Torinói lepel, lenvászon, 436 x 110 cm,
Keresztelő Szent János-katedrális

Ez az egész csak azt bizonyítja,
hogy a töviskoszorú Jézust is
megsebzi. Hogy a talpa is felhasad,
és vérfoltokat hagy maga után a
köveken. Hogy lefolyik az arcán
a könny, és eltűnik a szakállában,
mint a meztelen sziklából fakadó
áttetsző patak lejjebb a sűrű erdőben.
Hogy az ajkai kicserepesednek.
Hogy kidagadnak az erek a nyakán
az erőfeszítéstől. Hogy zihál és nyög,
izzad, nyel, csuklik. Hogy könyörögne,
de mégsem. Hogy kétségbeesetten
vergődik, amíg a szegeket beverik.
Hogy minden kijön belőle alul-felül.
Hogy csak a nap, csak a felhők járnak
fölötte. Hogy Isten is ember. Tévedhet.
Félhet. Jajgathat. Sírhat. Meghalhat.
Igen, van Isten, de beszélni róla
tautológia. Mint egy tükörkép.
Akkor néz ránk, ha mi is nézzük.