernek a göcsörtös törzsü fák,
s ha elszunnyaszt a zöldben a meleg,
őrt állnak délcegen álmod felett