92. évfordulómra

(Ismeretlen Janus Pannonius-epigramma,1526)

Nemigen hitte az én oktondi eszem e túlzottan
is sok évnyi időt!... Mégis a rabságaim
túléltem valahogy mindég (a platóni ideák
és a szerelmi kaland-emlékek segíték
vajh´ átvészelésem?), és néha a Múzsa csókja is
érinte: csak a hazám... – lett rommá körülem!...
Kellett is nekünk ez a fölfújt reneszánsz hivalkodás,
mit én hoztam ide... Mars dühe sújt le megint.

Summa

Írék deákul, görög nyelven, és csak késve már magyar
szókkal, mit pedig épp – legelébb és gyakorta
használék beszédben (ahogy vendek s egyéb szláv csoportok,
törzsek szavát is tudom), végül így magyarán
is megírtam a lényeget!... Tán nem olly virtuózan,
mint deákul sikerült... Vén fejemtől ennyi telt.

Pogány konfesszió

Ámbátor pap valék hajdan, Vitéz bátya mellett még,
az keresztén legendáriom nem bira lázba´ hozóan
megérinteni... Mindenkor a sok régi-antik heros
és eros, kiknek a mítosza mindég izgatott ifjan –
ők jutának újra az eszem mélyirül napvilág fényes
tündökletére bennem, midőn: vélük magamba´ társalgok!

(Mars, Jupiter, Pluto-Hádész meg Venus ősanyánk! Gyertek
föl erdők s mocsarak, mélyülő-süppedő láp
aljából a napfényre hozzánk, duplán hitetlen s bukott
angyalokhoz a pannon – ozmán-pogány dúlta – föld
rétjeihez, ahol tán együtt nézhetnénk madár röptét
vagy szerelmespárok mind vadabb csókcsatáit!)